A hazai bankok mutatói sem tavaly, sem ez év első hónapjaiban nem voltak kedvezőtlenek, bár bankonként jelentős eltérések vannak. Igaz, a nyereség csökkenő tendenciát mutat - június végén az adózás után 7,8 százalékkal maradt el az elmúlt év hasonló időszakához képest -, a Magyar Nemzeti Bank 2009. áprilisi stabilitási jelentése szerint a gazdaság visszaeséséből eredő veszteségek fedezésére a pénzügyi tartalékok megfelelőek. A tőkemegfelelési mutató 2008 végén 11 százalék volt, és 2009 végén is valószínűleg 10 százalék fölött marad, jelentősen meghaladva az előírt minimumot. Ma a kereskedelmi bankok közel 2900 milliárd forintot tartanak kéthetes kötvényben a jegybanknál, ami nagyobb összegű letét, mint a válság előtt bármikor volt.

Új utak kérdőjelekkel

Bár a hazai válságot nem a bankok okozták, a nehéz helyzetben mégis többször érte a szektort a vád, hogy cinikus. Kiderült: a pénzintézetek teljhatalmú urak, gazdasági erőfölényben vannak. Vajon mennyire etikus és indokolható, hogy száz százalékban az ügyfeleikre hárították a nemzetközi helyzetből következett költségnövekedésüket? A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint a hitelintézetek tisztességtelen gyakorlatot folytattak szerződésmódosításaik során, több extraköltséget is áthárítva a fogyasztókra a szinte korlátlan hitelszerződés-módosítási lehetőségeikkel.

Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség nemrégiben lemondott elnöke a Népszabadságnak adott interjújában viszont azt mondta: a kialakult negatív közhangulatért legalább 80 százalékban a felelőtlen nyilatkozatok és az alulinformáltság tehető felelőssé. „Az emberek többsége nem elég tájékozott és felkészült ahhoz, hogy pontos képet alkothasson a bankok működéséről" - nyilatkozta. Lehetséges, ám amikor a háztartások egyre-másra halmozták hiteleiket, ez a mondat egyszer sem hangzott el egyetlen bankár szájából sem.

Bár a bankolás megdrágult, pénzhez jutni nehezebb lett, ez hosszú távon akár jó is lehet a társadalom egészére nézve. A hitelezési kedv előbb-utóbb újraéled, igaz, ma még csak a betétgyűjtésben érződik az aktivitás, a felelőtlen kihelyezések időszaka azonban talán nem. A bankok több terméket kivezettek a termékpalettáról, köztük a tisztán fedezetalapú hitelezést, a jelzáloghitelezésben csökkentették a finanszírozási hányadot, illetve nagyobb diszkontot használnak az ingatlanok hitelfedezeti értékének meghatározásához is.

A bankárok felelőssége, hogy érthetően és egyszerűen elmagyarázzák a banki működés törvényszerűségét, átláthatóvá tegyék a banki folyamatokat, és megértessék az ügyfelekkel, hogy a mennyiségi korszakot mostantól a minőségi bankolás időszakának kell felváltania. Az árak ugyan várhatóan nem csökkennek, de mindez közös érdek.

A most élesen a figyelem középpontjába került egyoldalú szerződésmódosítás kérdése szintén megoldódhat. Ennek érdekében a kormányzat ösztönzésére a PSZÁF és a bankok magatartási kódex létrehozásáról döntöttek, amely a hitelezés egész folyamatát átfogja, beleértve a hitelekről adott információt, a szerződéskötés előkészítését, a hitel gondozását és a problémás hitelek kezelését is.

„A magatartási kódex is jelzi, hogy új világ kezdődik a bankok életében, s ebben az új világban az ügyfelek számára minden átlátható lesz, s új partneri viszony alakul ki a bankok és az ügyfelek között" - mondta egy televíziós műsorban Patai Mihály, a bankszövetség alelnöke. Mások nem ennyire optimisták. A FEOSZ a kódex szövegének elfogadása másnapján aggodalmának adott hangot: az ügyfelek érdekeit védő társadalmi szervezetek kimaradtak az egyeztetési folyamatokból és az eredmények véleményezéséből. Szerintük a felügyelet, a bankok és az ügyfél közötti viszony átláthatóbbá tételére alkalmas lehet egy kódexszintű szabályozás, de a jelenlegi gyakorlat megváltoztatására nem. Ők a hitelezés egész folyamatát, a hitelszerződés megkötése előtti információnyújtástól a hitelekkel kapcsolatos problémák megoldásáig jogszabályban szabályoznák, hogy a hitelszerződés megkötésekor két egyenlő fél álljon egymással szemben.

Ki a felelős?

A közvélemény hajlamos azt gondolni, hogy a tavaly ősszel kirobbant helyzetért Magyarországon is, ahogyan az Amerikai Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európa néhány országában, a bankok a felelősek, amelyeknek objektív likviditása ott romlott. Itthon azonban nem ez történt, és forráshiányról sem volt szó. Gál Péter, az MFB vezető közgazdásza szerint a válságban a magyar bankok helyzete sajátos: a világ pénzügyi összeomlásával párhuzamosan és annak hatására a hosszú évek óta halmozódó, a forrás- és a kihelyezési struktúra drasztikus eltéréséből adódó problémák buktak a felszínre. Tarthatatlanná vált, hogy a kihelyezések devizaszerkezete még csak köszönőviszonyban sincs a betétekével.

A közgazdász szerint a helyzet összefügg azzal is, hogy a magyar monetáris politika a 2000-es évek eleje óta végletesen értelmezi a függetlenségét, az abból adódó kötelezettségeit és kötöttségeit. A globalizált pénzpiaci körülmények között a rendelkezésre álló hagyományos eszközök nem úgy hatnak a gazdaságban, mint korábban, amikor nem volt jellemző hasonló mértékű szabad pénzáramlás. A merev és szigorú, a nemzetközi trendektől eltérő - a magyar gazdaság aktuális helyzetét figyelembe nem vevő - kamatpolitikát folytató jegybanki döntés utat nyitott a devizahitelek előtt, sőt az MNB lépései - Gál szerint például a sáveltörlés vagy a felértékelődés veszélyének kommunikálása - ösztönözték a piaci szereplőket, hogy devizában hitelezzenek, illetve adósodjanak el.

A gazdaság alanyainak józan lépései sokszor a kamatpolitika eredeti szándékát is semlegesítették. A forintkamat növekedése a szabad devizagazdálkodás mellett a deviza irányába tolta a hitelkeresletet. Azaz a kereskedelmi bankok, a lakosság és a gazdaság alanyai a számukra legkedvezőbb megoldást választották. Végül a mérleg kibillent, és ebben szerepet játszik az euró bevezetésének lebegtetett időpontja is, amely valamelyest enyhíteni tudta a biztonság terén felmerült aggályokat.

2008-ban csupán a hitelfelvevők 10-15 százaléka választott forintos konstrukciót - elsősorban azok, akik támogatott lakáshitelt igényeltek -, s 2008 novembere előtt a lakossági szegmens esetében az új folyósításon belül 80-85 százalékos részesedéssel bírt a svájci frank alapú hitel. A forintkölcsön 8-12 százalékos kamata egyáltalán nem tűnt versenyképes opciónak a 4-6 százalékos kamatozású devizakonstrukciókkal szemben. Az akciós devizakamatok, és a kezdeti költségek elengedése is mézesmadzag volt az ügyfelekért folytatott versenyben.

És hogy ki a felelős? Valószínűleg sokan. A banki ügyekben kevésbé járatos lakosság, amely gyorsan igyekezett a látszólag olcsón és könnyen adott forrást megszerezni, a bankok, amelyek a profit maximalizálására való törekvés mellett megfeledkeztek az óvatosságról és a fair viselkedésről, a jelenséget nagyban előidéző jegybanki politika és a kormányzat elhibázott gazdaságpolitikai intézkedései együtt.

Róna Péter közgazdász a válság kirobbanásakor a devizahitelek azonnali teljes bezárására szólított fel (lásd: Piac & Profit 2008/11., Nézzünk a tükörbe!). A bankok közül azonban csak kevesen léptek gyorsan. A Volksbank és az MKB szinte azonnal, néhány héttel később a K&H is bejelentette a svájcifrank-hitelek felfüggesztését, aztán az OTP Bank döntött. Sok bank pedig nem kihúzta a frankhitelezést, hanem a forrásköltségek növekedését meghaladó mértékű, 200-350 bázispontos kamatemelés mellett döntött. Ez a termékek kiárazásaként értékelhető.

Kormányválasz

A helyzet eredményeként a devizahitelek törlesztőrészletei az egekbe szöktek. A bankok egyoldalúan az ügyfelekre hárították az árfolyam-ingadozásból eredő drágulást éppúgy, mint a szűkössé vált nemzetközi tőkepiacok és a növekvő kockázati felár áremelő hatását. Miután a veszteségek az ügyfelek pénztárcáját terhelték, 2009 első hónapjaiban a pénzintézetek jobbára Csipkerózsika-álomba zuhantak, és nem hiteleztek.

A hitelek iránti kereslet is erőteljesen zuhant - nem csupán az emelkedő banki költségek hatására -, és hitelhez jutni is nehezebb lett. A bizonytalan piaci kilátások mérsékelték a vállalkozások fejlesztési kedvét, és a lakosság is inkább a nagyobb beruházások elhalasztása mellett döntött. Az MFB idén júliusban készített vállalati felmérése szerint még a biztosan beruházó cégek között is 49 százalék azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek semmilyen forrásbevonást nem terveznek, kizárólag a saját tőkére támaszkodva fejlesztenek, és az uniós támogatás sem élénkíti a hitelfelvételi kedvet, hiszen még a 20 százalékot sem éri el azoknak a válaszadóknak az aránya, akik támogatás elnyerése esetén vonnának be más külső forrást.

A negatív hangulatot az sem javította, hogy a kormányzat gyorsan reagált, és hosszú lejáratú, kedvező kamatozású támogatott hitelekkel igyekezett életet lehelni a szunnyadó pénzügyi szférába, hogy a hazai vállalatokat kevésbé sújtsa a válság. A 2008 novemberében bejelentett négy új program hatására 2009. január elején már mintegy 300 milliárd forint keret nyílt meg a kis- és középvállalkozások (kkv) számára a különböző támogatott hitelprogramok révén. Igaz, sokáig ennek a hatása sem érződött. A bankok arra hivatkoztak, több időre van szükségük, hogy megismerjék az új termékeket, és munkatársaikat is felkészítsék az új hitelek kihelyezésére. Azt már csak kevesen reklámozták, hogy a vállalatok hitelminősítésében is jelentős szigorítások következtek be.

Miután a gyenge forint miatt sok esetben másfélszeresére nőtt tőke- és törlesztőrészletek, valamint a munkahelyek megszűnése következtében tömegével váltak fizetésképtelenné az autójukat vagy otthonukat devizahitelből megvásárlók, a kormány és a nagyobb hazai bankok 2008. novemberben a lakossági adósok megsegítésében is megállapodtak. Elvileg több bank külön díj nélkül lehetővé tette a devizahitelek forintra váltását, a futamidő meghosszabbítását, és törlesztési moratóriumot hirdettek, vagyis bizonyos időre az adós csak kamatot fizet, tőkét nem. Igaz, mindezek a könnyítések csupán azok előtt nyíltak meg, akiknek a szerződésmódosítás időpontjában nem volt késedelmes tartozásuk. A devizahitel forintosítása sem tűnt jó üzletnek: az alacsony forintárfolyam és a magas forintkamat összességében jelentősen növelte a törlesztőrészletet, és ily módon az akkori kedvezőtlen helyzet fixálódott volna. A lehetőséggel alig éltek az adósok.

Még csak terv

Az elmúlt egy év odavezetett, hogy a lakosság bizalmatlan lett a bankokkal szemben. Különböző felmérésekből kiderül, hogy az emberek nagy hányada szerint a bankok inkább saját érdekükben cselekednek, és kevésbé tartják szem előtt az ügyfelekét. Az ügyfelekkel szembeni nyíltságot és egyértelműséget pedig sokan a banki kommunikáció hiányaként említik.

Napirenden van a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó törvény módosítása is. A tervezet kimondja például, hogy a banki termékekre vonatkozó kezelési költség csak a KSH által közölt infláció mértékéig emelkedhet. Lapzártánkig a törvény csak tervezetként létezett, és a heves szakmai vitákat kiváltó magatartási kódexet viszont aláírták a felek, a kormányzat, a PSZÁF és 13 bank.

Mindenesetre, ha a bankok a jövőben misztikus szavak helyett korrektül tájékoztatnak, és felelőtlen kihelyezések helyett csak az kap hitelt, aki reálisan vissza is fizeti azt, a válság nem volt hiábavaló. Szintén haszonként könyvelhetjük el, ha mi, fogyasztók is megtanulunk tudatosabban sáfárkodni a lehetőségekkel: nem biztos, hogy annyit és úgy kell fogyasztani, ahogy a reklámok diktálják. A szükségletnek is lehet ebben némi szerepe!