MTI cikkei


MTI cikkei

Szeptembertől Ön is csődbe mehet!

Szeptembertől Ön is csődbe mehet! 

Elutasította ugyan a parlament költségvetési bizottsága kedden azt, hogy tárgysorozatba vegye a családok csődvédelméről szóló törvény elkészítésére felszólító határozati javaslatot, amelyet három kereszténydemokrata képviselő nyújtott be, ugyanakkor a szocialista képviselők elmondták az ülésen: a magáncsődről szóló törvény szeptemberben az országgyűlés elé kerülhet, és akár gyorsított eljárással tárgyalható.
Kedvelik Szerbiát a magyar cégek

Kedvelik Szerbiát a magyar cégek 

A magyar vállalatok 200 millió eurót fektettek be az elmúlt hat évben Szerbiában - mondta a Vajdasági Beruházási Alap igazgatója, Branislav Bugarski a Beta hírügynökségnek.
Véget ért az áremelkedés az agráriumban

Véget ért az áremelkedés az agráriumban 

A mezőgazdasági termelői árak kétéves lendületes növekedése után 2008-ban 3 százalékkal csökkentek az ágazatban - tartalmazza a Kopint-Tárki Konjunktúrakutatási Intézet, valamint az Agrár-Európa kft. legfrissebb közös elemzése.
Nem fizet a mellfeszesítést ígérő cég

Nem fizet a mellfeszesítést ígérő cég 

Újabb büntetést szabott ki a Biovit Pharma Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a vállalkozás nem fizette be a rá kirótt 16 millió forintos bírságot, és nem tette közzé a szükséges helyreigazítást.
Svájc is gondban, korlátozásokat vezethetnek be

Svájc is gondban, korlátozásokat vezethetnek be 

A svájci kormány átmenetileg korlátozná a 15 régi uniós tagállam állampolgárainak a bevándorlását, akik munkavállalás céljából érkeznek az országba. A Neue Zürcher Zeitung idézte a svájci igazságügyi minisztérium szóvivőjét, aki a lapnak elmondta: tekintettel a svájci munkanélküliség és a bevándorlás növekedésére, a kormány hamarosan dönt arról, hogy él-e egy védelmi záradék lehetőségével.
Afrikára is lesújt a válság

Afrikára is lesújt a válság 

Az afrikai országokat is erősen érinti a globális válság, tovább növelvén az egyébként is súlyos gondokat, és még több embert taszítva szegénységbe - állapította meg közös elemzésében az afrikai fejlesztési bank (AfDB) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD).
Bajnai már látja a pozitív jeleket

Bajnai már látja a pozitív jeleket 

Bajnai Gordon szerint az elmúlt hetekben, az új kormány felállása óta, Magyarország politikai és gazdasági értelemben egyaránt stabilabbá vált. A miniszterelnök úgy fogalmazása szerint jó úton járnak, amelynek már látszanak az első halvány, de pozitív jelei.
Fejleszteni? Csak ha nő az olajár!

Fejleszteni? Csak ha nő az olajár! 

Irán szerint az olajáraknak 70-80 dollárra kellene nőniük ahhoz, hogy a megfelelő olajipari beruházásokhoz elég pénz álljon rendelkezésre, és a termelők érdekeltek legyenek a fejlesztésben. Irán a világ nagyságra ötödik olajexportőre, hagyományosan a kemény vonalat képviseli a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül.
Mit tegyünk jégeső után?

Mit tegyünk jégeső után? 

Szántó esetén hektáronként legfeljebb 300, szőlő és gyümölcsös esetén pedig legfeljebb 500 forint támogatás jár a jégeső elhárításra - derül ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendeletéből, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
Költségtérítés brit módra: pornó, keksz, macskaeledel

Költségtérítés brit módra: pornó, keksz, macskaeledel 

Többek közt pornófilmeket, lótrágyát, csokimikulást és medencetisztítást számoltak el az adófizetők költségére a brit parlamenti képviselők; az ügy - különösen a gazdasági válság idején - közfelháborodást váltott ki a szigetországban.

Nemcsak a magyarok féltik a nyugdíjukat 

A fejlett nyugati államokban az emberek nagy része aggódik a nyugdíjáért, a munkahelyért, s hogy a válság következtében nem tudja kifizetni közüzemi számláit, esetleg hajléktalanná válik - idézi az International Herald Tribune című, Párizsban megjelenő napilap és a France 24 francia hírtévé rendelésére készített HarrisInteractive közvélemény-kutató jelentést a Népszabadság.

Új külsőt kapnak a fővárosi aluljárók 

Az élhetőbb, a tisztább és a biztonságosabb Budapestért felújítják és folyamatosan takarítják a főváros 73 aluljáróját, amelyek közül a kiemelten kezelt 15-ben a következő három évben a rendőrségre és a közterület-felügyeletre bekötött térfigyelő kamerarendszert építenek ki - mondta Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes.

Félti a szavazóit a Fidesz 

Több mint másfél millió ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz és a KDNP az európai parlamenti választásokra, ebből 32.500-at adtak le az Országos Választási Irodának, a többit inkább megsemmisítik - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz politikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján. "A 32.500 ajánlószelvény, amit a mai nap folyamán leadtunk, olyan közismert fideszes és kereszténydemokrata szavazópolgároknak az ajánlószelvénye, akiknek úgymond nem lesz bajuk abból, ha ez esetleg másnak is tudomására jut"

Siessen: még igényelhet pénzt! 

Még két hét van arra, hogy ki-ki elkészítse, és az adóhatóságnak elküldje személyi jövedelemadó (szja) bevallását - hívta fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A bevallások benyújtásának határideje május 20-a.

Panaszt tehetünk, ha képen szebb a szállodai szoba 

Az utazók pozícióját erősíti az utazási irodákkal szemben az a 2008 végén elfogadott kormányrendelet, amely az utazási szerződéssel kapcsolatos jogi kérdéseket szabályozza - állapítja meg Morvay György, az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója.

Oszkó szerint nem kell félnünk 

Nincs szükség újabb megszorító lépésekre, az idei makrogazdasági pályában ugyanis nem lesz lényeges eltérés a prognózistól, amely nem különbözik jelentősen az Európai Unió által készített előrejelzéstől sem - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés után annak kapcsán, hogy a héten kezdődnek, és várhatóan május 18-ig tartanak az Európai Bizottsággal a tárgyalások a kormány válságkezelő programjáról. 

"Érdemes dolgozni és jövedelemből megélni" 

Modellváltást jelent az új kormány válságkezelő programja - jelentette ki Brüsszelben Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki szerint nem önmagában elvenni akarnak a családoktól, hanem elvenni és legalább ugyanannyit adni is.

Vége Magyarország nagyhatalmi státuszának? 

A Magyar Fürdőszövetség (MFSZ) számításai szerint 20 százalékkal visszavetné a fürdők és wellness hotelek belföldi forgalmát az üdülési csekk megadóztatása, pedig Magyarország "európai fürdő-nagyhatalommá" vált - jelentette ki az MFSZ elnöke kedden Mezőkövesden.

Min spórol a magyar? 

A magyarok közel kétharmada áram- és gázfogyasztását csökkentette az elmúlt egy évben, másodsorban pedig a ruházkodáson spórol - derül ki a Nielsen piackutató vállalt legfrissebb felméréséből.

"Neked mennyire energiahatékony az ajtód?" 

A hűtőgépeken, mosógépeken túl például az ablakkeretekre is kiterjedne az energiahatékonysági osztályozás kötelező feltüntetése az Európai Parlament (EP) által kedden Strasbourgban megszavazott előterjesztés értelmében.

A szocialisták elégedetlenek 

Kevésnek minősítette hétfőn az eddigi európai válságkezelő intézkedéseket Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke. Rasmussen arra a hírre reagált, hogy az Európai Bizottság hétfőn megjelent, legfrissebb gazdasági előrejelzése erre az évre 4 százalékos visszaesést jósolt mind az egész EU-nak, mind az euróövezetnek az átlag szintjén.

Elérheti célját a legújabb bírságolási rendszer 

Dulin Jenő közlekedéspszichológus szerint a gyorshajtásért kiróható bírság szabályainak változása a büntetések differenciálása miatt kedvezően hathat a sofőrök magatartására.

100 helyett 200 millióért vizsgálják az M0-ast 

Az Unitef-Útteszt konzorciuma nyerte az M0 autóút nyugati szektora 10. és 1. számú főút közötti szakasza tanulmánytervének, valamint előzetes környezetvédelmi vizsgálati dokumentációjának az elkészítését, az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által becsült 100 millió forint helyett 198 millió lett az ár.

Nem aprózta el: 4 mázsa aranyat lopott munkahelyéről! 

Csaknem 4 mázsa aranyat lopkodott ki pénztárcája titkos rekeszében egy nő az Egyesült Államokban a munkahelyéről: pénztárcája titkos rekeszében elrejtve halmozta fel saját aranytartalékát...

A lakástámogatás nem kidobott pénz 

Tiltakozik a Társaság a Lakásépítésért Egyesület a lakástámogatások tervezett megvonása miatt. Tízezer megépült lakás után, a szocpol- és kamattámogatás levonásával is 48 milliárd forint bevételhez jut az állam.

Nem szeretnénk, ha minden okos fiatal brókernek menne 

Barack Obama amerikai elnök szerint csökken a pénzügyi szektor súlya az amerikai gazdaság egészében a konjunkturális visszaesés hatására. A Wall Street nem lesz olyan fontos és jelentős része a gazdaságnak, mint volt a 70-es, 80-as években, nem fogja annak felét sem kitenni - mondta Obama a New York Times Magazinban.

"Rendel pizzát? A sajtot feldugtam az orromba!" 

Gusztustalan videót forgatott a szendvicskészítésről a Domino's Pizza amerikai étteremhálózat két dolgozója a vendéglátó egység konyhájában, majd a felvételt feltették a YouTube-ra. Ez a lépésük nemcsak a munkahelyükbe került, hanem néhány nap leforgása alatt súlyos kommunikációs válságba taszította magát a vállalatot is. A közösségi portálok szervezőerejének hatását a The New York Times cikke elemezte a Domino's szemléletes példáján keresztül.

Magyarország a szlovákoknak negyedével olcsóbb 

Olcsóbban vásárolhatnak a szlovák állampolgárok a szomszédos országokban, mint Szlovákiában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az UniCreditBank készített.

Nap képe: a mexikóiak "aggódnak" a járvány miatt 

Zsúfolásig tele az acapulcói Caletilla tengerparti strand 2009. május elsején. A világjárvánnyal fenyegető, új (A/H1N1-jelű) influenzavírus Mexikóban bukkant fel először.

Közel a vég: nem isznak sört a németek 

A német sörfőzdék egyre többet szenvednek a gazdasági válságtól és a vendéglátóhelyeken bevezetett dohányzási tilalom következményeitől: az idei első negyedben értékesítésük 6,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 20,7 millió hektoliterre. Ez az alkoholmentes söröket nem tartalmazza.

Perecárus állás: már a diplomásnak sem büdös 

Nagy-Britannia tűnt öt éve az ígéret földjének a frissen EU-polgárrá vált kelet-európai munkavállalók szemében, és 2004 tavaszán kevesen gondolták, hogy fél évtized múltán a jobb megélhetés reményében inkább a hazatérést fogják választani.

Védelmi övezet: Bajnai villájának 50 méteres körzete 

Fizikailag a rendőrség  ugyan nem zárta le a miniszterelnöki rezidencia körüli utcákat, de meghatározták azt a területet, amely biztosítási szempontból lezártnak minősül május elsejétől.

Autópályán 149 km/h-val, büntetés nélkül 

Május elsejével megváltoztak a közigazgatási bírság szabályai; mostantól nem a sebességtúllépés százalékos, hanem kilométer/órában megadott mértékétől függ, milyen összegű bírságra számíthat a járművezető.

E heti meglepetés: kevesebben jelentkeztek segélyért 

A múlt héten váratlanul esett a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban: 631 ezerre, a megelőző heti 645 ezerről. Akinek van munkája, kevesebbet keres. És kevesebbet is költ.

Még jobban lemaradhatnak a magyar cégek 

A kis- és középvállalkozások (kkv) 82 százaléka nem vagy csak a tervezettnél kisebb informatikai (IT) beruházásra készül 2009-ben - állapítja meg az IDG lapkiadó és a D-Link megbízásából készített felmérés. A kutatás kimutatta azt is, hogy a magyar kis- és középvállalatok 64 százaléka nem tervez 2009-ben IT beruházást, fejlesztést. A negatív beruházási hangulat fő oka a gazdasági válság okozta bevételcsökkenés, illetve az általános költségcsökkentés.

Könnyed Fidesz siker a láthatáron 

Az MSZP megsínylette a kormányváltást címmel ismerteti a Népszabadság csütörtöki száma a Szonda Ipsos legutóbbi felmérését, amely szerint tovább nőtt a különbség az MSZP és a Fidesz támogatottsága között.

Erősödő forint, de a 330-as euró sem elképzelhetetlen 

A regionális fundamentumok befolyásolják a forint árfolyamát, de a Bank of America Merryll Lynch szakértőjének várakozása szerint a forint rosszabbul teljesít majd regionális társaihoz képest - olvasható a DowJones összeállításában.

Válság nem kímél: milliárdokat bukott Demján és Csányi 

A magyar TOP-100 vagyona 2008-ban 379 milliárd forinttal csökkent, a listavezető Demján Sándor korábbi 300 milliárdjából 160 milliárd maradt. Csányi egy év alatt annyit vesztett, hogy már a 6. a Napi Gazdaság listáján.

Tavaly 5 milliárddal tartozott. Most ki tudja... 

Március végén 1.258 vállalkozásnak volt 180 napon túl folyamatosan 100 millió forintot meghaladó adótartozása, valamint 2.503 magánszemélynek és egyéni vállalkozónak 180 napon túl folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adóslisták szerint.

Ukrán köszönömmel zárult a gázvita 

Julija Timosenko ukrán miniszterelnök szerint a múlté már a gázszállítások miatt keletkezett feszültség az orosz-ukrán viszonyban, és köszönetet mondott Oroszországnak, amiért nem kell kötbért fizetnie, ha nem veszi át a januári szerződésben szereplő gázmennyiséget.

Túl sokat költ a lakosságra az állam 

Bár az elmaradt reformok, így a nagyon magas szociális kiadások miatt hazánkat különösen erősen sújtja a válság, Magyarország nem áll a csőd szélén - hangsúlyozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Már igényelhető a támogatás-előleg 

Már igényelhetik a gazdálkodók az agrár- és vidékfejlesztési pályázatokon már megítélt, de még ki nem fizetett támogatásaik 20 százalékát előlegként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara közleményében.

Brüsszel Bajnai mellett 

Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére, mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kedden Brüsszelben, miután találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel. 

Magyarország legfeljebb 2014-ban reménykedhet 

Magyarország 2014-ig nem csatlakozik az eurózónához - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők, akik legalább egy évvel későbbre, 2014-ig tolták Csehország és Lettország euróövezeti csatlakozásának legkorábbi dátumát is.

A munkahelyek 2/3-a veszélyes 

Száztizenhatan haltak meg 2008-ban Magyarországon munkabalesetben - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF); április 28-án van a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapja.

Harc a vírus ellen: bezárják az összes iskolát! 

A mexikói kormány hétfőn bejelentette, hogy az egész országban felfüggesztik az iskolai tevékenységeket, ezzel is próbálván megállítani az új típusú, emberek között terjedő sertésinfluenza elharapódzását.

Már Szlovákia is mínuszban 

Idén egy százalékkal is visszaeshet a gazdaság a szlovák kormány borúlátó forgatókönyve szerint. Ezt tartalmazza a szlovák kormány 2008-12-es, most felülvizsgált stabilitási programja.

Egymilliárdot titkoltak a hajdú-bihari gazdagok 

Hajdú-Biharban az elmúlt évben összesen 188 vagyongyarapodási vizsgálatot indított az adóhivatal, amiből 137 zárult eredménnyel - írta hétfőn a Hajdú-bihari Napló.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén

Akár 80 ezer forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén 

A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40 ezer forintján felül további 40 ezer forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál.
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport

A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport 

Közzétette éves jelentését a BioTechUSA-cégcsoport.

Költségkímélés

Hízott a bankok fetekelistája

Hízott a bankok fetekelistája 

Hosszú évek óta tartó rövidülés után márciusban nőni kezdett a KHR-ben nyilvántartott lakossági mulasztások száma.

Pénzszerzés

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat

Vigyázat, zseniális szélhámos tűnt fel a lakossági szolgáltatás piacon, százezreket bukhat 

Nagyon érdemes megnézni milyen szolgáltatót hívunk, ha elromlik valami az otthonunkban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo