Ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét

Nagy valószínűséggel egy külföldi kormányszervezet vagy egy államilag támogatott hackercsoport állhat a holland rendőrség elleni kibertámadás mögött, amelynek során ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét - jelentette ki a holland belbiztonsági és igazságügyi miniszter.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

David van Weel, akit az NlTimes című holland hírportál is idézett, a parlamentnek küldött levelében hozzátette, hogy a hackerek más, a rendőrséggel közösen dolgozó holland kormánytisztségviselők - a többi között ügyészek és ügyvédek - elérhetőségét is megszerezték.

A nyomozásban részt vesz a hírszerzés (AIVD), illetve a katonai biztonsági szolgálat (MIVD) is - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy mindkét említett hivatal már korábban felhívta a figyelmet bizonyos országokból érkező esetleges hackertámadások kockázatára.

A gyanú szerint keletről érkezett a támadás
A gyanú szerint keletről érkezett a támadás
Fotó: Pixabay

Az AIVD áprilisban közzétett, a 2023-as évről szóló jelentésében Kínából érkező kibertámadásokra figyelmeztetett, 2022-ben pedig az MIVD azt közölte, hogy az orosz állam által támogatott hackerek egy csoportja próbált adatokat megszerezni holland szervezetektől.

A szeptember végén történt kibertámadás során a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába.

Jóllehet az országos rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, azt mondta, "sok dolgozóról van szó", köztük takarítókról és recepciósokról is.

"A rendőrség azonnal biztonsági intézkedéseket léptetett életbe és a biztonsági szervekkel közösen mindent megtesz azért, hogy megvédje a rendőröket, és megelőzze a további károkat" - jelentette ki van Weel. (MTI)

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo