Lengyel nemzetbiztonsági intézményeket próbáltak megbénítani orosz hírszerzők

A lengyel elhárítási és kibervédelmi szolgálatok az utóbbi napokban felszámoltak egy, az orosz és fehérorosz szolgálatok által irányított, Lengyelország destabilizálására törekvő szabotőrcsoportot – közölte sajtóértekezletén Krzysztof Gawkowski, a digitalizációért felelős lengyel miniszter.

A Tomasz Siemoniak belügyminiszterrel közös sajtókonferencián Gawkowski elmondta: a szolgálatok által felfedett csoportnak „meghatározott céljai voltak”, és „meghatározott helyről irányították”.

Az oroszok de facto a kiberháborút folytatnak Lengyelország ellen
Az oroszok de facto a kiberháborút folytatnak Lengyelország ellen
Fotó: Depositphotos
Hozzátette: adott esetben a fehérorosz és orosz szolgálatok célja „egyéni és intézményi zsarolást” lehetővé tevő adathalászat volt, valamint „de facto a kiberháború folytatása”.

„A POLADÁ-val kezdődött, amely egy tágabb hírszerzési művelet eleme volt” – utalt Gawkowski arra, hogy augusztus elején, a párizsi olimpiai játékok során feltörték a Lengyel Doppingellenes Ügynökség (POLADA) adatbázisát.

Pawel Olszewski, a digitalizációért felelős miniszterhelyettes akkor orosz és fehérorosz támadásnak minősítette az incidenst.

Gawkowski úgy ítélte meg: a POLADA elleni támadás tapasztalatai alapján a feltörők behatolási csatornákat akartak kidolgozni más lengyel intézményekbe, önkormányzati szervekbe és a nemzetbiztonsággal összefüggő állami cégekbe.

Az érintett intézményeket a lengyel hatóságok műveleti eljárás alá vették, és megállították a feltörés folyamatát – közölte.

Leszögezte: a szóban forgó támadások célja Lengyelország „politikai, katonai és gazdasági megbénítása” volt.

Gawkowski azt is közölte: idén az első félévben több mint 400 ezer kibervédelmi incidenst regisztráltak Lengyelországban, míg tavaly az egész év során 370 ezer ilyen esetet tartottak számon.

Tomasz Siemoniak belügyminiszter felidézte: Lengyelországban januártól több mint tíz személyt vettek őrizetbe szabotázsakciók tervezése miatt.

A miniszter utalt a stratégiai lengyel infrastruktúra ellen tervezett akciókra, gyújtogatásokra, amelyek megszervezése - mint mondta - az interneten is nyomon követhető.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo