Trump nem ezt ígérte: egymás után zárják be a GM gyárait

Donald Trump amerikai elnök a hazai autóipar fellendülését ígérte, ám a General Motors most hét üzemét zárja be, és 15 000 embert küld el.

Trump 2016-os választási győzelmében fontos szerepet játszottak a „rozsdaövezet” választói: azt ígérte az egykor virágzó nehéziparral rendelkező, majd elszegényedett városoknak, hogy visszahozza az aranykort, az elvesztett munkahelyeket. Másfél évvel a nagy ígéretek után éppen az ellenkezője történik: a General Motors, az USA legnagyobb autógyártója hét további üzemének bezárását jelentette be – az egyikét éppen a „rozsdaövezetben”.

Jönnek az elektromosok Kép: media.gm.com

Miközben az elnök állandóan arról beszél, hogy az alacsony bérekkel dolgozó kínai ipar miatt vesznek el az amerikai munkahelyek, a GM esetében egyáltalán nem erről van szó: egyszerűen lecsökkent a kereslet a Chevroletek, Buickok, Cadillacok iránt. Válaszul az óriás vállalat alkalmazkodik a piaci változásokhoz, az elektromos és az önműködő kocsikra teszi a hangsúlyt.

Négy hazai, három külföldi gyárukat zárják be, 15 000 alkalmazottat bocsátanak el, s ettől 2020-ig 6 milliárd dolláros megtakarítást

Elektromos autók gyártására köteleznék a gyártókat Amerikában
Az USA tíz tagállamában rendelet szabja meg, hogy az autógyártók mennyi elektromos autót kötelesek gyártani. A GM bejelentette, támogatja e kötelező arány növelését.

várnak. Erre annál is inkább szükség van, mert a GM-nek (akárcsak a többi amerikai autógyártónak) további, milliárdos veszteségeket okoznak Trump vitatott, elvileg a hazai ipart védő intézkedései, amelyekkel 15 százalékos vámot vetett ki az acél -, 10 százalékosat az alumínium importjára.

A tőzsde pozitívan reagált a GM reformintézkedéseire, a konszern részvényeinek ára emelkedett. Trump ugyanakkor nemtetszésének adott kifejezést, és felhívta a GM vezérigazgatóját: nyisson újra gyárat a régi iparvidéken, viszont zárják be a vállalat kínai autógyárát.

(Forrás: Die Welt)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo