Kép: MTI
A természeti csapások elsősorban a szegényebb országokban válnak katasztrófává – ez az egyértelmű üzenete az Egyesült Nemzetek Egyeteme (UNU) által összeállított Globális Rizikó Indexnek. A legkockázatosabb országoknak a listán egyértelműen a csendes-óceáni szigetállamok bizonyultak, elsősorban azért, mert sem infrastruktúrájuk, sem emberi és anyagi erőforrásaik nem elegendőek a természeti csapások kezeléséhez.
A lista első helyén ezért a kis szigetállam, Vanuatu szerepel, ezt követi a Fülöp-szigetek, Tonga, Guatemala és Banglades. Ezeket az országokat amellett, hogy nagy a szegénység, változatos természeti csapások is fenyegetik: árvizek, pusztító viharok és földrengések egyaránt előfordulhatnak a területükön. A természeti csapások szempontjából a legbiztonságosabbnak Katar és Málta számít.
A legfenyegetettebbek azok az emberek, akik a feltörekvő országok gyorsan növekvő városaiban élnek. Ezeken a területeken, elsősorban a nyomornegyedekben semmiféle infrastruktúra nincs, mind a helyi hatóságok, mind a civil szervezetek tehetetlenül állhatnak egy katasztrófahelyzet előtt.
Pontosan ezt példázza a 2010-es Haitin és ugyanabban az évben Új-Zélandon történt földrengés. Mindkét esetben városokat sújtott a természeti csapás, de amíg Port-au-Prince-ben, Haiti fővárosában a százezret is meghaladta a földrengés és az azt követő tüzek és járványok halálos áldozatainak száma, addig Új-Zélandon csak anyagi kár keletkezett. A fejlett országok közül azok ugyanis, amelyek földrengésveszélyes területeken fekszenek (mint Japán vagy az Egyesült Államok nyugati része), többet fordítanak a földrengésbiztos épületekre, a katasztrófaelhárítók és az egészségügyi rendszer felkészültebb és jobban felszerelt.
A középmezőnyben vagyunk
Magyarország a lista 104. helyét foglalja el, mivel nálunk elsősorban a hirtelen lezúduló esőzések és az ezeket követő árvizek jelentenek problémát. (Erre szolgál példaként a 2013-as árvízi katasztrófa, amely szerencsére nem követelt emberéletet.) Ezzel a helyezéssel még Botswana és a viszonylag földrengésektől sújtott Nepál is megelőz minket, ám a rizikóindex számításai szerint hazánk – bár katasztrófavédelmi szempontból megfelelően felkészültnek számít – infrastrukturálisan komoly fenyegetettségnek van kitéve mind az utak és egyéb műtárgyak, mind a lakóépületek szempontjából. Ennek részben a lakóingatlanok alulbiztosítottsága, részben az árterek beépítése az oka.
A jelentés riasztó része, hogy alacsony hazánk alkalmazkodási képessége a változó klimatikus viszonyokhoz. Mind a csapadékelvezető infrastruktúra, mind az egyre gyakoribbá váló aszályok kezelésére szolgáló öntözőrendszerek kiépítettsége alacsony, így meglehetősen felkészületlennek számítunk a klímaváltozás hatásainak kezelésében. Jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel.
Hollandia még rosszabbul járt: a világ egyik leggazdagabb országa a kiemelten veszélyeztetett kategóriába került 51. helyezésével. Habár a hollandok katasztrófavédelmi felkészültsége, egészségügyi rendszere és infrastruktúrája a világon a legjobbak között van, az ország komoly árvízi kitettsége – mivel területének jelentős része a tengerszint alatt fekszik – a tengerek emelkedésével jelentősen romlani fog az elkövetkező évtizedekben.
Hasonlóan „rizikós” Japán, amely ugyan a hollandokhoz hasonlóan jól felkészült, földrengéseknek és tájfunoknak való kitettsége miatt a világ 17. legveszélyesebb országának számít a természeti csapások szempontjából. Itt ugyanis hiába van meg a kellő felkészültség, a lakosság nagy száma és bizonyos infrastrukturális elemek – mint az atomerőművek elterjedtsége – miatt komoly károkkal kell szembenézni egy nagyobb természeti csapás esetén, mint az 2011-ben is történt, amikor a földrengés és az azt követő cunami ezrek életét követelte, a Fukusima Daichi atomerőműben történt baleset miatt pedig hatalmas területek váltak sugárszennyezetté.
