Nagyon sokba kerülhet, ha bajunk lesz a nyaraláson

Az UNION statisztikái szerint 2019 nyarán átlagosan több mint 150 ezer forintba került a biztosítónak egy-egy utasbiztosítással rendelkező károsult ellátása, ráadásul az elmúlt két évben tovább romlott a helyzet. 

A pórul járt ügyfelek átlagéletkora 34 év, a legtöbben betegség miatt hívják a biztosítót idén nyáron

Az idén nyári szezonban, augusztus 23-ig a bajba jutott utazók több mint fele (52 százaléka) betegség miatt vette igénybe utasbiztosítását, míg a szerencsétlenül járt utazók 22 százaléka valamilyen baleset miatt hívta a biztosítót. A káresemények 9 százaléka a poggyász eltűnésével, sérülésével vagy – repülős utak esetén – a csomag késésével kapcsolatos veszteség volt.

A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok okán sokkal többen kötnek idén útlemondási, illetve sztornó biztosítást is, ezeket a károsult ügyfelek 9 százaléka volt kénytelen igénybe venni - derül ki az UNION Biztosító legfrissebb adataiból.

depositphotos.com

Az idén május elejétől augusztus 23-ig tartó időszakban a bajba jutott ügyfelek átlagéletkora 34 év, és a segítségnyújtást igénylők 23 százaléka 18 évnél fiatalabb, míg 8 százaléka 60 év feletti ügyfél volt. A káresemények 15 százaléka Horvátországban történt, míg Németországból a bejelentések 10 százaléka, Olaszországból pedig 7 százaléka érkezett. Az utasbiztosítással rendelkező károsultak 6 százaléka Görögországból, 6 százaléka Spanyolországból fordult segítségért az UNION Biztosítóhoz.

De mire fizet a biztosítás?

Érthetően az utazókat most az érdekli leginkább, hogy milyen feltételekkel térít a biztosításuk a koronavírus kapcsán – például, hogy a Covidra is kiterjed-e az útlemondás védelem. Azonban ettől függetlenül is érdemes alaposan áttanulmányozni az utasbiztosítások által kínált fedezeteket, gyakori ugyanis, hogy baj esetén az utazók akkor sem igényelnek kártérítést, ha jogosultak lennének rá.

A gyomorrontástól a majomharapáson át az 50 milliós kórházi számláig

“Az elmúlt években volt olyan ügyfelünk, akinek a több mint hétmillió forintos ázsiai kórházi számláját térítettük, egy másik, betegség miatt kórházi ellátásra szoruló ügyfelünk kapcsán kifizetett kár pedig meghaladta az 50 millió forintot - ez persze nem meglepő annak fényében, hogy az Egyesült Államokban az ellátás díja akár a napi harmincezer dollárt (nagyjából 9 millió forintot) is elérheti” - mondja Szabó Tamás, az UNION Biztosító utasbiztosítási üzletágának vezetője.

Egzotikus utazások, afrikai körutak, dél-amerikai utazások során pedig nagyon gyakori a rovarcsípés, a majomharapás, a kígyómarás okozta káresemény. Egy-egy ilyen helyi ellátás (a tetanusz, a kórházi kezelés és az antibiotikum) akár 100 ezer forintba is kerülhet.

De nem kell messzire menni a bajért, ugyanis a magyarok körében népszerű nyaralóhelyeken gyakran kell orvoshoz fordulni egy nem túl friss kagylós tészta elfogyasztása után, és rendszeresek a kisebb-nagyobb balesetek is: sokan kerülnek fájdalmas kapcsolatba a strandon vagy a vízben kagylókkal, medúzákkal vagy tengeri sünökkel, esetleg a víz alatti sziklákkal. Ezek ellátása általában 100-300 eurós költséget jelent.

Egy jól megválasztott biztosítás azonban fedezheti többek között az esetleges kórházi önrész, a vizitdíj és a kórházi napidíj összegét, a magánkórházi ellátást, egy balesetnél a mentés (például a helikopteres szállítás) költségeit, a vizes sportok (például a búvárkodás, a vízisízés vagy a banánozás) miatt szükséges ellátást, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát, beteglátogatás esetén a családtagok kiutazásának és szállásának a költségét, illetve a beteg hazaszállítását is.

Fizet a biztosító a koronavírusra?

Érdemes olyan utasbiztosítást választani, amely téríti a külföldi egészségügyi ellátást, és az ehhez kapcsolódó szállítás költségeit, illetve a karantén miatt felmerülő extra kiadásokat – így a szállásköltséget, vagy a repülőjegy átfoglalását is –, ha esetleg a nyaralás alatt elkapjuk a koronavírust.

Kutya bajunk se lesz, ha négylábúval nyaralunk…

Házi kedvencünket is érheti baleset vagy betegség a nyaralás alatt: elég csak egy durvább rovarcsípésre gondolni, de akár a négylábúak is összeszedhetnek valamilyen komolyabb fertőzést az út során, ebben az esetben pedig a kutyák és cicák orvosi ellátása és gyógyszerei sokba kerülhetnek. Egy, az ilyen jellegű költségekre is fedezetet nyújtó utasbiztosítás viszont ezeket a kiadásokat is megtérítheti.

Ha mégsem tudunk elutazni, vagy előbb hazajövünk

Lehetünk bármilyen elővigyázatosak manapság, egy betegség miatt könnyen elmaradhat vagy lerövidülhet a nyaralás. Emiatt sokan elbukhatják az előre kifizetett szállás díját, a repülőjegy vagy az autóbérlés költségét, esetleg egy program – például egy sportesemény, a múzeumi belépők, egy fesztivál vagy a tevegelés – ugyancsak borsos árát. Egy megfelelő biztosítás viszont egy baleset vagy betegség esetén térítheti az előre kifizetett szállás, szolgáltatások, programok árát.

Ha elvész a poggyász vagy késik a repülő

Évről évre több millió poggyász tűnik el a világ repülőterein, és sokan foghatják a fejüket a légitársaságok járatainak késése, törlése és túlfoglalása miatt is. Ha eltűnik vagy megrongálódik a bőrönd, vagy az abban szállított holmik, a biztosító egy adott keretig téríti a személyes tárgyak értékét, míg a csomagok 6 vagy 12 órán túli késése esetén fizetheti például a piperecikkek, egy fürdőruha vagy egy váltás ruha beszerzését. Ha pedig a járattal akad probléma, általában a többletköltséget – például a szállást és az étkezést – állja.

Ha lerobbanunk

A koronavírus-járvány idején a korábbi évekhez képest jóval többen indulnak útnak repülő helyett autóval, így nem haszontalan dolog áttekinteni, mire is fizethet egy utasbiztosítás, ha az út szélén hagy a paripa - például egy baleset vagy műszaki hiba miatt. Ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizetheti helyettünk a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, az alkatrészcserét, a defektes gumiabroncs költségét, az autóbérlést vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

Ha megtámadnak a kalózok

„Vitorlás hajóval utazó biztosítottainkat egy atlanti-óceáni sziget kikötőjében kalóztámadás érte, amely során elvitték értékeiket a támadók” - mondja Szabó Tamás. „Ennél persze jóval gyakoribb a telepakolt gépjárművek feltörése, ilyenkor átlagosan 300 ezer forint értékű kár keletkezik” - teszi hozzá.

Szerencsére a legtöbben épségben eljutnak például valamelyik közeli tengerpartra, de ki vigyáz ott a mobilra, fényképezőre, tabletre, egyéb kütyüre? Ráadásul sokan (például a búvárok, szörfösök) a drága sportfelszerelésüket is magukkal viszik az utazásra. A turistákra utazó tolvajok pedig akár egy szempillantás alatt is képesek ellopni ezeket - egy jól kiválasztott utasbiztosítás viszont a laptop vagy más okoseszközök, illetve a sportfelszerelések eltűnését is fedezheti - hívja fel a figyelmet az UNION.

Ha bajt okozunk, és fizetnünk kell

„Volt olyan eset, hogy egy véletlenül leejtett értékes porcelán miatt követelt kárpótlást az ügyfelünk szállásadója, míg egy másik biztosítottunk egy vízi járműben okozott kár miatt hívott minket segítségért” - mondja Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője.

Ha kárt okozunk más tulajdonában vagy akár testi épségében, akkor kártérítési kötelezettségünk keletkezhet. Tipikus példa, amikor a gyerekek a szállodai szobában fociznak, és betörik a lapostévé képernyőjét. A számlát ilyenkor az fizeti, aki a kárt okozta - egy megfelelő utasbiztosítással viszont a biztosítónk is fedezheti.

Ha eltűnnek az iratok vagy a pénz

Aligha kell magyarázni, hogy külföldön még nagyobb problémákat okoz, ha ellopják az iratainkat, úti okmányainkat vagy a pénzünket. Ilyenkor a helyi magyar konzulátushoz kell fordulni: az útlevél vagy a személyi igazolvány ellopásának vagy elvesztésének bejelentése után a konzul állítja ki az ideiglenes hazatérési engedélyt. A biztosítóra ebben az esetben is érdemes gondolni, hiszen térítheti a konzulátusra utazás költségét és fizetheti a konzul által kiállított, ideiglenes úti okmány díját - derül ki az UNION Biztosító blogcikkéből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo