Elismerés cikkek


Ő lehet a magyar tenisz következő reménysége

Ő lehet a magyar tenisz következő reménysége 

Hatodik alkalommal került átadásra a Bárdy György-díj a legeredményesebb 14 év alatti utánpótlás korú magyar teniszező részére. A Bárdy György Díjat Dr. Szűcs Lajos a Magyar Tenisz Szövetség elnöke és a díj 90 éves névadója adták át.
Két magyar Európa legjobbjai között

Két magyar Európa legjobbjai között 

Az európai zsűri 29 ország összesen 54 jelöltje közül 12, köztük két magyar vállalkozást jutott az Európai Vállalkozási Díj döntőjébe. A megmérettetés célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a sikeres nemzeti szintű vállalkozásfejlesztési programokra.
Félszáz magyart tüntettek ki

Félszáz magyart tüntettek ki 

Idén 18 művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, 15 tudós részesült Széchenyi-díjban, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend magasabb kitüntetéseit 21-en vehették át a Parlamentben.
Íme, Magyarország 10 legjobb étterme!

Íme, Magyarország 10 legjobb étterme! 

A Balatontól nem messze található Chateau Visz nyerte el a Gösser Bock - Dining Guide díjat, vagyis ez lett a 2010-es Év Étterme - jelentette be Wiszkidenszky András, a Dining Guide 60 fős társadalmi zsűrijének elnöke. A díjkiosztó gálán a legjobbak közé került éttermek különlegességeikkel mutatkoztak be a sajtó és a zsűri képviselőinek.
Hárommilliót érhet egy jó üzleti terv

Hárommilliót érhet egy jó üzleti terv 

Idén immáron ötödik alkalommal írták ki "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot, melyre a kreatív gondolkodású, ambiciózus hallgatók jelentkezését várják a szervezők.
Van egy jó ötlete?

Van egy jó ötlete? 

A díjazott magyar innovációk hozzájárulnak majd az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) gazdaságfejlesztési program sikeréhez, amelyben az innováció kiemelt helyen szerepel  - mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója.
A HP a legnépszerűbb

A HP a legnépszerűbb 

A Quocirca iparági elemzőcég felmérése szerint a HP vezet a nagyvállalati menedzselt nyomtatási szolgáltatások (MPS) európai piacán. A jelentés a HP stratégiai látásmódját és átfogó szolgáltatáskínálatát is méltatja.
Az év netes kereskedője: megvan a 30-as lista

Az év netes kereskedője: megvan a 30-as lista 

2010. október 21-én lezárult az Év Internetes Kereskedője Díj közönségszavazási időszaka, melynek során pontosan 9718 szavazat döntötte el, hogy ki kerül be a legjobb 30 közé.
Ők a legjobbak az online piacon!

Ők a legjobbak az online piacon! 

"Az Év Internetes Kereskedője Díj" 2010. évi nyertese a bookline.hu online áruház lett - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerdán.
Akiknek bárki keresztbe tud tenni

Akiknek bárki keresztbe tud tenni 

Csütörtökön adták át az Év Projektmenedzsere díját a budapesti Corinthia Hotelben, ahol megismerhettük a szakma nehézségeit és a végzéséhez szükséges legfontosabb tulajdonságokat.

Még keresik a legjobb fiatal vállalkozót! 

November végén immár második alkalommal osztják ki az Országos Fiatal Válalkozói Díjat.  A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és a VOSZ-KMRSZ által tavaly alapított díjat kiérdemelt fiatal válllakozó nem kizárólag szakmai elismerést kap, hanem egy fél millió forint értékű kommunikációs kampányt is.

Elismerést ért a környezetbarát korszerűsítés 

A Mars Magyarország Kisálleteledel Gyártó Kft., a Pedigree® állateledel termékcsalád gyártója a KÖVET "Ablakon bedobott pénz" kampányának keretében Környezeti Megtakarítási Díjat nyert.

Emblémát kapnak az energiatakarékos gépek 

Az E.ON Magyarországon új kezdeményezésként emblémával látja el a legtakarékosabb háztartási készüléktípusokat; kedden 11 ilyen készülék gyártójának, illetve forgalmazójának adták át az először kiosztott Energiatakarékossági díjat.

Melyik a legjobb honlap az országban? 

Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub "Az Év Honlapja" pályázatot. Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.

Ismét felelős cégeket keresnek 

Még egy hétig - augusztus végéig - pályázhatnak a vállalatok az idei CSR Best Practice címre a Magyar PR Szövetség pályázatán.  A tavalyi nyertes pályázatok már kaphatók DVD-n.

Magyar jelentkezőket vár az EU 

Az Európai Bizottság immár ötödik alkalommal hirdette meg az Európai Vállalkozási Díj-pályázatot. A pályázaton azokat a sikeres kezdeményezéseket, vállalkozási elképzeléseket és gyakorlatokat díjazzák, amelyek előmozdítják a vállalkozói tevékenységet és jól tükrözik a vállalkozók társadalomban játszott szerepét.

Mutasson példát Ön is! 

A Nemzetgazdasági Minisztérium, mint az „Európai Vállalkozási Díj" projekt nemzeti koordinátora, meghirdeti az Európai Bizottság által 2005-ben alapított, 2010-ben már ötödik alkalommal kiírt „Európai Vállalkozási Díj" pályázatot.

Fenntartható vállalatokat ismertek el a DELFIN-díjjal 

A Magyar Telekom hagyományához híven idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállaló beszállítóit. A DELFIN-díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) immár harmadik alkalommal adták át, három kategóriában.

Magyar informatikusokat tüntettek ki 

Tizenharmadik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított díjat, amellyel minden évben az infokommunikációs szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatvezetőit és fiatal tehetségeit ismerik el. A Gyurós Tibor nevét viselő díj Bíráló Bizottsága idén is a szakma legtöbb szavazatot kapott jelöltjei közül választotta ki a két díjazottat.

Milyen a "fenntartható építészet"? 

Nemzetközi építészeti fórumot rendeztek Budapesten: a világ 39 országából érkezett 270 neves építész, mérnök, valamint a kormányzati, civil és üzleti szféra képviselői a fenntartható építészetről alkotott gondolatait és ötleteit ismerhették meg az érdeklődők. A 3. International Holcim Forum szakmai élménybeszámolójának először adott otthont hazánk.

Gondolkodó magyar cégeket tüntettek ki 

2010. március 26-án vehették át a XVIII. Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseit a díjazottak, az Országházban.  A beérkező 35 nevezés közül a bizottság 7 pályázatot innovációs díjban, míg további 6 innovációs teljesítményt kiemelt elismerésben részesített.

Először Magyarországon adták át a Georg Winter életműdíjat 

A KÖVET Egyesület a Dr. Georg Winter életműdíjat a magyar gazdasági szféra és a fenntartható fejlődés összhangjáért munkálkodó személyek elismeréséért alapította. A díjat az Egyesület Elnöksége első alkalommal, 2010-ben, Dr. Kemény Tamásnak, az Iparfejlesztési Közalapítvány külkapcsolati igazgatójának ítélte oda. A díjátadó ünnepségre az Egyesület rendes éves közgyűlése keretében került sor Budapesten, 2010. március 23-án. Az átadó ceremónián a díj névadója, Dr. Georg Winter is részt vett, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a környezettudatos vállalatirányítás területén.

Hazánknak is jutott az EU-s kitüntetésből 

Magyar kitüntetettje is van az Európai Unió energiatakarékosságot elismerő, úgynevezett fenntartható energiagazdálkodásért díjának, amelynek győzteseit kedden jelentették be Brüsszelben.

Elismeréssel segítenék a tudatos fogyasztást 

Tizenhét témakörben lehet pályázni a 2010. évi Magyar Termék Nagydíjra, a pályázók május 21-ig jelentkezhetnek a kiírásra a hazai és nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, környezetkímélő eljárással gyártott termékkel és szolgáltatással - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Átadták a Talentum díjakat - Visszás döntés is született? 

Nyolcadik alkalommal adták át az Akadémiai Talentum Díjat és Művészeti Díjat, amelyet a Kenyeres Sándor üzletember által létrehozott Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány ítél oda 2002 óta. Négy ifjú tehetség vehette át a 20 000 euróval járó elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen.

Díjat nyert a magyar "lényeg az interneten" projekt 

A Magyar Internet Média és Web Díj történelmet írt, hiszen első alkalommal kapott magyar pályázat Discobolos  (International IT Award) díjat!  A 29 tagú zsűri döntése alapján a Web kategóriát a Fülöp Henrik által megálmodott és kivitelezett projekt nyerte, mely az internet igazi értékeinek felismerését, a világhálón való releváns megjelenés fontosságát hangsúlyozza.

Civil partnerségért díjaznak városokat, településeket 

Az Ökotárs Alapítvány negyedik alkalommal adta át a "Valódi Civil Partnerségért" díjat. Az elismerést minden évben olyan közigazgatási szerv kapja meg, amely hatékony, példaértékű, valós partneri viszonyt tart fenn civil szervezetekkel. Az idei díjat Kunadacs Község Önkormányzata vehette át.

Díjjal ismerik el az "önzetlen" munkát 

A KÖVET Egyesület idén először hirdeti meg a Dr. Georg Winter-díjat, a magyar gazdasági szféra és a fenntartható fejlődés összhangjáért munkálkodó személyek elismerésére. Winter környezettudatos vállalatirányításért és a vállalati társadalmi felelősség (CSR) mozgalomért folytatott úttörő munkája előtt a világon elsőként tisztelegnek nevét viselő díjjal.

Íme, a négy legjobb magyar üzletember 

Az idén immár hetedik alkalommal adták át az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year" (Az év üzletembere) díjat. A négy nyertes között egy péket, egy szalvétagyárost, egy merész újítót és egy internetes ételrendelési oldalt találunk.

Hárommillió forint nyerhető a Holcim-díjjal 

Tizedik alkalommal hirdetik meg a Holcim-díj pályázatot, melynek célja  Lábatlan, Nyergesújfalu térségében működő helyi közösségek programjainak támogatása. A nyerteseket cementutalvány vagy pénzbeli támogatás formájában jutalmazza a Holcim hárommillió forint összértékben.

Magyar kutató kapta a nemzetközi elismerést 

2009-ben 24 pályamű közül egy magyar kutató kapta a La Roche-Posay Alapítvány publikációs díját. Az elismerés célja, hogy hozzájáruljon, segítse és támogassa a bőrgyógyászati kutatásokat, kifejezetten klinikai és biológiai kutatások terén.

Van egy jó ötlete? Jelentkezzen! 

Még közel két hétig, egészen január 15. éjfélig várják az Invitel InnoMax Díj szervezői azoknak a kis- és középvállalkozásoknak a pályázatait, amelyek kiemelkedő fejlesztési projektjüket szeretnék megmérettetni a hazai innovátorok seregszemléjén.

Díjazzák az Informatikai Kiválóságot 

A KÜRT Zrt. több vállalattal együtt megalapította a KKV Informatikai Kiválósági Díjat, amely azon kis- és középvállalkozások elismerését jelenti, amelyek informatikai rendszere hatékony, biztonságos és stratégiai fontossággal bír a vállalat versenyképességében. A kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői esetében az informatika és a cégvezetés között gyakran fennálló feszültséget csökkentse, ez által növekedjen a cégek jövedelemtermelő képessége.

Díjat ért a magyar fiatalok megsegítése 

Magyarország második legnagyobb, országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezete, a Fürge Diák együttműködését díjazták a hétvégén a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat civil és céges együttműködéseket díjazó pályázatán.

A TerminArtors a leginnovatívabb kiscég 

A képzőművészet köré szerveződő, 2007-ben indult angol nyelvű nemzetközi közösségi portál, a TerminArtors.com létrehozója nyerte a Napi Gazdaság szerkesztőségének szavazata alapján a lap Innovációs díját a Kürt Zrt., és a Vodafone Magyarország mellett. A 2009-ben alapított díjat a lap szerkesztősége ítéli oda kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában.

Íme a legjobban fejlődő magyar cégek! 

Immár második alkalommal osztották ki a Pegazus Díjat, a legdinamikusabban fejlődő vállalkozások elismerését, amelyet régiónként két kategóriában kaptak a legjobb feldolgozóipari és szolgáltató cégek.

A Kulcs-Soft Nyrt. Minőségi Díjat nyert 

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és az Internet Marketing Klub (IMK) által kiírt Év Honlapja versenyen a Kulcs-Soft Nyrt. az Év honlapja 2009 pályázaton a szakmai zsűri értékelése alapján Minőségi Díjat nyert.

Két elismerést is bezsebelt az NFÜ 

Két díjat is átvehetett az NFÜ honlapja az idei eFesztiválon, amelyet a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) 9. alkalommal rendezett a hazai online és a multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztőinek.

Megvannak a magyar internet legjobbjai 

A Bookline.hu online áruháznak ítélte a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által életre hívott Az év internetes kereskedője díjat a szakmai zsűri és a közönségszavazás.

Önnek melyik a kedvenc honlapja? 

Lezárták az idén immár nyolcadik alkalommal meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázatot. A pályázatra 251 nevezés érkezett. A díjátadóra 2009. november 18-án este kerül sor.

Tíz magyar cég a legjobbak között 

Tíz hazai vállalkozás is továbbjutott az Európai Vállalkozási Verseny (European Venture Contest) október 28-án Budapesten rendezett középdöntőjéből. A magyar fővárosból továbbjutók között két osztrák, két cseh, egy spanyol és egy svéd vállalkozás is található. Ők is megküzdhetnek a „2009 legjobb innovatív vállalkozása" címért, valamint a mintegy 25 millió forintos fődíjért. Addig azonban még nemzetközi kockázati tőkebefektetők előtt is bemutatkozhatnak Düsseldorfban.

Békát kaptak a környezetvédő cégek 

A Zöld Béka Díjat, azaz a Közép-európai Környezeti Jelentési Díjat - amelyet idén nyolcadik alkalommal osztottak ki - azok a közép-kelet-európai vállalatok kaphatják, amelyek az adott év legjobb környezeti vagy fenntarthatósági jelentését készítik. A díjra 27 magyar, 4 szerb és 3 horvát jelentéssel pályáztak a cégek.

Mennyit spórolhatunk a zöld szemlélettel? 

Balatonfüreden adták át az idei Környezeti Megtakarítás Díjakat, ahol kiderült, hogy nyolc év alatt több mint 22 milliárd forintot spóroltak a vállalatok környezetvédelmi intézkedésekkel.

Még 12 nap, hogy nevezzen a sikerért! 

az Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulóját koordináló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az esélyek növelése érdekében 2009. október 20-ig meghosszabbította a kis- és középvállalkozások (KKV) nemzetközi sikereit elismerő díj pályázatainak leadási határidejét.

Önnek melyik honlap tetszik a legjobban? 

Immáron nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub "Az Év Honlapja" pályázatot. Idén 2009. szeptember 1.- október 18. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.

Elismerés az MVM milliárdok felkutatásáért 

A Minőségi Újságírásért Alapítvány által felkért zsűri - Bánki András, Bojtár B. Endre, Farkas Zoltán, Martin József Péter, Mészáros Antónia, Molnár Patrícia és Weyer Balázs - döntött a Minőségi Újságírásért-díj odaítéléséről.

Díjat ért az elektronikus aláírás 

A NetLock Kft., Magyarország vezető hitelesítés-szolgáltató vállalata ismét megszerezte a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség minősítését NLCAPI3, elektronikus aláírási alkalmazása számára.

Íme, a legsikeresebb informatikai vezetők! 

Tizenkettedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított díjat, amellyel minden évben az infokommunikációs szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatvezetőit és fiatal tehetségeit ismerik el.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo