Meglepetést okoztak a kínaiak

Az elemzők által vártnál némileg nagyobb ütemben nőtt Kína gazdasági teljesítménye éves összevetésben az idei harmadik negyedévben, de a bővülés lassult a második negyedévihez képest.

A július-szeptember közötti időszakban a hazai össztermék egy éve a legkisebb ütemben, 4,8 százalékkal nőtt éves összevetésben. Ez meghaladta a szakértői várakozások átlagában szereplő 4,7 százalékot, de elmaradt a második negyedévi éves 5,2 százalékos bővüléstől.

Negyedéves szinten a GDP 1,1 százalékkal nőtt a második negyedévi, hétfőn 1,1 százalékról 1 százalékra korrigált bővülés után. Szakértők lassuló növekedést, 0,8 százalékot vártak.

A vártnál jobban nőtt a gazdaság
A vártnál jobban nőtt a gazdaság
Fotó: DepositPhotos.com

A kínai kormány „körülbelül 5 százalékos” növekedést tűzött ki célul az idei évre.

A kínai GDP bővülése fokozatosan lassul az év eleje óta: az első negyedévben 5,4 százalékkal, a második negyedévben 5,2 százalékkal, a harmadik negyedévben pedig 4,8 százalékkal nőtt.

Az idei első kilenc hónapban a GDP 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 5,3 százalék után.

A Nemzetköz Valutaalap (IMF) múlt héten ismertetett új globális előrejelzésében 4,8 százalékra javította Kínai idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését az áprilisban várt 4 százalékról, míg a jövő évit 4 százalékról 4,2 százalékra változtatta. Kína gazdasága tavaly 5 százalékkal nőtt.

(MTI)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo