Új külsőt kapnak a fővárosi aluljárók

Az élhetőbb, a tisztább és a biztonságosabb Budapestért felújítják és folyamatosan takarítják a főváros 73 aluljáróját, amelyek közül a kiemelten kezelt 15-ben a következő három évben a rendőrségre és a közterület-felügyeletre bekötött térfigyelő kamerarendszert építenek ki - mondta Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes.

A budapesti rendőrfőkapitány kezdeményezésére, a hatékonyabb bűnmegelőzésért építik ki több mint 400 millió forintból ezekben az aluljárókban a kamerarendszert, amelynek éves üzemeltetési költsége néhány tízmillió forint lesz. Londonban 400 ezer, Párizsban tízezer, Bécsben pedig több száz kamera segíti a közbiztonság javítását.

A programba 2012-ig további 20 aluljárót vonnak be. Az MTI információi szerint a 35 aluljáró felújításának és bekamerázásának költsége 3,3 milliárd forint. A főváros idei költségvetési tervezetében, amelyről jövő héten döntenek, még nem szerepel a kamerarendszer telepítésének ez évre eső költsége. Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy az aluljárók tisztaságát sűrűbb takarítással és intenzívebb technológiákkal kívánják elérni. Az aluljárókat bekamerázásuk után újítják majd fel. Idén a Blaha Lujza téren, a Ferenciek terén és az Astoriánál várható felújítás.

Az aluljárókban jelenleg életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokkal kapcsolatban Demszky Gábor főpolgármester rövidesen egyeztetéseket kezdeményez a kormányzattal és a civil szervezetekkel - jegyezte meg Hagyó Miklós. Bielek Péter elmondta azt is, hogy a 73 aluljáróból jelenleg 17 teljesen, 8 pedig részben akadálymentes. A felújítások során, ahol lehet, biztosítják az akadálymentes közlekedést az aluljárókban.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo