Először nyerte meg az MVM csapata a Footgolf Csúcs Kupát

Az egyéni verseny győztese ismét Czirbus Tamás lett.

A vasárnap megrendezett Footgolf Csúcs Kupán a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatott, a Magyar Újságírók Válogatott, az MVM és az Üzletemberek csapatai versenyeztek egymással Kisorosziban, a Magyar Footgolf Clubban. Aki járt már valaha golfpályán, emlékezhet a gondozott növényzetre, a frissen nyírt pázsitra, a magával ragadó természeti környezetre.

Aki pedig footgolfozott, az megismerte ennek a környezetnek a másik arcát is: trükkös dombocskák, „útban lévő” bokrok, vagy homokakadályok… Ilyen és hasonló nehézségeket kell leküzdeni egy footgolf versenyen, lábbal juttatva el a futball labdát a rövidebb-hosszabb szakaszokon az elrúgó ponttól a lyukig.

A vasárnap nyolcadik alkalommal megrendezett Footgolf Csúcs Kupán 18 szakaszt teljesítettek a játékosok, mintegy háromórás séta közben törekedve arra, hogy minél kevesebb rúgással juttassák be a labdát a lyukakba. Forgács István tornaigazgató, a rendező HGS PR Ügynökség vezetője elmondta:

„Évről évre bővül a Csúcs Kupa mezőnye, köztük olyanokkal, akik először próbálják ki ezt a játékot. Örömteli látvány volt az is, hogy a mai versenyen minden korosztály képviseltette magát, többen a családjukkal együtt vágtak neki a versenynek.”
Gelencsér Gábor társszervező, a Magyar Footgolf Szövetség alapítója elmondta:
„Több mint tíz évet dolgoztam azért, hogy minél ismertebbé váljon a footgolf itthon és külföldön egyaránt. Ezen a versenyen is jó volt látni, hogy a footgolf népszerűsége növekszik. Itt is megmutatkozott, hogy már az első játékélmény is meg tudja alapozni a footgolf iránti szeretetet.”

A Footgolf Csúcs Kupa csapatversenyét az MVM csapata nyerte, javítva a tavalyi bronzérmes helyezésükön. Az egyéni verseny győztese Czirbus Tamás lett, aki ezzel megvédte a tavalyi címét.

Az esemény rangját jelzi, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt a Footgolf Csúcs Kupa fővédnöke.

A díjakat Gerencsér Gábor mellett dr. Czirbus Tamás az MVM Energetika Zrt. MSZVH koordinációs vezetője és Rácz Roland, az Izsáki Házitészta Kft. területi értékesítési vezetője adták át.

Egyéni verseny végeredménye:

  1. Czirbus Tamás 74 pont (MVM)
  2. Szondi László 75 pont (Országgyűlés)
  3. Mohi Áron 77 pont (MVM)
Csapatverseny végeredménye:
  1. MVM
  2. Újságírók
  3. Üzletemberek
  4. Országgyűlés
Főtámogatók:
  • MVM
  • E.ON Energiamegoldások Kft.
Támogatók:
  • Audi
  • Basic Line Kft. (Head)
  • Horfer Serleg Kft.
  • Izsáki Házitészta Kft.
  • Volkswagen
Médiatámogatók:
  • mfor.hu
  • mixonline.hu
  • piacesprofit.hu
  • privatbankar.hu

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo