Egy több tízezer éves folyamat ért véget, az emberi faj töretlen szaporodásnak korszaka

A Föld úgy tűnik elérte a gyerekszületések számának csúcsait és immár egyre kevesebb a csecsemők és a fiatalok aránya. Ez nem jelenti azt, hogy máris csökkenne a bolygó népessége, hiszen az idősek életkora viszont hosszabbodik.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Különböző korosztályok más-más évben érték el a csúcsszámaikat. Az öt év alattiak esetében a csúcs 2017-ben, a 15 év alatti fiataloknál 2021-ben, a 25 év alattiak esetében pedig 2024-ben volt.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének legújabb előrejelzései szerint a világ népessége 2084-ben kezd majd el csökkenni. Ezt a számot még módosíthatja az orvostudomány, hiszen az öregedés elleni küzdelemben folyamatosan születnek új eredmények.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo