Társadalom


Lehetséges a béke Ukrajnában – állítja a volt német kancellár

Lehetséges a béke Ukrajnában – állítja a volt német kancellár 

Gerhard Schröder májusban közutálatnak örvendett Németországban, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború februári kezdete óta nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől. Dolgozni sem tudott, mert márciusban valamennyi munkatársa tiltakozásképpen felmondott. Most viszont újra aktivizálódott Schröder, és találkozott az orosz elnökkel.
A fiatalok is érzik az inflációt

A fiatalok is érzik az inflációt 

A gyorsuló infláció alapvetően átírja a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és a megtakarítási magatartásra is hatással van mindenkinél, ezen belül a fiataloknál is. A 19-29 éves korosztály tagjainak 20 százaléka nem takarékoskodik, havi rendszerességgel 47 százalék spórol, és 18 százalékos azoknak az aránya, akik csak akkor tudnak félretenni, ha nagyobb összeghez jutnak. Ugyanakkor a rövid távú takarékoskodásban már nyomot hagyott az infláció – ezt mutatja a K&H ifjúsági index, amely a 19-29 évesek megtakarításait vizsgálta. A fiatalok 28 százaléka mondta azt, hogy az előző hónapban tudott spórolni, átlagosan 67 ezer forintot.
Kiakadtak a nyugdíjasok a kormány húzásán

Kiakadtak a nyugdíjasok a kormány húzásán 

Sok százezer kisnyugdíjas érdekében a rezsiemelés elhalasztását követeli a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
Nincs eredménye a kormány családbarát programjának

Nincs eredménye a kormány családbarát programjának 

A kormány azt várta családbarát programjától, hogy nő Magyarországon a gyerekszületések száma. Ehhez képest az elmúlt évben 90 737 gyermek jött világra, 1,6 százalékkal, 1456-tal kevesebb a megelőző 12 havinál.
Elesett az utolsó választási ígéret is

Elesett az utolsó választási ígéret is 

Valószínűleg világrekordot döntöttünk azzal, hogy ilyen rövid idő, néhány hónap után elfelejthetjük az összes választási ígéretet. Tegnap a Mol igazgatója azt kérte, mindenki csak annyit tankoljon, amennyire tényleg szüksége van.
A kormányon belül egy új szerevezetet hozott létre Orbán Viktor

A kormányon belül egy új szerevezetet hozott létre Orbán Viktor 

Kéthetente üléseznek majd.
Több szomszédunk fekete listára került az oroszoknál

Több szomszédunk fekete listára került az oroszoknál 

Görögország, Dánia, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia is felkerült az orosz kormány által "barátságtalannak" minősített külföldi államok listájára.
Oroszország bajszot akasztott Izraellel is

Oroszország bajszot akasztott Izraellel is 

Oroszországi működésének beszüntetését latolgatja a zsidók Izraelbe telepítését intéző nemzetközi Zsidó Ügynökség (Szohnut), mert az orosz hatóságok az Izraelbe emigrálók adatainak átadását követelik, illetve irodáik bezárását - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Indul a roham az albérletekért - mire számítson, aki lakást keres?

Indul a roham az albérletekért - mire számítson, aki lakást keres? 

Ma este hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. Ennek apropóján az Otthon Centrum elemzői az egyetemvárosok albérletpiacáról készítettek összefoglalót. Az elemzés szerint a budapesti felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatóknak átlagosan majdnem kilenc százalékkal kell többet fizetniük, míg azoknak, akik a vidéki városokban tanulnak tovább, több mint hét százalékos áremelkedésre kell számítaniuk.
Ennyit lehet most keresni fizikai munkásként

Ennyit lehet most keresni fizikai munkásként 

A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1553 forint volt, ami 11,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1392 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.

Hogyan lehet túlélni Budapesten a hőségriadót? 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) három helyszínen oszt vizet.

A hitelt törlesztő fiatalok ötöde szerint nehéz a dolguk 

Kevés fiatal rendelkezik banki kölcsönnel, ezen belül a személyi és lakáshitelek a legelterjedtebbek - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készült felmérésből.

A fiókban őrizgetik régi mobiljaikat a magyarok 

63 százalékuk tárol otthon használaton kívüli mobiltelefont, ráadásul az esetek többségében több, 10-15 évesnél is régebbi készülék hever a fiókban.

Augusztus 20-án minimum másfél milliárd forintot durrogtatunk el 

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint augusztus 20-án minimum másfél milliárd forintot durrogtatunk el. Ez csak a rakétabiznisz összege, az egyéb költségeket, mint a szervezés, egyéb rendezvények, területbiztosítás, zene, stb. nem tudni.

A pályakezdő rendőrtisztek bére szeptember elsejétől félmillió forint fölé emelkedik 

Tovább emelkedik a rendőrök és a katonák bére, valamint megállapították a határvadászok bérét is - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

Orbán Viktornak van egy jótanácsa minden munkavállaló számára 

A háborúk korába lépett az európai történelem a miniszterelnök szerint.

Nemsokára keződik a roham az albérletekért: mire számíthatnak a felvételizők? 

Július 21-én kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat és hivatalosan is elindul a bérleti piac főszezonja. Két év bezártság után feltételezhető, hogy idén még gyorsabban fognak gazdára találni a kiadó ingatlanok, ezért a szakértők szerint érdemes időben elkezdeni az ideális lakás keresését.

Hatalmas gyomrost kapnak a KATA-sok 

Kétséges, hogy lesz-e olyan vállalkozó, aki a feltételeket valóban teljesíteni tudja és a jövőben is KATA szerint fog adózni ahelyett, hogy egyáltalán nem fizet adót. A javaslat szerint ugyanis KATA szerint eleve csak egyéni vállalkozók adózhatnak, közülük is csak az ún. főállású KATA-sok, tehát aki esetleg munka mellett, vagy éppen Bt. formában űzi az ipart, az kiesik a KATA választására jogosultak köréből.

Kitört a háború a budapesti és az országos kamara között 

A budapesti kamara elnöksége elhatárolódik Parragh László kamarai szabályellenes, valamint egyes csoportokat sértő megnyilvánulásaitól.

Nem vicc, majd egy tucat politikus lenne szívesen miniszterelnök 

Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére. A párt alsóházi frakciójának illetékes szakpolitikai bizottsága hétfőn ismerteti a várhatóan őszig tartó vezetőválasztási folyamat menetrendjét.

Nem vágynak vissza az irodába az IT-s munkavállalók 

Nem hiányzik a napi akár többórás ingázás, a dugóban üldögélés az IT-szektor dolgozóinak. A munkavállalók egyértelműen pozitív hatásokat tapasztaltak úgy a termelékenységükkel, mint a magánéletükkel kapcsolatban.

Ha a befektetésed ESG, sokat tettél a bolygóért, és még jó hozamod is lehet 

Mit tehet egy kisbefektető a bolygó, a társadalom fenntartható fejlődéséért? Számíthat-e jó hozamra, aki ESG-alapból vásárol? Mitől lesz fenntartható egy ingatlanalap? Interjú a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgatójával, Simon Péterrel.

Már a diákok is keveslik az ezer forintos órabért 

A fiatalok nagyjából fele az év közbeni lakhatási költségekre teszi félre a diákmunkából származó jövedelmét, 40 százalékuk pedig külföldön is kipróbálná magát a nyáron, többek közt ez derült ki a MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet és a Műegyetemi Hallgatói Kft. munkatársai által készített felmérésből. A kutatás során arra is rákérdeztek a résztvevőknél, hogy milyen elvárásokkal rendelkeznek, de külön kitértek az önkéntes munkavállalásra is és a feketemunka megítélésére is.

Természetes dezodorral illatosan, komfortosan 

Lehetünk illatosak, anélkül is hogy beavatkoznánk testünk normális működésébe. Ehhez persze szemléletváltás szükséges. A megszokott dezodoraink leváltása natúr és bio készítményekre a természetes öngondoskodás alapja.

Egész Európában pocsék a hangulat 

Júniusban ugyan az előzetes értéknél kevésbé, de csökkent a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban.

Veszélyes lenne az 5G? Eloszlatták a kételyeket 

Közös tesztmérésekkel vizsgálják az 5G-hálózatokból eredő elektromágneses sugárzást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei, a mérési eredmények nem mutatnak egészségügyi határérték-túllépést.

Újra Tisztelt Ász! tenisztorna 

Amíg a profi teniszezők a wimbledoni Grand Slam torna másnapi mérkőzéseire készültek, a közéleti személyek a 46. alkalommal megrendezett Tisztelt Ász! tenisztornán versenyeztek.

Kik azok a „szörnyű” brüsszeli bürokraták? 

Gyurcsány, migránsok, Soros, Juncker fideszes szitokszavak után jelenleg a brüsszeli bürokraták lettek a kormánypártiak kedvenc utálni valói. Most ők jelenítik meg a legfontosabb ellenséget a fideszes szavazók számára. Minden rossz miattuk történik. De kik azok a brüsszeli bürokraták, és vajon mi a baj velük?

A járvány kirobbanásakor voltak a mostaninál pesszimistábbak a magyarok 

A GKI konjunktúraindexe május után júniusban is 5 ponttal, 15 havi mélypontjára csökkent. A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint júniusban az üzleti várakozások ismét bő 3, a fogyasztóiak viszont újra mintegy 10 pont-tal estek az előző hónaphoz képest.

Rengetegen jöttek Ukrajnából Magyarországra 

Az ukrán-magyar határszakaszon 6990 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6570-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Nagyot lehet bukni egy külföldi nyaraláson 

Nyaraláskor felmerül a kérdés, hogy mi lehet az útipoggyászban, mennyi készpénzt, cigarettát, alkoholt, gyógyszert vagy akár gyümölcsöt lehet kivinni és behozni, milyen engedélyeket kell beszerezni, ha például a házikedvenc sem marad otthon? Ahhoz, hogy a külföldi nyaralás tényleg felhőtlen legyen, fontos tudni ezeket a szabályokat, így sok kellemetlenségtől, felesleges adminisztrációtól vagy pluszköltségtől óvhatja meg magát az utazó.

Évtizedek óta nem volt ilyen: egyszerre sztrájkolnak a metró- és vasúti dolgozók 

Több mint harminc éve először egyidejű metró- és vasúti sztrájk kezdődött kedden Nagy-Britanniában. Országszerte csaknem leállt a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottainak sztrájkja miatt a brit főváros tömegközlekedése is komoly fennakadásokkal működik.

Ömlenek a menekülők Ukrajnából 

Az ukrán-magyar határszakaszon 6769 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5836-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Bakot lőtt a kormányszóvivő 

Gulyás Gergely szerint Ferenc pápa is találkozást tervez az orosz egyház vezetőjével, miközben a katolikus egyházfőnek esze ágában nincs ilyet tervezni.

A hétvégén is belehúzhatnak azok, akiknek lejárt okmánya van 

Ezen a hétvégén is lehetőség lesz a lejárt személyi okmányok meghosszabbítására, hiszen Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között fogadja az érkezőket - közölte a Miniszterelnökség.

London megtámadta a vallásszabadságot, Kirill pátriárka szankciós listára került 

Vagyonzárlatot és beutazási tilalmat rendeltek el az érintettekkel szemben.

Covid után háború – hogyan éljük túl? 

Az utóbbi három évben fogyasztóként sok új helyzettel kerültünk szembe, melyeknek voltak negatív és pozitív hozadékai. Van, amit értünk, van, amit tanulunk, van, amit képtelenek vagyunk megérteni vagy elfogadni. De közgazdászként figyelve az utóbbi három évet is különösen érdekes időszakot élünk meg. Nézzük, mit tanulhattunk a covidból, ami hasznunkra lehet a háborús válságban.

Békegalambok költöztek két budapesti bevásárlóközpontba 

Az ukrajnai háború elől menekülő édesanyákat és gyermekeiket támogatja egyedülálló jótékonysági kezdeményezésével a Mammut és az Arena Mall.

Léket kapott a fideszes médiabirodalom zászlóshajója 

A kedvezőtlen gazdasági környezetben a Mediaworks tovább optimalizálja működését, ennek egyik lépéseként a társaság kihasználatlan nyomdai kapacitásait leépíti, és öt nyomdájából a két legkevésbé korszerűt: Veszprémben és Debrecenben bezárja - közölte a Mediaworks Hungary Zrt.

164 ezer magyar biztosan maradna Nagy-Britanniában 

Május végére átlépte a 6,6 milliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért folyamodtak.

Mészáros Lőrinc nagyon örülhet Orbán Viktor adócunamijának 

Kik a nyertesei és kik a vesztesei Orbán adócsomagjának? A magyar családokban azt számolgatják, hogy hány forinttal rövidülnek meg a rezsicsökkentés védelmében.

Ma eldől, milyen következménye lehet a járvány alatt tartott illegális buliknak 

Bizalmi szavazást tartanak Boris Johnson brit miniszterelnök ellen.

Újabb fejek hullottak, nem is akárhol 

A Nemzeti Információs Központ és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját is felmentette és új vezetőket nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Simicska szelleme járja be Európát 

Simicska Lajos, a Fidesz egykori alapembere, Orbán Viktor legbensőbb bizalmasa évtizedeken keresztül, saját elmondása szerint azért veszett össze a miniszterelnökkel 2014-ben, mert a kormányfő úgy döntött, új politikát kezd Oroszországgal. Orbán Viktor ezt cáfolta, és úgy kommentálta Simicska távozását, hogy nem akarta fizetni a cégeit is érintő reklámadót.

Nem csökken az ukrán menekültek száma 

Az ukrán-magyar határszakaszon 6729 ember lépett be pénteken Magyarországra, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 4986-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Óriás kerti parti lesz Budapesten – főszerepben a buborékok 

Június 10. és 12. között a Városligetben rendezik meg a 11. Rosalia fesztivált.

Az EU egyik legfontosabb vezetőjének elege van Orbán Viktorból 

Az Európai Unió tagországainak a közösségi szint helyett a kormányközi együttműködés keretében kell bevezetniük embargót az orosz kőolajra, ha Magyarország nem hajlandó csatlakozni - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy interjúban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo