Gdp-növekedés cikkek

Belendült az ukrán gazdaság
Nőtt a gazdaság teljesítménye az idei első tíz hónapban éves összevetésben, különösen nagy volt a bővülés mértéke októberben.

Nincs mit szépíteni: ebben is jobban teljesítettek a románok
Miközben Magyarországon a II. negyedévben a gazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal csökkent, a román GDP 1,1 százalékkal nőtt.

Nem lett valami izmos az eurózónás GDP-adat
Lefelé módosította kissé a második negyedévi euróövezeti GDP-növekedési becslését az Eurostat.

Lassult az OECD-országok GDP-növekedése
A második negyedévben 0,4 százalékra mérséklődött az OECD országainak GDP-növekedése az első negyedévhez képest.

Németország idén már nem mászik ki a gödörből
Az első negyedéves növekedési adatok láttán német banki közgazdászok csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan.

Biztató hír érkezett a világgazdaságról
Az első negyedévben 0,4 százalékra gyorsult az OECD országainak GDP-növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest.

Nem várt meglepetés jött Kínából
Az idei első negyedévben a vártnál jobban nőtt Kína bruttó hazai terméke.

Tombol a pesszimizmus a cégvezetőknél
A közép-európai vállalatok pénzügyi vezetői átlagosan 0,33 százalékos GDP-növekedésre számítanak idén.

Csökkenést vártak, mégis nőtt az eurózónás GDP
A csökkenést jelző várakozásokkal ellentétben a bruttó hazai termék emelkedett kissé a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Eurostat.

A vártnál izmosabb adat jött Amerikából
Az előző negyedévinél kisebbnek, de a vártnál jobbnak bizonyult a negyedik negyedévi amerikai éves GDP-növekedés a csütörtökön publikált előzetes adatok alapján.
Ezekkel a számokkal kalkulál a kormány 2023-ban
A költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után.
Tényleg kezd zsugorodni a magyar gazdaság
A bruttó hazai termék volumene 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Méretes GDP-növekedés Magyarországon - ez sem volt elég
Hiába jött össze a harmadik negyedévben jelentős növekedés, éves bázison továbbra is csökken a magyar gazdaság teljesítménye.
Lehet-e még igaza Matolcsy Györgyéknek idén?
Az első féléves 6,1 százalékos zuhanás és a kormány által a harmadik negyedévre várt, nem számszerűsített további visszaesés alapján nagyjából ekkora gazdasági bővülésre lenne szükség 2020 utolsó negyedében ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,3-2 százalékos idei növekedési prognózisa teljesüljön. Feltéve, hogy az MNB nem változtat az előrejelzésén. Erre legkorábban a Monetáris Tanács mai ülésén lenne lehetősége, de ehhez változtatnia kell a szokásos menetrendjén.
Megállíthatatlan a magyar gazdaság lendülete
A harmadik negyedévben ugyan egy hajszállal visszafogottabb volt a magyar gazdaság teljesítménye, ám még így is várakozáson felül teljesít.
Évtizedes rekord a magyar gazdaságban
Az idei év első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a hazai GDP, amely meghaladta az elemzői várakozásokat – jelentette ki Varga Mihály. A kedvező adat hátterében a foglalkoztatás dinamikus bővülése, a bérek folyamatos emelkedése, a töretlen beruházási kedv, valamint az export kiemelkedő teljesítménye áll.
Válság nem fenyeget, de a lassulás biztos
Komolyabb nemzetközi gazdasági válságtól egyelőre nem kell tartani, de a lassulás szinte biztosra vezető – véli a K&H. Az elmúlt években látott kedvező befektetési környezet is rizikósabb, hosszabb távon pedig inkább forintgyengülésre, mint erősödésre lehet számítani. A lanyhuló európai gazdaságnak lökést adhat, ha a Brexit ügye megoldódik, a dél-európai régióban pedig akad bőven tennivaló.
Magyar gazdasági kilátások: minden nagyon jó
A lendületes évkezdet hatására a Takarékbank 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelte az idei, valamint 3,5 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi GDP növekedési előrejelzését. Az elemzők becslése szerint a tavalyihoz képest valamelyest lassabb ütemben ugyan, de továbbnövekszik a gazdaság: 4,4 százalékos növekedésre számítanak.
A magyar gazdaságban is eljött a fordulópont éve
A világgazdasági növekedés tekintetében a 2018-as 3,1 százalékos növekedést követően egyértelműen fordulópont következik. A lassulás mértékét nagyban befolyásolják azok a kockázatok, amelyek már 2018-ban is érzékeltették hatásukat: az amerikai–kínai kereskedelmi háború, Amerika és egyes európai országok fiskális politikájának következményei, a hitellufi esetleges kipukkadása, illetve a politikai kockázatok felerősödése.
Hogyan juthatott ideáig Venezuela?
Amerikai katonai beavatkozás a küszöbön, a lakosság háromnegyede éhezik –a világ egyik leggazdagabb országa lehetne Venezuela és mégis koldusbotra juttatta az unortodox gazdaságpolitika és a korrupció.
A tavalyi évet még sokáig fogjuk emlegetni
A magyar gazdaság 2018-ban a GKI becslése szerint 4,6 százalékkal, az EU-ban (is) kiemelkedő mértékben bővült. A növekedési ciklus valószínűleg elérte csúcspontját, idén lassuló, 3,4 százalék körüli növekedés várható.
Globális szintű politikai pánikra készülhetünk
Itt a fináléja annak a monetáris politikának, amely időhúzásra játszott, vagy hamis megoldásokkal operált. 2019-ben már érezhető lesz a változás előszele, amelyet 2020 hoz majd meg – áll a Saxo Bank idei első előrejelzésében.
Még korai kongatni a vészharangot?
Az év vége látványosan megrázta a piacokat, ami egyelőre óvatosságra inti a befektetőket. A K&H befektetési szakembereinek előrejelzése alapján azonban a kép nem olyan borús, amennyire elsőre látszik, hiszen a kereskedelmi háború, a Brexit és a kínai lassulás jelentette kockázatok mellett is masszív globális növekedés várható idén, hazai szinten a gazdaság növekedése és a csökkenő államadósság akár felminősítést is hozhat.
A nyolcvanas években közelebb voltunk az osztrák életszínvonalhoz
Az elmúlt hónapokban – az MNB egy sajtóközleménye alapján – újra terítékre került a fejlett gazdaságokhoz (különösen Ausztriához) való gazdasági felzárkózás kérdése, amit az egy főre jutó GDP alapján mértek. A GKI Gazdaságkutató ZRt. számításainak segítségével megmutatjuk, mennyire reális a 2030-ig tartó gazdasági felzárkózás.
2004 óta nem volt ilyen jó negyedéve a magyar gazdaságnak
A KSH az előzetes adatközlését némi meglepetésre felfelé revideálta (a szolgáltatások miatt), így a hazai GDP 2018 második negyedévében 4,8 százalékkal bővült éves bázison. Ez 2004 óta nem látott dinamikát jelent. A negyedéves növekedési ütem is módosult, de az 1 százalékos adat ellenére továbbra is egy trendszerű lassulásról beszélhetünk.
Pogátsa Zoltán: hosszú távon nagy a baj
A következő években a paksi orosz és a kínai hitel, a Belgrád-Budapest gyorsvasút elősegíthetik Magyarországon a növekedést, de később ezek már súlyos államháztartási hiányként üthetnek vissza. Ezek nem értelmes beruházások, de törleszteni kell majd őket, - véli Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense.
Mi hajtja a magyar gazdaságot?
Az első negyedévben 4,4 százalékkal növekedett a GDP. A fejlődés részben a belső fogyasztásnak köszönhető. Az idén 4 százalék körüli növekedésre lehet számítani, amit jövőre 3-3,5 százalékos emelkedés követhet.
Egy különleges gazdasági korszak végéhez értünk
Véget ér minden idők legnagyobb monetáris politikai kísérlete, miközben egyre erősebb a világban a nacionalizmus, megdöbbentő méretű az egyenlőtlenség, és a fiatalabb generációk széles köre küzd a kilátástalansággal – vélekednek a Saxo Bank elemzői a bank 2018 második negyedéves kitekintésében.
Ez egy jó év volt, de mi jön jövőre?
Nem változtatott a főbb előrejelzési mutatóin a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet, idénre továbbra is 3,9 százalékos, jövőre 4 százalékos GDP-növekedést, 2017-re 2,3 százalékos, 2018-ra 2,5 százalékos inflációt vár - közölte Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója.
Forró a magyar helyzet, de még nem túlfűtött
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdaság a következő években is saját hosszú távú trendátlaga felett növekszik, és a növekedési ütem várhatóan még 2019-ben is meghaladja a 3 százalékot, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikája a belátható előrejelzési távlatban nem szigorodik.
Ennél magasabbra nem ugrik a pannon puma
Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-térség egészével összhangban gyorsult, de valószínűleg tetőzött is a magyar gazdaság növekedési üteme az idei harmadik negyedévben.
A paksi bővítésnek lehet egy váratlan mellékhatása
Jól teljesít Magyarország, a gazdaság teljesítménye megfelel azoknak a kritériumoknak is, amelyek akár az euró gyors bevezetéséhez is szükségesek lennének. A paksi bővítéshez felvett hitellel azonban még lehet gond. Magas István egyetemi tanárt kérdeztük az európai és a magyar gazdaság kilátásairól.
Az elmúlt nyolc év: versenyben a növekedés
Hogyan alakult és várhatóan hogyan alakul Magyarország és a környező néhány EU tagország növekedése, GDP-je az elmúlt nyolc években, 2002-2018 között – ezt a kérdést boncolgatja a GKI Zrt. legfrissebb elemzése.
Románia lesz az új európai gazdasági tigris?
A román gazdaság teljesítménye bizonyos értelemben szárnyal, az ország e szempontból jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő Európai Uniós tagország. Mélyebb elemzést követően azonban már nem ennyire egyértelmű a fejlődés.
Magyarország döntéskényszerben
Eljön az a pillanat, méghozzá belátható időn belül, amikor el kell döntenünk, hogy Európával tartunk, vagy pedig kívül maradunk a szorosabb integráción. Hamarosan Magyarországnak egy nagyon világos igent, vagy egy nagyon világos nemet kell mondania a szorosabb uniós integrációra és a döntésnek húsbavágó anyagi következményei lesznek – figyelmeztetett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.
Közeleg az igazság pillanata: mi lesz a magyar bizonyítványban?
A következő hetekben két nagy hitelminősítő ismerteti legfrissebb elemzését a magyar gazdaságról. Bár a felminősítés mellett szólnak érvek, inkább egy későbbi jobb osztályzatnak megágyazó pozitív kilátást rendelhet a magyar osztályzat mellé a Moody’s és a Fitch Ratings - derül ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének előrejelzéséből.
Felminősítették Magyarországot
Jobb osztályzatot kapott Magyarország: a Coface hitelbiztosító A3 kategóriába sorolta át az eddig A4-es minősítéssel rendelkező magyar gazdaságot. A felminősítést a Coface szakértői többek között a gazdasági növekedéssel, a makro- és mikrofolyamatok, valamint az üzleti környezet javulásával magyarázták. A hitelbiztosító szerint a tavalyi 2 százalék után az idén 3,6, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság.
Most már tudjuk, miért lassult a magyar gazdaság
A KSH nem módosította az előzetesen közölt GDP-növekedésre vonatkozó adatot, vagyis a magyar gazdaság 3,2 százalékkal bővült 2017 második negyedévében a tavalyi év azonos időszakához mérten.
A hőségben a pannon puma is lelassított
Az elemzők várakozásainál is nagyobb mértékben lassult a magyar gazdasági növekedés a második negyedévben, és az év egészében sem valószínű, hogy elérné a kormány által várt 4,1 százalékot.
Egyelőre stabil az európai gazdaság
Gyarapodás jellemzi az európai gazdaságot, az egyenletes növekedés várhatóan idén és jövőre is nagyjából állandó ütemben folytatódik - közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az uniós bizottság csütörtökön közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésének ismertetésekor.
Gyorsul az ipar, lassul a kiskereskedelem bővülése
Idén a magyar gazdasági növekedés – mindenekelőtt az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően – 2%-ról 3,2%-ra gyorsul. A beruházások a tavalyi 20%-os visszaesés után 8%-kal bővülnek, a fogyasztás növekedési üteme 4,2%-ról 5%-ra emelkedik. Termelési oldalról a gazdaság dinamizálója a tavalyi visszaesés nagy részét ledolgozó építőipar lesz, de a mezőgazdaság kivételével – ahol a tavalyi kiugrás után „természetes fogyás” várható – feltehetőleg minden ágazat bővülni fog. Az infláció gyorsul, a külső és belső egyensúly kissé romlik, de kedvező marad. A hosszabb távú fejlődés fő tényezőiben - az intézmények működésében, a piaci megoldások háttérbe szorításában, a szerkezeti reformok elkezdésében - nem várható érdemi javulás.
Jövőre tényleg gyorsulhatunk
A magyar gazdaság lényegében az elemzők szerint már korábban is jelzett pályán halad: az EU-támogatások apálya miatt idén az évi GDP-növekedés 2 százalékra, a régióban az egyik legalacsonyabbra lassul, majd 2017-ben, az EU-transzferek kezdődő dagálya és a gyorsuló fogyasztás-bővülés hatására 3% környékére emelkedik.
Valami beindult a magyar gazdaságban
A foglalkoztatás dinamikus növekedése gazdasági növekedést tükröz, így a GDP növekedése a második félévben felgyorsulhat. A foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése a felhasználási oldalon a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását segíti – állapították meg gazdasági elemzők.
Látványos lehet a magyar gazdaság fékezése
A tavalyi 2,9%-nál érzékelhetően lassabb idei növekedés előre látható volt az EU-támogatások, és az állami beruházások apálya miatt. A fékeződés azonban váratlanul látványossá sikeredik, mert erőteljesen kidomborodik a hat éve működő „magyar modell” magánberuházásokat visszafogó hatása. Emellett egyes ipari területeken értékesítési problémák is jelentkeztek. Bár a Brexit eddig nem gyakorolt nagy hatást az európai gazdasági várakozásokra, mégis valószínűtlen a GKI 2%-os idei növekedési előrejelzésénél gyorsabb idei GDP-bővülés elérése.
Csak egy lépéssel vagyunk a görögök előtt
Az első negyedévben a magyar növekedésnél az EU-ban csak a görög volt kedvezőtlenebb. A vártnál is sokkal rosszabb adat miatt a GKI 2,3%-ról 2%-ra csökkentette idei növekedési prognózisát, de akár ennél lassúbb GDP-bővülés is lehetséges. Az építőipar zuhanása miatt valószínűleg a beruházások visszaesése is jelentősebb, 8% körüli lesz. Ugyanakkor a gyors keresetemelkedés hatására a fogyasztás bővülése 3,5% lehet – hívta fel a figyelmet friss elemzésében a GKI.
Nagyot nőtt a magyar ipar
Az ipari termelés több mint 7 százalékkal bővülhetett tavaly elemzők szerint és a felfutás várhatóan az idén sem áll meg – hacsak a kínai problémákat nem fogja megérezni a magyar járműgyártás.
Jobb eredményre számítottunk
A vártnál jobban lassul a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben a megkérdezett elemzők szerint, akik az év egészére valamivel 3 százalék alatti növekedéssel számolnak. A KSH pénteken kiadott első becslése szerint a harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 3,5 és a második negyedévi 2,7 százalék után.
Most jön egy kis hullámvölgy
Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol a csütörtökön közzétett úgynevezett őszi gazdasági prognózisában. Brüsszel úgy látja, hogy a magyar költségvetés egyensúlya is tovább fog javulni és az államadósság is csökkenő pályán marad.