Valami történt a hazai ingatlanpiacon

Mérséklődött a magyarországi ingatlanpiaci forgalom májusban áprilishoz képest, de 2023 azonos időszakát 7,5 százalékkal felülmúlta, és a 2022-esnél is magasabb volt - közölte a Duna House (DH).

Az ingatlanközvetítő saját becslése szerint májusban alig 11 ezer tranzakció zárult le, ami 2 százalékos lassulást jelez az előző hónaphoz képest, az év első 5 hónapjában pedig több mint 50 ezer lakóingatlan cserélt tulajdonost.

Az árak emelkedése ingatlantípusonként és régiónként eltérő, a téglaépítésű ingatlanok az ország keleti részén, a panellakások nyugaton drágultak inkább.

A fővároson belül is eltérően alakulnak az árak, a panel mindenütt drágább, a téglaépítésűek viszont Budán 2 százalékkal olcsóbbak lettek éves összevetésben. Ennek megfelelően az alkulehetőség is kétszeres a pesti oldalhoz képest, vagyis csaknem 6 százalék volt májusban. A közleményben jelezték, hogy a budapesti vevők majdnem 40 százaléka befektetési céllal vásárol ingatlant.

Az év közepén nem szokatlan a forgalom csökkenése, tehát az éves előrejelzéseken sem kell változtatni a kereslet visszaesése miatt - írja a Duna House, amely továbbra is arra számít, hogy idén az év végéig 110-130 ezer ingatlan tulajdonosa változhat belföldön.

(MTI)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo