A Magyarországon extraprofit adóra kötelezett Ryanair-nek nincs extraprofitja

A Ryanair ír fapados légitársaság az elemzők által vártnál kisebb nyereséggel zárta a június végével záródott negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A légitársaság azt közölte, hogy a június 30-án zárult három hónap adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel. Eközben a Ryanair negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott.

Még nem az igazi a nyereség (Fotó: Ryanair)

Elemzők véleményének átlagában kisebb, 2,54 milliárd eurós bevétel mellett nagyobb, 406,6 millió eurós nyereség szerepelt.

A Ryanair a negyedévben 45,5 millió utast szolgált ki, szemben az egy évvel korábbi 8,1 millióval.

A vállalat nem adott ki előrejelzést azzal kapcsolatban, hogy a folyó negyedévben milyen eredményeket vár, ugyanakkor megjegyezte, hogy az üzemanyag jelentősen drágulhat a magasabb olajárak miatt. A menedzsment az idei pénzügyi évre változatlanul 165 millió utas szállítására számít. (MTI)

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo