Valami történt a lakáshiteleknél

Jelentős bővüléssel indult az év a lakáshiteleket nézve a K&H friss összeállítása szerint. A pénzintézetnél megkötött lakáshitel-szerződések összege 36 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A lakáshitelek átlagos összege 25 millió forint fölé emelkedett, ami 40 százalékos többletnek felel meg éves szinten.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az alacsonyabb inflációnak, a reálbérek emelkedésének köszönhetően a lakáspiac is élénkülni kezdett az idén, ez az ingatlanárak emelkedését is magával hozta, ami a lakáshiteleken is jól látható – közölte a K&H. Az újabb növekedés nem meglepetés, a pénzintézetnél már tavaly is láthatóak voltak a fellendülés jelei.

Két számjegyű többlet

A K&H idén januárban közel 15 milliárd forint értékben kötött lakáshitel-szerződéseket, szemben az egy évvel korábbi majdnem 11 milliárd forintos összeggel: ez 36 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A lakáshitelek átlagösszege pedig közel 18 millió forintról 25 millió forint fölé ugrott, vagyis 40 százalékot meghaladó bővülés látszik. Az emelkedés elsősorban azzal magyarázható, hogy drágább lakásokra vettek fel hitelt az érintettek, a szerződések száma ugyanis még nem mutatott emelkedést idén januárban.

A teljes piacon is jelentős növekedés látható

A K&H adatai összhangban vannak a piaci adatokkal, amelyek szintén a szerződéses összegek emelkedését mutatják. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idei év első hónapjában majdnem 125 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a magyarországi bankok, miközben egy évvel korábban ez az összeg 100 milliárd forint alatt volt, egész pontosan 82 milliárd forintot tett ki.

Duplázás után

A K&H által a lakáshiteleknél idén januárban elért növekedés folytatása a múlt évben kialakuló tendenciáknak. A teljes magyarországi bankszektorban a lakossági hitelállomány 9 százalékkal nőtt 2024-ben az egy évvel korábbihoz képest, míg a K&H 13 százalékos növekedést ért el. A lakáshiteleket magában foglaló lakossági jelzáloghitelek folyósításának volumene több mint kétszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 2024-ben 12 milliárd forint zöld lakáshitelt folyósított a pénzintézet, ami a teljes lakáshitel-kihelyezés 6 százalékát adta. Így a zöld lakáshitelek teljes volumene 37 milliárd forintról 47,7 milliárd forintra nőtt.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo