Íme, a legsikeresebb informatikai vezetők!

Tizenkettedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított díjat, amellyel minden évben az infokommunikációs szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatvezetőit és fiatal tehetségeit ismerik el.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A neves gazdasági és informatikai szakemberekből valamint  napi- és hetilapok főszerkesztőiből álló zsűri az IKT szektor szakembereinek jelölései alapján választotta ki a pályázatot benyújtó szakemberek közül „Az Év Informatikai Cégvezetőjét" és „Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozóját".

Az előbbi elismerést idén Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetői Informatika Tanácsadó Zrt. elnöke kapta, aki egyik alapítóként 1994 óta irányítja az AAM cégcsoportot. Az alapítástól eltelt 15 évben az AAM egy 10 fős cégből egy közel 4,5 milliárd forintos éves árbevételt produkáló 220 főt foglalkoztató vállalkozássá fejlődött. A cégcsoport ma már 11 országban van jelen munkáival, 3 országban saját irodával,  éves árbevételük 25%-át külföldi projektekből érik el. Kornai Gábornak a cég fejlődésében kiemelkedő szerepe van: cégvezetőként  feladata elsősorban a cégcsoport stratégiájának meghatározása. Különösen büszke arra, hogy 2006-2008-as stratégiai tervüket maradéktalanul sikerült végrehajtani. Szigorúan vett cégvezetői feladatain túl a vállalatvezetők számára mentori és coach-i segítséget is nyújt.

Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója címet Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el. A fiatal szakember ötödmagával 1995-ben alapította az online, webes fejlesztésekre szakosodott céget. A jelenleg 45 fős, 400 milliós éves árbevételű vállalati tartalommenedzsment rendszereket fejlesztő cég a nyílt forráskódú közösségek erejére épít. Terméke - az egyetlen nyílt forráskódú .NET-es vállalati tartalommenedzsment rendszer- jelenleg a 6.0 verziónál tart. A dinamikusan fejlődő cég üzleti eredményeinek és dinamikus növekedésének elismeréseként 2000 óta négy alkalommal szerepelt a Deloitte „Technology Fast 50 Program in Central Europe" listáján. 2008 szeptembere a cég életében jelentős mérföldkő volt: felvásárolták a .NET platformon működő konkurenciájukat, az IVY Kft-t. A sikeres akvizíció következtében a cég piaci pozíciói tovább erősödtek.

A Gyurós Tibor Díjról
Az elismerést az IVSZ 1997-ben alapította tragikus repülőgép balesetben elhunyt akkori elnökének, Gyurós Tibor emlékének szentelve. „Az Év Informatikai Vezetője” és „Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója” pályázat mára az iparág szép hagyományává vált: a díjban minden évben olyan kiemelkedő szakemberek részesültek, akik kimagasló eredményességgel vezetik saját vállalatukat és tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a hazai informatika fejlődéséhez. A díjazottak közül számos informatikai szakember ma már nem csak hazánk, hanem a régió IKT iparágának aktív formálója és meghatározó alakja.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo