Már csak négy nap maradt: újabb céges kiber-határidő közeleg

Az IT-szektor legtöbbet elhangzó hívószavai idén a „kiberbiztonság” és a „megfelelés”. Ennek oka az EU területén egységesen bevezetendő, ún. NIS2 direktíva, amellyel kapcsolatos feladatok az egész évet átölelik. Ráadásul, pár nap múlva már a második fázison is túl kell lépniük a hazai vállalkozásoknak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, Kerekes Gábor segít áttekinteni az eddigieket és ami hátra van még a teendőkből.

Az első fázis elvileg már mögöttünk van

A NIS2 direktíva hazai átültetésének első szakaszában a magyar vállalkozásoknak fel kellett mérniük, hogy megfelelnek-e annak a három feltételnek, amely alapján érintett vállalkozásnak minősülnek. Az első kritérium annak meghatározása, hogy a vállalat bármely tevékenysége a jogszabályban megjelölt 16, kockázatosnak vagy kiemelten kockázatosnak minősített ágazatba tartozik-e (például közlekedés, egészségügy, gyógyszeripar, vegyipar, digitális szolgáltatások stb.). A második és harmadik feltétel értékelése viszonylag egyszerűbb: a vállalkozás középvállalkozásnak minősül-e, vagyis rendelkezik-e legalább 50 fő munkavállalóval, és nettó éves árbevétele vagy mérlegfőösszege meghaladja-e a 10 millió eurót.

Már csak pár nap maradt
Már csak pár nap maradt
Fotó: Depositphotos

„Ha egy vállalkozás eleget tesz e három feltételnek, akkor 2024. június 30-ig köteles volt kérni nyilvántartásba vételét a kiberbiztonsági felügyeleti szervtől. A nyilvántartásba vétel nem csupán egy adminisztratív feladat, az már ebben a szakaszban is stratégiai döntéseket követelt a vállalkozásoktól” – emlékeztet Kerekes Gábor. Az alapvető adatok és tevékenységi körök megadása mellett a kérelemben már ki kellett jelölni azt a felelős személyt, aki a cég elektronikus információs rendszereinek biztonságáért felel, fel kellett tüntetni a vállalat által nyújtott nyilvános szolgáltatásokat (például ügyfélportálok, mobilalkalmazások), valamint listázni kellett az összes olyan szolgáltatót, amely részt vesz az elektronikus információs rendszerek üzemeltetésében.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo