Csak a járvány végében reménykedhetnek a biztosítók

2020-ban gyakorlatilag összeomlott az utasbiztosítás piac a járványügyi korlátozások miatt. A Bank360 elemzői arról kérdezték a biztosítókat, hogy mire számítanak 2021-ben.

(Fotó: Pixabay)

2020. márciusától a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a légiközlekedés, majd az elkövetkezendő hónapokban folyamatosan váltak hatályossá az egyre szigorúbb határellenőrzések és szabályozások a külföldi utazásokkal kapcsolatban.

Mindezek a lépések azt eredményezték, hogy az utasbiztosítási piac gyakorlatilag összeomlott: a jegybank legfrissebb adatai szerint a díjbevétel majdnem 60 százalékkal esett vissza 2020 végére 2019-hez képest.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke a 2020-as adatokra reflektálva egy múlt heti sajtótájékoztatón megjegyezte, a szerződések száma csak mintegy 17 százalékkal esett vissza, ami arra utal, hogy utaztak ugyan az ügyfelek, de rövidebb időre és jellemzően belföldre, ahol az átlagdíjak jóval alacsonyabbak.

Mire számítanak a biztosítók?

A Bank360 elemzői arra voltak kíváncsiak, hogy látják a biztosítók, visszatérhet-e az élet az utasbiztosítások piacára 2021-ben.

“Az emberek alig várják, hogy a feltételek kedvezőek legyenek, visszatérjen minden a régi kerékvágásba és szabadon utazhassanak. Amennyiben a magyarok által leginkább kedvelt országok határai megnyílnak, akkor az utasbiztosítások tekintetében egy gyors felfutást várunk” - írta a Bank360 megkeresésére a K&H Biztosító, amely 65 százalékos csökkenést tapasztalt 2020-ban az egyéni utasbiztosítások díjelőírásában.
Az Allianz az ügyfél-visszajelzések alapján arra számít, hogy a járvány hatására az ügyfelek tudatosabban választanak majd utasbiztosítást, alaposabban megnézik és utánajárnak, mire szól az adott kötvény fedezete. Az utazók közül többen mutatnak hajlandóságot arra, hogy biztosítást kössenek, vagyis azok, akik korábban nem kötöttek, most már inkább megtennék ezt.

A Groupama Biztosító 2021. második félévében számít már folyamatos visszarendeződésre, de ez nagyban függ a járványügyi helyzettől.

Az Union a korlátozások fokozatos és körültekintő feloldásával az utazási hajlandóság és a bizalom visszaépülésére számít az év második felében, ám a 2019-es ügyfélszámot csak 2022-re várják.

A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító 70 százalékos díjbevétel-csökkenést szenvedett el 2020-ban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Úgy látják: 2020-ban a nyári részbeni nyitás hónapjai és a vállalati szektor utazásai csak minimálisan segítették a szektort.

Az idei díjbevételt nagymértékben befolyásolja majd szerintük, hogy miképpen alakulnak a beoltottsági arányok itthon és a népszerűbb nyári úti célok országaiban. Amennyiben a nyár közepére a az oltottsági szint megengedi majd, hogy megnyíljanak a határok, akkor beindulhat az utazás, de ez is csak a 2019. évi díjszint 50-60 százalékáig húzhatja fel a piacot a biztosító becslése alapján.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo