Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Az Istenhegyi Magánklinikába olvadt az egyik magánkórház

Az Istenhegyi Magánklinikába olvadt az egyik magánkórház 

Az Istenhegyi Magánklinika megvásárolja a Telki Kórház Kft. 100 százalékát. A Lantos Csaba érdekeltségi körébe tartozó Telki Kórház Kft. működtetése 2021. március 1-jén kerül át a Dr. Kollár Mihály vezette, Dr. Rudas László érdekeltségébe tartozó Istenhegyi Magánklinika Zrt. hatáskörébe.
Mi történik, ha túllépjük a 3 milliós kata-keretet?

Mi történik, ha túllépjük a 3 milliós kata-keretet? 

Továbbra sem csillapodnak a hullámok a januárban hatályba lépett új kata szabályozás körül, amely a 3 millió forint feletti kifizetések után 40 százalékos adót ró a juttatás kifizetőjére. A Niveus Consulting Group néhány, a gyakorlatban gyakran felmerülő kérdést járt körül.
NAV ellenőrzések: erre utazik idén az adóhatóság

NAV ellenőrzések: erre utazik idén az adóhatóság 

Idén is közzétette ellenőrzési tervét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyből kiderül, mely területekre fókuszál vizsgálatai során. Továbbra is kiemelt figyelem hárul majd az e-kereskedelmi szektorra, valamint fokozott cél a bujtatott foglalkoztatás feltárása. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy előtérbe kerül a határon átnyúló adókedvezmény igénylések ellenőrzése is – hívják fel a figyelmet az EY szakértői.
K&H Bank: a számlanyitás is olyan egyszerűvé válik, mint egy szelfi

K&H Bank: a számlanyitás is olyan egyszerűvé válik, mint egy szelfi 

Néhány perc alatt bárki, bárhonnan, bármikor megnyithatja a bankszámláját, amihez azonnal használható digitális bankkártya is jár, anélkül, hogy bankfiókba kellene mennie, köszönhetően a K&H új fejlesztésének.
Járvány az országban: megjelentek a keddi adatok

Járvány az országban: megjelentek a keddi adatok 

1628 magyarnál mutatták ki a fertőzést.
Matolcsy György megnevezett egy országot, amelyről Magyarország példát vehetne

Matolcsy György megnevezett egy országot, amelyről Magyarország példát vehetne 

Észtország rekordszintű fejlődésének sok olyan tanulsága van, amelyet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie – írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu oldalon hétfőn közzétett elemzésében.
Most ne várjon a tankolással szerdáig!

Most ne várjon a tankolással szerdáig! 

A benzin literenként átlagban bruttó 6, míg a gázolaj 4 forinttal kerül többe szerdától.
Lebuktak egy szülinapi buli vendégei - miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján?

Lebuktak egy szülinapi buli vendégei - miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján? 

Annak ellenére, hogy a járványgörbe emelkedik, egyelőre nem terveznek további szigorításokat - derült ki a mai tájékoztatón egyebek mellett.
Megvan, pontosan mely területeken igényelhetik a kormány új gyorskölcsönét

Megvan, pontosan mely területeken igényelhetik a kormány új gyorskölcsönét 

A Magyar Fejlesztési Bank bonyolítja le a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot, melynek első szakasza a COVID-19 járvány gazdasági hatásai által leginkább érintett vállalkozások számára nyújt segítséget.
Nehézkes évkezdés: mik jelentették eddig a legnagyobb kockázatot 2021-ben?

Nehézkes évkezdés: mik jelentették eddig a legnagyobb kockázatot 2021-ben? 

2021 elején gyorsan szertefoszlottak a zökkenőmentes évkezdéshez fűződő korábbi remények.

Nincs több feketemunka: új eszközzel támad a NAV 

A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Koronavírus Magyarországon: mit mutatnak a hétfői számok? 

Zajlik a harmadik hullám, az elmúlt 24 órában eképpen alakultak a fertőzési adatok.

Kifőzdék és szoláriumok is a NAV célkeresztjébe kerülnek 

Ismételten frissült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal listája, ahol megyei bontásban feltüntetik, hol és milyen ellenőrzésekre számíthatnak a vállalkozások.

Lakásfelújítók, figyelem! A falusi csok, vagy az otthonfelújítási támogatás éri meg jobban? 

A falusi csok és a lakásfelújítási támogatás között a felhasználást tekintve több átfedés is van, vagyis vannak sokan, akik ugyanarra a lakáscélra különböző állami támogatások közül is választhatnak. A Bank360 elemzői arra keresték a választ, hogy az arra jogosultaknak falusi csokból vagy lakásfelújítási támogatásból érdemes-e inkább nekivágni egy ingatlan korszerűsítésének.

Jósóltak a tech szakértők: miről szól majd a 2021-es év? 

A koronavírus-járvány egyértelműen felgyorsította a digitalizációs folyamatokat, és a technológia teljes mértékben átalakította a vállalatok működését. A cégeknek pár hét alatt kellett levezényelniük azokat a digitális transzformációs projekteket, amelyeket egyébként hónapok vagy akár évek alatt terveztek véghez vinni.

A drónok harca: drága mulatság lehet a szabálysértés 

Egyre gyakrabban hallhatjuk az ismerős „zümmögést” a fejünk felett: ma már nem készül igényes esküvői videó vagy céges imázsfilm drónfelvételek nélkül, de a modern légieszközöknek hasznát veszi a katasztrófavédelem vagy éppen a rendfenntartók is.

Meglepő, hogy mi játszik fontos szerepet a női vezetők sikerében 

Magyarországon tízből kilenc (89 százalék) női vezető szerint a sportolás hozzájárul ahhoz, hogy sikeres vezetővé váljon – mutat rá a Testnevelési Egyetem, az Egyenlítő Alapítvány és az EY 232 magyar döntéshozó hölgy körében készült hazai kutatása.

Koronavírus: mit mutatnak a vasárnapi adatok Magyarországon? 

Ismételten közel háromezer új fertőzöttet találtak egy nap alatt.

Milyen hatással van a robotika az iparágakra világszerte? 

Az elmúlt években a robotika jelentős térnyerésének lehettünk szemtanúi számos iparágon belül, főleg azokon a területeken, amelyekre jellemzőek a munkaerő-intenzív folyamatok.

Méregdrága budapesti lakások – mit mutatnak a számok? 

Egy év alatt nyolc százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban, és alulról már súrolja az 1,1 millió forintot, derült ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből, amely a fővárosi lakáspiac 2020 negyedik negyedévében mért adatait összegezte.

Tízmilliárd forintokat mozgatott meg éjszaka a kormány 

A péntek éjszaka közzétett Magyar Közlöny pénzmozgatást hozott magával.

Nagyon megjárhatja, aki a sütikkel trükközik 

A Francia Adatvédelmi Hatóság (CNIL) tavaly decemberben rekordösszegű, összesen 135 millió euró, vagyis mintegy 48 milliárd forint értékű bírsággal sújtotta a Google-t és az Amazont, mert ezek a cégek megfelelő tájékoztatás és a felhasználók hozzájárulása nélkül helyeztek el olyan sütiket az érintett személyek eszközén, amely lehetővé tette a felhasználók online tevékenységének széleskörű megfigyelését.

Koronavírus: újabb mérföldkőhöz érkezett a járvány Magyarországon 

Miután hajszál híján 3 ezer új fertőzöttet találtak, átlépte a 400 ezret az összes ismert fertőzött száma. Az legalább jó hír, hogy egy nap alatt több mint 35 ezer adag vakcinát sikerült beadni.

Garantált bérminimum: ez az emelés többet számítana? 

Általában a minimálbér kerül előtérbe az éves bérmegállapodások kapcsán, azonban a Prohuman becslése szerint Magyarországon jelenleg a garantált bérminimum nagyjából kétszer annyi ember pénztárcáját érintheti közvetlenül, mint a minimálbér.

Szinte lehetetlen bekerülni a magyar gazdagok elitklubjába 

Magyarországon nagyjából 3500 magyar család birtokolja a teljes lakossági bankszámla- és értékpapír-megtakarítások csaknem 10 százalékát. Ráadásul minél gazdagabb valaki, az utóbbi évek tanúsága szerint annál gyorsabban nőttek a megtakarításai. Rendkívül nagyok a különbségek a 30 és 60 éves vagyonosok, illetve a nők és a férfiak pénzügyi viselkedése, preferenciái között - derült ki a Blochamps Capital legfrissebb kutatásából.

Kiderült, mennyi beruházást támogatott a kormány a járvány alatt 

2020 tavaszán indult a program.

Müller Cecília fontos dolgot árult el a kínai vakcináról 

A magyar illetékesek kielégítőnek találták a kínai vakcina dokumentációját és átadták a szakvéleményt az OGYI-nek. Így már csak ezen múlik, hogy a hatóság mikor adja meg az oltási engedélyt – jelentette be Müller Cecília az operatív törzs mai tájékoztatóján.

Így nyitnának újra a vendéglátósok 

Az éttermek készülnek az újraindulásra, de legalább másfél-két hét kell, mire a korábbi formában ki tudnak nyitni.

Orbán Viktor elmondta, mikor jöhet az újranyitás 

A harmadik hullám ereje dönti el, hogy mikor lehet újraindítani az országot - ez volt a legfontosabb üzenete a ma reggeli miniszterelnöki interjúnak. Orbán Viktor a szokásos pénteki rádiónyilatkozatában egy felgyorsuló oltási programról számolt be, ugyanakkor felhívta a figyelmet a növekvő koronavírusos esetszámokra.

Újra sztrájkolnak a Continental makói gumigyárában 

Nyolcórás sztrájk lesz február 20-án, szombaton a túlóraként is elrendelt délelőtti műszak teljes idején a Continental makói telephelyén, miután a mintegy 150-200 dolgozó részvételével rendezett kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés sem hozott változást.  A gumigyári dolgozók tiltakoznak a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen - közölte lapunkkal a Makói Gumiipari Szakszervezet és a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség.

Soha nem látott módon alakította át a hazai munkaerőpiac dinamikáit a járvány 

Hasonlóan a világ más országaihoz a COVID-19 járvány a magyar munkaerőpiacra is jelentős hatással volt. A gazdaság lelassulásával és a különböző szabályozások életbe lépésével a vállalatoknak és a munkavállalóknak egyaránt alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. A cégeknek át kellett értékelniük az üzleti terveiket, az emberi erőforrás igényeiket és a toborzási stratégiáikat is. A munkavállalók pedig más szemszögből kezdték vizsgálni karrierútjaikat és munkalehetőségeiket.

A fél világ home office-ban - mire kényszerültek a munkáltatók? 

Alapjaiban változtatta meg a fehérgalléros munkavégzés paradigmáját a COVID-19 világjárvány tavaly márciusi kirobbanása. A fél világ a szó szoros értelmében home office-ba kényszerült: egy amerikai kutatás szerint a pandémia előtt az Egyesült Államokban körülbelül a munkavállalók 15 százaléka élt az otthoni munkavégzés lehetőségével, míg az elmúlt évben ez az arány közel 50 százalékra nőtt.

Rengeteg ember kényszerül munkát váltani - hol ütött a legnagyobbat a járvány? 

A koronavírus-járvány az egész világon hatalmas változásokat idézett elő a munkaerőpiacon 2020-ban, a vállalatoknak ugyanis rendkívül gyorsan kellett alkalmazkodniuk a megváltozott munkafeltételekhez és a fizikai távolságtartás új szabályaihoz. A McKinsey Global Institute legújabb tanulmánya arra a kérdésre kereste a választ, melyek lesznek a pandémiának a munka világára kifejtett hosszú távú hatásai.

Rossz hírt közölt Müller Cecília a mai operatív törzsön 

Elkezdődött a harmadik hullám. Ezt az országos tisztifőorvos mondta a mai sajtótájékoztatón.

Elárasztották a kóklerek az építőipart 

Hatalmas az érdeklődés a kormány által január elején bevezetett otthonfelújítási program iránt. A hirtelen megnövekedett kereslet hatására a legjobb szakemberek sokszor már csak az év második felére tudják vállalni a megrendeléseket, miközben rengeteg önjelölt amatőr indít vállalkozást annak reményében, hogy hirtelen nagy összegeket kereshet. Őrfalvy Árpád ablakszakértő szerint a kivitelezőt érdemes ajánlás útján kiválasztani, de ha ez nem lehetséges, hallgassuk meg több szakember véleményét is a helyszínen, valamint nézzünk utána a cég hátterének.

Óriásit buktak a budapesti boltok 

De az egy főre jutó költekezésben így is maradtak az élen. Decemberben 15 százalékot, 2020 egészében 10 százalékot zuhant a fővárosi boltokban a költekezés. A boltos világ jókora területi különbségekkel vészelte át a járványhullámokat. Győr, Bács, Zala, Csongrád is nagyobbat bukott. Szabolcs, Jász-Nagykun és Nógrád viszont növekedést hoztak, a legnagyobbakat. Novemberben és decemberben az egy főre jutó költekezés ollója Budapest és Nógrád között 52 ezer forint volt.

Rossz hír: megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon 

Hosszú ideje nem ugrott meg ilyen mértékben az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Egy nap alatt majdnem 1400 fővel lettek többen. 

Kézbe vették a helyzetet a járvány alatt: hogy várják a jövőt a cégvezetők? 

Világszerte gyorsan maguk mögött hagyták a járvány kirobbanása utáni válságüzemmódot a vállalatok – legalábbis ez derül ki a Mazars által készített reprezentatív, globális felmérésből.

A járvány miatt spórolásba fogtak az emberek - és a magyarok? 

Bár az emberek többségének csökkentek a megtakarításai a recesszió óta, mégis, a hazai fogyasztók egy része többet tud félretenni, mivel csökkentek a kiadásai, derült ki az Intrum felméréséből. Európában sokan számoltak be ugyanerről, a legtöbben váratlan költségek miatt tesznek félre, de meglepően sokan spórolnak utazásra is.

Nem enged a járvány szorítása: miről volt szó az operatív törzs tájékoztatóján? 

Az influenzajárványt gyakorlatilag megúsztuk idén - egyebek mellett erről is szó volt az operatív törzs mai tájékoztatóján.

Az éjszaka közepén is átkutathatja a házadat a GVH 

Szélesebb jogosítványok a hajnali rajtaütések során, lehetővé válik titkos felvételek bizonyítékként történő felhasználása, visszavonható a kötelezettségvállalást jóváhagyó határozat. Az év elejétől számos ponton változott a versenytörvény. A legfontosabb tudnivalókról a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportja tájékoztat.

Erős évkezdés: mit okozott a kata szigorítása a hazai cégvilágban? 

A januári új cégbejegyzések még a 2020-as rendkívül magas havi cégalapítási átlagot is meghaladják, egy hónap alatt közel 2700 cégalapítás történt. 

Nagy bejelentés: Magyarország hamarosan rengeteg maszkot gyárt 

Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból – írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

Sztrájk lesz egy gyárban – két óráig megáll a munka 

Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek február 17-én délre - a makói gumigyár dolgozói.

Mindjárt lejár a határidő ennél a bértámogatásnál 

Február 22-ig igényelhetik a cégek a kutatás-fejlesztési támogatást.

Indul az új tanyafejlesztési pályázat - így szerezhető akár 3 millió forint 

Csütörtöktől lehet jelentkezni.

Magyar koronavírus adatok: ismét közel 100 ember halt meg egy nap alatt 

Ezúttal 1548 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést.

Ők azok, akik feketén foglalkoztatják dolgozóikat 

Frissült a NAV szégyenlistája.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Pénzszerzés

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások

Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások 

Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo