A legjobb pénzügyi tudású szakképzős diákokat keresik – megvannak az első döntősök

Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyék csapatai közt lezajlott a Privátbankár.hu által szervezett pénzügyi tudatossági verseny második fordulója.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Online kvízzel és szintén online megrendezett szóbeli fordulóval elindult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második köre, melynek tétje a december 10-i országos döntőbe jutás. November 5-én Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megye technikumban és szakképző iskolában tanuló diákjai közül azok mérhették össze tudásukat, akik továbbjutottak az október 22-i első fordulóból.

A négyfős csapatok egy 50 kérdésből álló kvíz-kérdéssor mellett a szóbeli fordulóban villámkérdések megválaszolásával gyűjthettek pontot, majd csapatonként egy kifejtős kérdésre is választ kellett adniuk a szakértő zsűri előtt, amelybe az első versenynapon a szervező Privátbankár.hu munkatársain kívül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Államkincstár, a Fundamenta Lakáskassza és a Magyar Biztosítók Szövetsége is delegált tagokat.

A második fordulóban a legtöbb csapat komoly tudásról adott számot, helyenként igen szoros versenyben dőlt el a továbbjutás. Az első versenynapon az alábbi csapatok biztosították helyüket a decemberi országos döntőben:

Cickányok
Iskola: Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Véber Anna Margaréta
Felkészítő tanár: Kissné Kovács Katalin

Nemesek
Iskola: Tatabányai SZC Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum
Csapatkapitány: Ecsedi Dorka
Felkészítő tanár: Záray Dániel

NoMoreDebt
Iskola: Vas Megyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium
Csapatkapitány: Németh Anita Márta
Felkészítő tanár: Tóth Ildikó

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo