Romlottak a cégek foglalkoztatási szándékai

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint márciusban a fogyasztók és az üzleti világ kilátásai sem változtak érdemben februárhoz képest: a GKI konjunktúra index gyakorlatilag stagnált. A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak az előző felméréshez képest, ugyanakkor az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás lényegesen csökkent.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az üzleti kilátások 2024-ben fokozatosan romlottak s januárban érték el mélypontjukat, majd februárban némi javulás történt. A GKI üzleti bizalmi indexe márciusban nem változott érdemben februárhoz képest. A stagnáló összkép mögött az ipari és építőipari bizalmi index 2, illetve 3 pontos csökkenése, valamint a kereskedelmi és a szolgáltatói bizalmi index 2-2 pontos emelkedése húzódik meg. Aktuálisan az építőipar a legkevésbé és az üzleti szolgáltatások a leginkább derűlátó szektor.

A foglalkoztatási indikátor, ami a vállalkozások összesített foglalkoztatási hajlandóságát jelzi, márciusban enyhén csökkent az egy hónappal korábbihoz képest. Mind a négy ágazatban kissé romlottak a szándékok az előző hónaphoz képest. A következő három hónapban a vállalkozások 9 százaléka készül a létszám bővítésére, míg 11 százaléka szűkítené azt. 

A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélésében márciusban nem történt említésre méltó változás. Az ár indikátor, ami az üzleti szféra árképzési terveit sűríti egyetlen számba, az idei harmadik hónapban jelentősen csökkent az előző felméréshez képest.

Mind a négy szektorban csökkentek az áremelési szándékok, különösen nagyot az építőiparban. A következő három hónapban a cégek 27 százaléka szeretne árat emelni (szemben a februári 45 százalékkal), míg árcsökkentésre 10 százaléka készül (szemben a februári 5 százalékkal).

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo