A konszolidációs politikának több eleme van egyszerre jelen, amely elemek akár egymástól függetlenül is képesek lehetnek működni. A mostani kormányzat szempontjából a gazdaság, a társadalom, a külpolitika, illetve a politikai ellenfelekhez való viszony alapján érdemes áttekinteni, hogy történtek-e és ha igen, akkor milyen irányú változások az elmúlt kb. fél év során - áll a Policy Agenda legfrissebb elemzésében.
A gazdaság tekintetében nem sokat tisztult a kép. A decemberi végi, január eleji látványos forintgyengülés, és magyar kockázati felár növekedése azt erőszakolta ki a kabinetből, hogy meghirdesse a nemzetközi befektetők felé a békülés politikáját. Ennek eleme volt, hogy a piacok megnyugtatása érdekében az IMF-fel ismét felvette a kapcsolatot a kabinet, és például a német és a francia befektetőkkel több körben is találkoztak a kormány tagjai, hogy ismét visszacsábítsák őket Magyarországra. De ezt a folyamatot erősítette az is, hogy a Bankszövetséggel megállapodást kötöttek, amelyben lényegében kimondták, hogy az egyoldalú kormányzati lépésektől eláll a kabinet, és konszenzusra épülő gazdaságpolitikára tettek ígéretet.
Ez a konszolidációs politika két ágon is megtörni látszik. Az egyik a telefonadó, valamint a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésének a módja. A másik pedig a múlt héten elindított gazdasági konzultáció kapcsán megfogalmazott kérdések, illetve az ezekből kiolvasható szándék, mely szerint újabb államosításokra is sor kerülhet a közel jövőben a közműszolgáltatások terén. Mindkét esemény arra utal, hogy a kabinet a népszerűségének megőrzése érdekében, és a költségvetési lyukak betömködése miatt visszafordult a gazdasági konszolidáció útján. Mindezt úgy, hogy az IMF tárgyalások gyors befejezésének esélyét sem kínálja fel egyenlőre a gazdaság megnyugtatására.
Társadalmi konszolidáció: talán majd Rogánnal
A konszolidációs politika másik fontos eleme lehetne, a társadalom számára egy szerethető, hibák kijavítására képes kormányzati arculat megjelenítése, mivel akár az oktatási rendszer, akár a nyugdíjrendszer (benne főként a rokkantnyugdíj rendszere) átalakítása kapcsán számtalan érdeksérelem érte a társadalmat. Egy kormányzati ciklus közepén, amikor a tervezett változtatások döntő többségén túlesett az aktuális kormány, olyan kormányzati szerepre lenne szükség, amely korrigálja a gyors változtatások során keletkezett hibákat, esetleg néhány társadalmi csoportnak engedményeket tesz.
A kormánypárti frakciókban láthatólag komoly igény (pl. KRESZ büntetési tételek mérséklése) van arra, hogy a kormány által okozott jogalkotási „túlkapásokat" orvosolja, de erre eddig a kabinet nem mutatott komoly fogadókészséget. A Fidesz új frakcióvezetője megerősítette, hogy a következő időszakban olyan ügyek, jogalkotási anomáliák megoldása fele szeretne nyitni a kormánypárti képviselőcsoport, amelyek, valójában kisügyek, de mégis megnehezítik a hétköznapokat az emberek számára. Érdekes, hogy ez a stratégia 2008 körül az akkori MSZP frakcióban is előkerült, így próbálták meg visszaszerezni a népszerűségüket.
Külpolitika: szaporodó konfliktusok
A kormány az elmúlt két év stílusának és intézkedéseinek „köszönhetően" folyamatosan rontotta a nemzetközi megítélését. Ezt a problémát itthon választott politikai karakterként (kuruc ellenállás)mutatják be, miközben külföldön láthatólag mindent megpróbálnak a megkopott image visszaállítására. Erre szolgál a nagyköveteink aktivitásának fokozása, a kommunikációs célú amerikai körutak, nemzetközi ügynökségek alkalmazása.
Ugyanakkor, mivel eddigi politikai stílusán nem kíván változtatni a kabinet, ezért tartalmi értelemben nem tud kitörni abból a helyzetből, amibe sodorta magát. Ezen a téren a szomszédos országokkal sem látszik a konszolidáció, sőt a szlovák kormánnyal már korábban, az utóbbi hetekben pedig a román kormánnyal is kiéleződött a viszony.
Itthon: az ellenzékkel sem enyhült a viszony
A kormány konszolidációs politikájának eleme lehetne az apróbb, gesztus értékű engedmények megtétele a belpolitikai ellenfeleik felé. Ebbe a körbe nem csak az ellenzéki pártokat értjük, hanem a civil szervezetek, és az érdekképviseletek egy jelentős részét is. Várható volt, hogy a parlamenti ellenzék felé látványos gesztuspolitikát nem fog folytatni a kormányoldal, de meglepő módon nem használta ki azt a lehetőséget sem, hogy némely kérdésben a civil szervezetekkel együttműködve hozzon meg döntéseket. Ezzel tovább erősítette azt a korábban kialakult karaktert, mely szerint a kabinet nem tud és nem is akar senkivel konzultálni, döntéseibe senkinek sem enged beleszólást.
Összességében a Policy Agenda vizsgált szegmensekből eddig egyikben sem valósult meg a politikai konszolidáció. A mostani kormányzati személycserék ugyanakkor azt jelzik, hogy mégsem tett le a kabinet a konszolidációról, hiszen olyan frakcióvezetőt választottak Rogán Antal személyében, aki várhatóan nem folytatja a Lázár János által gyakorolt „erőpolitizálást". A mérsékelt hangvételű Varga Mihály pozícionálása pedig pozitív üzenettel bír a gazdaság és a külföldi partnerek számára, esetében az a kérdés, hogy ehhez mekkora mandátumot kap a miniszterelnöktől. A korábbi miniszterelnöki szóvivő más pozícióba való áthelyezése pedig az eddigi radikális kommunikációs stílust mérsékelheti. Ezek a személycserék és karakterváltások persze csak akkor eredményezhetnek érdemi váltást, ha majd ezen törekvés a valódi döntésekben is meg tud jelenni.
