MI cikkek


Az MI veszélyei

Az MI veszélyei 

A mesterséges intelligenciával ellátott megoldások egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdasági versenyben is.
Beindult a verseny a mesterséges intelligenciák között

Beindult a verseny a mesterséges intelligenciák között  

Napjainkban bármely területen működő magyar vállalkozásnak érdemes elkezdenie kísérletezni a mesterséges intelligencia alkalmazásával. 
Ki lesz a mesterséges intelligencia által megalkotott mű szerzője?

Ki lesz a mesterséges intelligencia által megalkotott mű szerzője? 

ChatGPT, Midjourney, GitHub Copilot. Csak három példa az elmúlt fél évben elterjedt mesterséges intelligenciák közül.
Pár éven belül tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége

Pár éven belül tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége  

Az MI és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet.
Hátrányba kerülhetnek a mesterséges intelligencia miatt a hazai vállalkozások

Hátrányba kerülhetnek a mesterséges intelligencia miatt a hazai vállalkozások 

Indokolatlanul szigorúak az előírások és magasak megfelelési terhek.
Tényleg veszélybe került a magyarországi munkavállalók munkája?

Tényleg veszélybe került a magyarországi munkavállalók munkája? 

Az utóbbi hónapokban egyre népszerűbbé váltak a párbeszédes felületen elérhető mesterséges intelligencia szolgáltatások.
Hogyan ne veszítsünk el egy ügyfelet 10 nap alatt?

Hogyan ne veszítsünk el egy ügyfelet 10 nap alatt? 

Az online ügyintézés és vásárlás során két dolog fontos: minél gyorsabb és minél egyszerűbb legyen. Ebben a technológia hatalmas segítséget nyújt, hiszen a felhőben működő, a vásárlás minden lépését és adatát egy helyen kezelő ügyfélszolgálati rendszerek végig látják és segíteni tudják a teljes folyamatot.
Új kihívások előtt a startupok

Új kihívások előtt a startupok 

Ételpazarlás, közlekedési balesetek, környezetvédelem és túlterhelt egészségügyi rendszer – ezekre a problémákra is megoldást ad a technológia, derült ki a „Társadalmi hasznosság startupként? Lehetséges!” című online kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Microsoft Magyarország rendezett.  Az említett megoldásokon dolgozó startupok szerint a felhőtechnológia és a mesterséges intelligencia értő kezekben társadalmi és üzleti értelemben egyaránt képes értéket teremteni. A hazai startupok jórésze nagyvállalatokkal együttműködve fejleszt és a támogatásukkal keresi a piacra lépés lehetőségeit. 
Így virágozhatnak ki a magyar kkv-k

Így virágozhatnak ki a magyar kkv-k 

A pandémia miatt kialakult gazdasági nehézségek katalizáló erővel hatottak a magyar kis- és középvállalkozások digitális fejlődésére. A válsághelyzet pozitív következményeként sokan döntöttek olyan informatikai háttérfejlesztések mellett, amelyek lehetővé tették a helytől független munkavégzést és a távmunkát. A kötelező minimumon túlmutató megoldások iránt is érezhetően megnőtt az igény, és egyre nagyobb teret nyertek a felhőalapú vállalatirányítási rendszerek, amivel hosszútávon óriásit nyerhetnek a vállalkozások.
A mesterséges intelligencia fejlesztésénél is kevés a szakember

A mesterséges intelligencia fejlesztésénél is kevés a szakember 

Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte. A hazai cégeknél azonban még csak kezdeti fázisban van az első MI-n alapuló szolgáltatások bevezetése.

A mesterséges intelligenciával a biztosító is belelát az életünkbe 

A mesterséges intelligencia forradalmasítja a biztosítási ipart is. Immár alkalmazások mérik, hogyan élünk vagy vezetünk autót, és ennek tükrében fizetünk majd többet vagy kevesebbet a biztosításért.

A mesterséges intelligencia felismeri a fake news-okat 

A mesterséges intelligencia (AI) nagy segítséget tud adni a hamis hírek, az uszító internetes szövegek elleni védekezésben.

A menedzsereknek leáldozott, a mozgósító vezetőké a jövő 

A Microsoft megbízásából készült kutatás arra kereste a választ, hogy az MI miért, mennyiben fontos a vezetőknek, milyen befolyással van, lesz a vezetésre, milyenek lesznek az új MI-korszak legsikeresebb vezetői.

Okos adatok: egyre olcsóbb rendszerek a kkv-k szolgálatában 

A gépi intelligencia a hatékonyságnövelés talán utolsó forrása. Az okos eszközök, szenzorok közötti kommunikációt, a mesterséges intelligencia-szoftverek használatát a kisebb cégek számára is elérhetővé fogják tenni azok a IoT-hálózatokat, amik most indulnak el az 5G-technológiával. A szenzorok és e rendszerek ára évről évre zuhanni fog, vagyis előnyeit a kkv-szektor is learathatja. Erről is beszéltek az előadók a Piac & Profit ADAT – Az új kincs című konferenciáján.

Robotzsaruk védhetnek meg a hackerektől? 

Mesterséges intelligencia segíthet, hogy a globális IT munkaerőhiány okozta biztonsági réseket betömjék a vállalatok. Felmérések szerint a piacról 2 millió IT biztonsági szakember is hiányozhat.

Ne a terméket add el a vevőnek, hanem kínálj megoldást a problémájára 

Túl nagy a marketingzaj, vásárlóként és üzleti döntéshozóként is túl illékony és rövid a figyelmünk, túlságosan kötődünk a mobiltelefonunkhoz, értékesítőkként pedig hajlamosak vagyunk a termék nagyszerűségéről hozsannázni, holott az ügyfél cipőjébe kellene belehelyeznünk magunkat, az ő igényeire ráhangolódni. Erről is szó esett neves szakértők előadásaiban a Piac & Profit Értékesítési trendek – 2019 című konferenciáján.

Ezek a trendek már a jelenünket meghatározzák 

Néhány éve még sci-finek tűnt az a jövőkép, ami ma csupán karnyújtásnyira van tőlünk: önvezető autókkal közlekedünk, robotok végzik a munkát, az otthonunkban pedig minden automata és hangvezérléses. Az ezeket és a hasonló innovációkat lehetővé tevő, az iparágakat 2023-ra átalakító technológiai trendek közül a Schneider Electric most bemutatja a szerinte legjelentősebbeket.

Személyre szabja a pénzügyeket a mesterséges intelligencia 

A mesterséges intelligencia (AI) új utakat nyit a pénzügyi intézmények számára az ügyfélszerzés és –megtartás területén, emellett új együttműködési modelleket tesz szükségessé a versenytársak között, írja a Világgazdasági Fórum a Deloitte támogatásával készült új jelentése.

A magyar fiatalok nagyon ott vannak a mesterséges intelligenciában 

Az Y és a Z generáció az okostelefonok kamerájában tartja a leghasznosabbnak a mesterséges intelligenciát, de nem feltétlenül szeretné, ha az magától generálna tartalmat a közösségi médiába.

A cégek alig használják a mesterséges intelligenciát 

Új szervert fejlesztett a Cisco, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy több információt nyerjenek ki adataikból, és ezeket felhasználva jobb és gyorsabb döntéseket hozzanak.

A chatbot tudja, mikor van szükség emberi beavatkozásra 

Az interneten vásárlók 64 százaléka hagyja el azonnal az általa böngészett webshopot, ha elakad és rövid időn belül nem kap segítséget – így vevőik több mint felét veszíthetik el azok a kereskedelmi vállalatok, akik nem fektetnek kellő hangsúlyt a megfelelő ügyfélélmény biztosítására – hangzott el egy szakmai konferencián.

Boti ahol tud, segít 

Az E.ON nemrég indította az éjjel-nappal rendelkezésre álló Chat Botit, a tanulékony chatbotot. Az új szolgáltatás célja, hogy az ügyfelek minél gyorsabban választ kapjanak kérdéseikre, illetve megoldást találjanak problémáikra.

Mesterséges intelligenciát lehet tanítani az EFOTT-on 

Emberi döntéseket tanuló programjával vesz részt a kedden kezdődő EFOTT fesztiválon a Kitchen Budapest (KiBu), a T-Systems innovációs laborja.

Megállta a helyét a vitában a mesterséges intelligencia 

Az IBM San Francisco-i belvárosi épületében sajátos vitát rendeztek: az elektronikai óriás mesterséges intelligencia szoftvere, a Debater vitázott egy, sok nyilvános vitában győztes egyetemi hallgatóval – és a gép megállta a helyét.

Azért még nem elég megnyomni a start gombot 

Világszerte összesen 370 Mrd dollár körüli pénzek mozgatásáról döntenek már mesterséges intelligenciával (AI) működő robotok. 2020-ra háromszorosára nő majd ez az összeg, bár emberi beavatkozás nélkül továbbra sem lehet sikeresen dönteni arról, hol és hogyan fektessük be a pénzt.

Tiltakoznak a szülők: a baba mindent rögzít, amit a gyerek kifecseg 

A mesterséges intelligenciával működő gyerekjátékok lehetnek hasznosak, de sok veszélyt is hordoznak. Miután egy ilyen babát Németországban már betiltottak, szakértők sokkal szigorúbb rendet igényelnek az ilyen játékok gyártásánál.

Mesterséges intelligenciával is keresik a munkaerőt a kkv-k 

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet arra kényszeríti a hazai kis-, és középvállalatokat, hogy folyamatosan toborozzanak. A Profession.hu legújabb felmérésében azt vizsgálta meg, hogy mennyi időre van szüksége a cégeknek ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő alkalmazottakat.

A robot, akit felvettek az egyetemre 

Még, hogy a mesterséges intelligencia csak a képzetlenebb munkaerőt fenyegeti? Ideje megismerni Todai Robotot, aki az egyetemi felvételin a legjobban teljesítő 20%-ban végzett. Anélkül, hogy bármit is értett volna a témából. 

Mesterséges intelligencia segít az állásinterjúban 

A német Talanx Biztosító számítógépes programmal választja ki, alkalmas-e a jelölt vezető posztra a húszezer embert foglalkoztató cégnél. A mesterséges intelligenciát általában egyre több vállalat alkalmazza munkatársai kiválasztásánál.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo