Biztosítás cikkek


Magyar fejlesztéssel forgatja fel a biztosítási iparágat UNIQA

Magyar fejlesztéssel forgatja fel a biztosítási iparágat UNIQA 

Az UNIQA Biztosító új generációs biztosítási modellje, a CHERRISK elsősorban az Y és Z generációs fiatalokat, illetve az innovatív megoldásokra nyitott X generáció tagjait célozza meg. A CHERRISK szakít az eddigi hozzáállással, hogy a biztosítás csak akkor fontos, ha már megtörtént a baj.
A személyes kapcsolatban jobban bízunk, ha kárunk van

A személyes kapcsolatban jobban bízunk, ha kárunk van 

Csak június első felében közel 1 milliárd forint értékű káresetet regisztrált a Generali. A társaság adataiból az is kiderül, hogy a vagyonkárok bejelentésére már ugyanannyian használják az online csatornákat, mint a call centert, de továbbra is a tanácsadón vagy alkuszon keresztül történő bejelentés a legnépszerűbb.
Eurómilliókat költenek a biztosítók az IFRS miatt

Eurómilliókat költenek a biztosítók az IFRS miatt 

A kihívások ellenére a biztosítótársaságok 90 százaléka biztos benne, hogy meg fog felelni az IFRS előírásoknak a 2021. január 1-es hatályba lépésig. A Deloitte legfrissebb kutatása szerint a globális biztosítótársaságok több mint harmada 50 millió euró feletti összeget irányoz elő az IFRS 17 (a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok új változata) közelgő implementációjára.
A lakásbérlőknek általában eszükbe sem jut, hogy biztosítást kössenek

A lakásbérlőknek általában eszükbe sem jut, hogy biztosítást kössenek 

Lakásbérlésnél a szokásos költségeken felül érdemes gondolni vagyontárgyaink megfelelő védelmére is, hiszen ingóságbiztosítás nélkül senki nem téríti meg a károkat, ha egy csőtörés vagy vihar utáni beázás következtében eláznak értékeink.
Extrém időjárás: mit fizet a biztosító?

Extrém időjárás: mit fizet a biztosító? 

Az újabb rendkívüli  időjárás kapcsán jó ha tudjuk mire fizetnek a lakásbiztosítási szerződések. A Biztosítás.HU internetes  portál összegyűjtötte, mire kell most figyelniük a lakástulajdonosoknak a felhőszakadások, viharok kapcsán.
A betörők is igazodnak a szezonhoz

A betörők is igazodnak a szezonhoz 

Egy-egy népszerű nyaralóhely frekventált területein az ingatlan négyzetméterárak már vetekszenek a fővárosi új beruházások áraival.  A tavaszi-nyári időszak azonban nem csak a nyaralások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. Nem árt tehát a nyaralók esetében is a megfelelő biztosítási védelemről gondoskodni – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Újabb Generali képviseleti pont nyílt Budapesten

Újabb Generali képviseleti pont nyílt Budapesten 

Az ország egyik legkiterjedtebb tanácsadói és képviseleti hálózatának bővítésével Budapest lakói mostantól még könnyebben tájékozódhatnak a személyre szabott igényeket kielégítő biztosítási és megtakarítási lehetőségekről, a Generali Biztosító ugyanis megnyitotta legújabb képviseletét a településen. A társaság célja, hogy az ország valamennyi járásában jelen legyen, hiszen a cég filozófiája szerint a személyes tanácsadást semmi sem pótolhatja.
A lakosság alig egyötödének van balesetbiztosítása

A lakosság alig egyötödének van balesetbiztosítása 

Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a "hétköznapok biztonságát" nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen balesetbiztosítás az Union Biztosító adatai alapján.
Halogatjuk az autóvásárlást, mert még az önrészre sem telik

Halogatjuk az autóvásárlást, mert még az önrészre sem telik 

A magyar járműpark átlagéletkora egyre magasabb, miközben az emberek harmada azért nem vág bele az autóvásárlásba, mert nincs elegendő önrésze. Legtöbbet a szervizelésre és a gumicserére költenek, és meglepően kevesen kötnek cascót, derül ki egy friss kutatásból.
A lakosságot és a kkv-szektort célozza a SIGNAL IDUNA Biztosító

A lakosságot és a kkv-szektort célozza a SIGNAL IDUNA Biztosító 

Stratégiánk fókuszában a lakossági ügyfélkör és a KKV szektor színvonalas kiszolgálása áll. Célpiacunkon mind termék-, mind szolgáltatásminőségben a legjobbak közé kívánunk tartozni, amit még több innovációval és még színvonalasabb ügyfélkiszolgálással kívánunk elérni" – nyilatkozta az új elnök-vezérigazgató.

Mit tegyünk, ha gond van a gépjármű-biztosításunkkal? 

Gépjármű-biztosítást kötése után is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor kifogással kell élnünk a megrendelt szolgáltatás kapcsán. Jogorvoslati lehetőséggel is élhetünk, ha a panaszunkra nem kapunk kielégítő visszajelzést.

Erre figyeljen, ha céges autóval megy nyaralni 

Sok vállalat megengedi alkalmazottainak, hogy a szabadságuk ideje alatt is használják juttatásként biztosított vállalati autóikat. Ezekre érdemes figyelni.

Tombol a viharszezon 

Az elmúlt hét rekord volt a bejelentett vihar károk tekintetében, ehhez hasonló számú bejelentés legutóbb 2016 július közepén volt, a károk átlagértéke pedig elérte az 50 ezer forintot.

Legalább kétmilliárd forint kárt okoztak a viharok 

A biztosítókhoz a hétvégéig 18,5 ezer bejelentés érkezett az elmúlt napokban a viharkárok miatt, ezek nyomán mintegy kétmilliárd forintnyi kárt térítettek meg. A lakásbiztosítással rendelkezők közel 90 százaléka elégedett a kapott szolgáltatással a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felmérése szerint.

Hackerbiztosítást dob piacra a Generali 

Többek között telefonos IT távsegítséget, illetve adatlopás, online fizetési csalás, hekkertámadás vagy éppen internetes zaklatás esetén jogi támogatást, valamint egyes esetekben biztosítási kártérítést fedez a Generali új biztosítása.

Ne vágj bele a diákmunkába ész nélkül 

A nyári munkára készülő diákoknak van most a legnagyobb szükségük a biztosításra – hívja fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz cég annak kapcsán, hogy a munkaerőhiány miatt ezekben a hónapokban szinte minden területen a fiataloktól remélik a megoldást. Ebből akár baj is lehet. Legalábbis akkor, ha a diákok az egyre több pénz reményében „ész nélkül” bármibe belevágnak. Főleg külföldön.

A munkaerőhiány miatt felértékelődnek az egészségbiztosítások 

Egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások, a munkáltatók a súlyosbodó munkaerőhiány miatt ösztönző eszközként alkalmazzák ezt a juttatást - derül ki az Union Biztosító egyik legutóbbi felméréséből.

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó biztosítóvá válna az UNIQA 

2017 után ismét megrendezték az UNIQA Terasz VIP sajtóeseményt, amelyen a biztosítótársaság menedzsmentje jó hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében ismertette az elmúlt esztendő pénzügyi eredményeit, a jelen törekvéseit, valamint a jövőt érintő fejlesztéseket és együttműködéseket.

Sürgeti a gazdákat a kiszámíthatatlan időjárás – és a határidő 

A kiszámíthatatlan tavaszi időjárás újra bizonyította a gazdálkodóknak, hogy ma már nem luxus a biztosítás. Erre támogatás is jár, ennek határideje viszont vészesen közeledik.

Felelősségbiztosítás: ha az önvezető autó balesetet okoz, akkor a gyártó fizet? 

A robotok térnyerése hatalmas előnyökkel kecsegtet a vállalkozások számára, de új kár- és felelősségi helyzeteket is teremt. A vállalatok a felelősséggel kapcsolatosan is kihívásokkal szembesülnek, ugyanis a felelősség átkerül az emberekről a gépekre és azok gyártójára. Új keretekre van szükség a mesterséges intelligencia okozta károk kezelésére.

Biztosításnál is érdemes figyelni a növekvő ingatlanárakra is 

Az építőipari munkaerőhiány és az építőanyagok drágulása miatt nem árt, ha átgondoljuk, hogy lakásunk és értékeink biztosítottsága megfelel-e elvárásainknak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Innovációs cunamit hoz a blokklánc 

A blokklánc technológia egy felhasználók közötti, megosztott, visszamenőleg megmásíthatatlan digitális főkönyv. A fogalom a köztudatban erősen kötődik a kriptovalutákhoz, ám fontos megérteni, hogy a kettő nem ugyanaz: a kriptovaluta a blokklánc első gyakorlati alkalmazása, de a technológia lehetséges felhasználási területeinek csak a képzelet szab határt. Hogy van-e határ, azt az Oracle részéről Molnár Balázs a felhők és Ribarics Pál a pénzintézeti megoldások szakértője mondja el.

Egymillió kátyút nem lehet csak úgy kikerülni 

Defekt, sérült felni, rossz egyenesfutás: problémák, amelyek akár egyetlen kátyú után is jelentkezhetnek. Mindez nem csoda: egy-egy fagyos, csapadékos hét után kátyúk ezrei jelennek meg a hazai utakon, amelyek akár százezres nagyságrendű kárt is okozhatnak autónkban.

A jégesőt a biztosító sem tudja megállítani 

Idén májustól élvezhetik a magyar gazdák az ország egész területére kiterjedő, jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger előnyeit. Az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán – tette közzé adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Százezer síbaleset minden évben 

Elindult az idei síszezon. A mintegy félmillió hazai síelő elsősorban a környező külföldi síterepeket keresi fel, jellemzően autóval. A veszélyek ellenére csak az utazók fele köt biztosítást, pedig minden századik síelőt baleset ér a pályákon. Ez mintegy százezer síbalesetet és köztük körülbelül tízezer fejsérülést jelent évente.

100 kilométerre 8 gyorshajtás jut 

A 30–59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A K&H Biztosító telematikai adatai szerint a vezetési hibák között utcahosszal a gyorshajtás áll az élen 47 százalékos aránnyal. Azaz 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jut. Bár a baleseti statisztika javítását célzó telematikai megoldások még nem ismertek széles körben, a megkérdezettek 59 százaléka nyitott a használatukra, 28 százalékuk pedig örülne, ha a telematikai eredmények alapján kedvezményt kapna a biztosítás díjából.

Nem szenteste ég le a lakás 

A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták őket, mint az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy zárlatos karácsonyi égősorok. De vajon tényleg akkora kockázatot jelent a karácsony, mint ahogy azt a hírekből gondoljuk?

Új terméktájékoztató a biztosítóknál 

Januártól az EU rendeletének életbe lépése a hazai társaságokat is arra kötelezi, hogy minden, befektetési elemet tartalmazó biztosításhoz egy új információs anyagot tegyenek elérhetővé a potenciális ügyfelek részére. Az alig három oldalas, úgynevezett Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentumba (KID) jelentős mennyiségű adatot kellett belesűríteni. Ezeknek a helyes értelmezése a pénzügyekben járatosabbaknak is komoly kihívást jelenthet, és számos félreértésre adhat okot – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Egy rossz mozdulat, és milliókba kerülhet a családi síelés 

A két ünnep közötti időszak egyre nagyobb tömegek számára a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A biztosítási piacon is nyomul az Amazon 

Jó ideje ijesztgetik a szakmát, mire számíthatnak, ha valamelyik tech-óriás rászánja magát, és betör a biztosítási piacra. Ha minden igaz, hamarosan már nem csak elméleti szinten kell megküzdeniük a problémával, a jelek szerint ugyanis a Google rövid életű kísérlete után az Amazon is tesz egy próbát. Az egykori könyvkereskedést álláshirdetései „buktatták le” – írta meg a Biztosítási Szemle az Insurance Age cikke alapján.

Külön kkv-knak kínálnak kiberbiztosítást 

Kifejezetten a kis és középvállalkozásoknak szóló kiberbiztosításokat tervez piacra dobni egy brit biztosító. A tömegtermékek mellett az egyes piaci szereplők egyedi igényeire szabott, speciális biztosítások területeire terjeszkedne tovább.

Érdemes Teslát venni, olcsóbb lesz a biztosítás 

A legnagyobb brit gépjárműbiztosító, a Direct Line 5 százalékos kedvezményt ad Teslát használó ügyfeleinek, ha azok aktiválják autójuk önvezető funkcióját.

Adventi lakástűz: veszélyben a lakásbérlők 

Az adventi időszakban duplájára emelkedő lakástüzek nagyobb kockázatot jelentenek az albérlők számára, hiszen a tulajdonos által kötött biztosítás nem nyújt fedezetet a bérlő által elszenvedett kárra - hívja fel a figyelmet az Agenta biztosításközvetítő vállalat. Az évi hétezernél is több magyar tűzesetből ezer káresemény általában decemberben történik, amelyeknek oka leginkább az őrizetlenül hagyott gyertyákban, illetve a nem megfelelő minőségű karácsonyfaizzókban keresendő.

Víz és tűz okozza a legtöbb kárt 

A leggyakrabban előforduló lakásbiztosítási kárkifizetéseket a vezetékes vízkár okozta károk pótlására - átlagosan 49 000 Ft -, a legnagyobb összegű a tűz és robbanáskor keletkezett károkra - átlagosan 569 000 Ft-, valamint villámcsapás kapcsán tett bejelentésekre - átlagosan 214 000 Ft- teljesítette a Genertel. A biztosító statisztikájából kiderült az is, hogy családi házak esetében a kárkifizetések összege közel négyszerese a lakásoknál kifizetett összegeknek.

A légitársaságok se ússzák meg a csődöt 

Kötelező csődbiztosítás bevezetését szorgalmazza az európai utazási irodai szövetségek brüsszeli székhelyű szervezete, a hátrahagyott utasok elszállításához és kártalanításához. Ha egy utazási iroda megy csődbe, van kötelezően előírt biztosítás az utasok kártalanítására, míg ha egy légitársasággal történik ugyanez, nincs biztosíték.

A legtöbb autós cascóra már nem költ 

Ma éjfélig mondhatják fel kötelezőjüket azok az autósok, akik a jövőben más társasággal szerződnek. Arról, hogy a mostani kampányidőszakban érintett közel egymillió gépkocsi-tulajdonos közül hányan éltek ezzel a lehetőséggel, majd csak az új szerződések megkötése és az első díjak befizetése után lehet pontos képet kapni. Az már most is megállapítható, hogy a hazai autósoknak több mint a négyötöde megelégszik a kötelező biztosítással, cascót már nem köt.

Kötelező: tízezret is spórolhat aki vált 

A héten véget ér az idei kötelező biztosítási kampány. Ha későn is, de végül felébredtek az autósok és az átlagosan 26 százalékkal emelkedő díjak hatására akár 160 ezren is lecserélhetik közülük biztosításaikat novemberben. Érdekesség, hogy a díjemelések ellenére minden ötödik autós talált magának kedvezőbb díjat és a 10 ezer forintos spórolás sem volt ritka.

Hat dolog, amit biztosan nem tudtál a kötelezőről 

1991-ben még csak 7.500 Ft volt a kötelező átlagdíj és mindössze 19 milliárd forintot fizettünk a mostani 140 milliárddal szemben. Ennek ellenére a kötelező biztosítás nálunk a legolcsóbb Európában, mégis több százezer autó fut az utakon enélkül.

A stoptábla sem fékezi le a magyar autóst 

Önbizalomból nincs hiány a magyar sofőröknél: ugyanis 62 százalékuk hasonlítja magát Michael Knighthoz, a Knight Rider legendás főszereplőjéhez magabiztos és lendületes vezetési stílusa miatt. A Generali friss kutatásából az is kiderült, hogy a kihágások sem ritkák. A budapestiek gyorsan hajtanak, a fiatalok nagy része pedig nem áll meg a stoptáblánál.

Félperces üzenetekkel érhetők el a fiatalok 

A 18–39 évesek mintegy kétharmadának tetszik a rugalmas vagyonbiztosítás, döntő többségüknek pedig a mobilapplikációval köthető lakásbiztosítás, az Y generációt azonban a társaságoknak nem könnyű megszólítaniuk.

Nő a biztosítások népszerűsége a munkáltatók körében 

Két év alatt megkétszereződött ugyan azon munkáltatók aránya, akiknél a dolgozók biztosítási elemet is választhatnak a cafeteria keretük terhére, ám még mindig alacsony az átlagosan igényelt védelem mértéke. Ha pedig bekövetkezik a baj, az érintettek sokszor elfeledkeznek arról, hogy éljenek a szolgáltatással, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Milliókat bukhat, ha nyaralójában nem zárja el a vizet 

A csőtörés, a fagyban szétrepedt csapok, azaz a vízkárok okozzák a hétvégi lakóházakban és nyaralókban a káresetek közel 90%-át, derül ki az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből. Az elmaradt vagy elkésett téliesítés akár több millió forintos kárt is okozhat, amely összeget sok esetben a biztosító sem téríti meg.

Új termék: reputációbiztosítás 

Celebkultúrában élünk, olyannyira, hogy az üzleti élet szereplői is a nyilvánosság szeme előtt vannak. A közösségi média által vezetett hírarénában a reputációvesztés rizikója óriási. A nagyfokú láthatóság miatt ma több a lehetőség a hibázásra, mint korábban bármikor. Így keresettek lettek a reputációvesztésre köthető biztosítások.

A biztosítónak sem áruljuk el titikainkat 

Minden második magyar hajlandó lenne valamilyen online csatornán biztosítást, - leginkább KGFB-t, lakás-, illetve utasbiztosítást - kötni, de még egy életbiztosítási szerződésre sem szánnának többet 32 percnél, derül ki abból a kutatásból, amelyet a Századvég végzett el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megbízásából.

Kgfb: most akkor mennyi a valós átlagdíj? 

3 millió autósnak átlagosan 30-40 ezer forint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) éves díja, ezért ők nem is értik a napok óta hallható 18 ezer forintos átlagtarifáról szóló híreket. Az értetlenkedés és a felháborodás jogos, a valós éves díj ugyanis a kampányban felkapottnak a sokszorosa – derül ki a CLB biztosítási alkusz cég első kampányösszegzéséből.

Ekkora kárra nem számítottak 

A biztosítók összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés közel megötszöröződött a hét folyamán, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kalóztámadást is jelezheti a blokklánc 

A biztosítók egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a legújabb insurtech megoldásokra annak érdekében, hogy a bajt megelőzzék, és ezzel is csökkenthessék kifizetéseiket. A megelőzés érdekében folyamatos kommunikációra törekednek az ügyfelekkel, hogy ne csak vásárláskor és a kár bekövetkezésekor kerüljenek kapcsolatba.

Egyre csendesebb kgfb-kampány 

Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az adatokat pénteken.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Adózás

Mérsékelni kellene a legkisebb cégek és az egyéni vállalkozók adóterheit

Mérsékelni kellene a legkisebb cégek és az egyéni vállalkozók adóterheit 

Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának további többlépcsős emelését javasolja a Kamara.

Gazdaság

Történelmi csúcson a világ energiafogyasztása

Történelmi csúcson a világ energiafogyasztása 

A legdinamikusabban fejlődő energiaágazatok a szelet és a napot használják.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo