Új áfa bevallási rendszert vezetne be a NAV

Úgy tűnik, hogy a tavaly visszavont eredeti eÁFA elképzelés önmagában nem valósul meg. Ehelyett a NAV alaposan átalakítaná az online számlák alapján kiajánlott bevallás tervezetek lehetőségét. A vállalkozások egy úgynevezett automatizált M2M megoldással nagyobb biztonságot, illetve több korrekciós és ellenőrzési lehetőséget kapnak, ennek az ára egy valamivel összetettebb folyamat – vélik a Mazars szakértői a nemrég a GitHubon közzétett új adóhivatali koncepció alapján, amelyet szeptember végéig lehetett véleményezni.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az ugyan még nem ismert, hogy mikor léphet hatályba az új elektronikus áfa bevallási rendszer, de a NAV legfrissebb koncepciója már megismerhető volt a GitHub-on megosztott formában. A korábbi eÁFA elképzeléshez képest több választása lenne az adózóknak és a könyvelőknek. Az egyszerűsített, webfelületen működő módszer mellett – amikor a NAV az adott adómegállapítási időszakra a saját adatai alapján előállítja a webes áfaanalitikát, amelyet a felhasználók jóváhagyhatják a bevallástervezetet – új gép-gép kommunikációt alkalmazó szolgáltatáscsomag is várható az eÁFA rendszerben.

Az úgynevezett eÁFA M2M középpontjában a standardizált áfa-analitika és -bevallás áll, amelyet gép-gép kapcsolaton keresztül lehet majd benyújtani, a könyvelő programokon keresztül. Ezt további szolgáltatások egészítenék ki, így a NAV Adattó és az eÁFA adatok segítik a vállalkozásokat a könyveléséhez és a bevalláshoz kapcsolódó elemzések és ellenőrzés folyamata során. Dr. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója azonban jelezte, hogy

ezen kiegészítők használata nem lesz kötelező a bevallás benyújtásához. Ha viszont egy cég csatlakozna, arra mindenképpen szükség lesz, hogy a NAV új standard adókód struktúrája szerinti adókódjait párosítsa a saját programja által használt kódokkal, amely lehetőség és egy plusz rugalmasság a korábbi elképzelésekhez képest.”

Ez teszi lehetővé, hogy miután a plusz adatforrások alapján a hatósági áfa-analitikát kiegészítik, a könyvelőprogram a bevallástervezet adatait, XML állományként automatizáltan eljuttassa a NAV-hoz előzetes validációra. Ha az előzetes ellenőrzés eredménye pozitív, az adózó részéről még egy utolsó jóváhagyásra lesz szükség, hogy az XML állomány bevallásként jusson vissza a hatósághoz.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo