A frissen megválasztott európai parlamenti képviselőknek is teljesen elegük van Putyinból

Az EP-képviselők állásfoglalásukban azt kérik a tagállamoktól, tegyék lehetővé, hogy Ukrajna nyugati fegyverrendszereket használjon legitim katonai célpontok ellen Oroszországban.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szeptember 19-én, csütörtökön 425 szavazattal, 131 ellenében és 63 tartózkodás mellett elfogadott szöveg szerint a jelenlegi korlátozások feloldása nélkül Ukrajna nem tudja teljes mértékben gyakorolni az önvédelemhez való jogát, és így lakossága és infrastruktúrája továbbra is ki van téve a támadásoknak.

Ukrajnának lehetőséget kell kapnia, hogy teljes mértékben megvédje magát
Ukrajnának lehetőséget kell kapnia, hogy teljes mértékben megvédje magát
Fotó: Depositphotos
A Parlament hangsúlyozza, hogy az elégtelen lőszerszállítmányok és a lőszerek használatának korlátozása azzal a veszéllyel jár, hogy az eddigi erőfeszítések hatása semmivé válik. Sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az uniós országok egyre kevesebb kétoldalú katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának. A képviselők ismét felszólítják a tagállamokat, hogy teljesítsék 2023. márciusi kötelezettségvállalásukat, miszerint egymillió lőszert szállítanak Ukrajnának, és gyorsítsák fel a fegyverek, légvédelmi rendszerek és lőszerek, köztük a TAURUS rakéták szállítását. Megismétlik továbbá azt az álláspontjukat, hogy valamennyi uniós országnak és NATO-szövetségesnek kollektíven és egyénileg is vállalnia kell, hogy évente legalább a GDP 0,25 százalékát kitevő katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának.

Az uniós szankciókat fenn kell tartani és ki kell terjeszteni

Az állásfoglalás felszólítja az uniós tagállamokat, hogy tartsák fenn és terjesszék ki a tagállamok kormányaiból álló Tanács szankciós politikáját Oroszországgal és Belarusszal szemben, illetve az Oroszországot katonai és kettős felhasználású technológiákkal ellátó nem uniós országokkal és szervezetekkel szemben is. Az EP-képviselők elítélik, hogy Irán a közelmúltban ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak, és szigorúbb szankciókat sürgetnek Teheránnal és Észak-Koreával szemben az Ukrajna elleni orosz háború támogatásában való részvételük miatt. A képviselők azt is szeretnék, ha több kínai személy és szervezet kerülne fel az EU szankciós listájára, valamint szigorúbb intézkedéseket hoznának annak érdekében, hogy szisztematikusan kezeljék a szankciók uniós székhelyű vállalatok, harmadik felek és nem uniós országok általi kijátszását.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo