Egyszerre jelentett beteget 30 pilóta, járatokat kellett törölni Romániában

Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.

A légitársaság közleménye szerint nem szállt fel hétfőn a Tarom kairói, bejrúti, ammáni, jászvásári (Iasi), nagyváradi, isztambuli, budapesti, frankfurti, amszterdami, illetve párizsi járata, ezért törölték az illető városokból Bukarestbe visszatérő Tarom-járatokat is.

Budapesti járatot is érint
Budapesti járatot is érint
Fotó: Depositphotos

A pilóták spontán munkabeszüntetése miatt felháborodott, tanácstalan utasok százai töltötték az éjszakát a bukaresti nemzetközi repülőtér várótermeiben. A Tarom azt ígérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül felveszi a károsultakkal a kapcsolatot, hogy átütemezést, alternatív utazási lehetőséget, vagy a jegyár visszatérítését ajánlja fel nekik.

Cezar Osiceanu, a G4Media.ro hírportálnak nyilatkozó pilóták egyike azt állította, hogy a Tarom pilótáinak és másodpilótáinak bére gyakorlatilat 2007 óta nem emelkedett, havi 4500 eurót keresnek, míg a magánlégitársaságok többsége legalább 10 ezer eurós bért fizet pilótáinak. A portál szerint Romániának a kedden kezdődő NATO-csúcsra induló küldöttsége sem tudott útnak indulni, ugyanis a védelmi- és a külügyminiszter, valamint a hadsereg vezérkari főnöke által vezetett román delegáció párizsi átszállással akart Washingtonba utazni.

A bujtatott pilótasztrájkot az a törvényi előírás tette lehetővé, amely szerint minden pilótának joga van ahhoz, hogy egészségügyi okokra hivatkozva két szabadnapot vegyen ki. Médiaforrások szerint a Tarom csaknem 30 pilótája egyszerre jelentett beteget.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo