Újra látványosan emelkedő ingatlanárak: érdemes még beszállni befektetőként?

A 2023 előtti kilenc év, majd a tavaly újra beinduló áremelkedés után sokan azt hihetik, hogy már lemaradtak a jó beszállási lehetőségről befektetőként az ingatlanpiacon. Ugyanakkor nem látszik fordulat az árakban, ráadásul már a bérbeadással elérhető hozam is vonzóvá válhat sokaknak a csökkenő állampapírkamatok mellett. Így akár újra fellendülhet a befektetési célú ingatlanvásárlás, és azoknak sem kell feltétlenül elkeseredniük, akik nem rendelkeznek elegendő összeggel egy lakás megvásárlásához, kisebb kezdőtőkével is el lehet indulni az ingatlanpiacon.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szakemberek egyöntetű véleménye szerint 2025-ben is bőven kétszámjegyű, tehát egyértelműen 10 százalék feletti átlagos áremelkedésre lehet számítani az élénkülő lakáspiacon, vagyis nem látszik megtörni a másfél év kihagyással tavaly újra indult trend. Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország Észtországgal holtversenyben a legnagyobb áremelkedést könyvelhette el a lakáspiacon 2010 óta, átlagosan 230 százalékkal, vagyis bő háromszorosukra emelkedtek az árak.

Európában az élen járunk az ingatlanok áremelkedésében
Európában az élen járunk az ingatlanok áremelkedésében
Fotó: Depositphotos

A bérleti díjakban nem állunk ennyire elöl az európai rangsorban, a közel másfél évtized alatt mért 110 százalékos áremelkedés „csak” az élmezőny végére volt elegendő. A tendenciák arra utalnak, hogy ma már kevésbé éri meg lakást tisztán kiadási céllal venni, mint korábban, hiszen drágább beszállni a piacra a magasabb árak miatt, amivel azonban a bérleti díjak nem tartottak lépést. Így a bő egy évtizede is még akár 10 százalék feletti elérhető bérleti hozam az MNB Lakáspiaci Jelentése szerint 2024 őszén Budapesten átlagosan már csak alig 5 százalék volt évente, a vidéki városokban pedig 7 százalék körüli szintet lehetett elérni.

Ennek ellenére aktívak voltak a lakáspiacon a befektetési céllal vásárlók, a jegybank jelentése szerint a teljes piac harmadát-negyedét tették ki. 2025-ben a piac átrendeződhet azzal is, hogy véget ér a 10 százalék feletti lakossági állampapírhozamok kora, így ma már az 5-7 százalékos bérleti hozam is újra vonzó lehet a befektetők számára, főleg úgy, hogy közben ismét egyértelműen emelkedik a befektetésük értéke, illetve a vásárlást is több új vonzó hitelkonstrukció és állami támogatás segíti – hívja fel a figyelmet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo