Óriási szakadék tátong a bérigények és a cégek fizetésemelései között

Milyen béremelési tervei vannak a cégeknek? Velünk marad-e a home office? Továbbra is a fizetés teszi-e vonzóvá a cégeket? Többek között erre is választ ad a Randstad a „HR Trends 2024” kutatása.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Ennek hatására a cégek magabiztosabbak a versenyképességüket illetően. A felmérésben részt vevő cégek összesen 82 százaléka véli úgy, hogy a piaci átlagnak megfelelő mértékben vagy az átlag felett fizetnek a dolgozóiknak. A tavalyi évhez hasonlóan 12 százalék gondolja úgy, hogy magasabb fizetést kínálnak a piaci átlagnál, 70 százalék (6 százalékkal többen, mint legutóbb) nyilatkozott arról, az általuk kínált fizetés versenytársaikhoz hasonló, és csökkent azoknak a száma (5 százalékkal 16 százalékra), akik úgy gondolják, alacsonyabb fizetést kínálnak.

A cégek legnagyobb kihívásának így most az új- és meglévő kollégák bérigényének menedzselése számít, ami a bevételvárakozások tükrében nem meglepő” – fogalmazott Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezetője.

Bár 2024-ben a HR Trends kutatásban részt vevő cégek csupán 45 százaléka számít árbevételének növekedésére, mégis 97 százalékuk tervez fizetésemelést, döntő többségük (81 százalék) egy lépésben. A szakember szerint a bérek ilyen ütemű növekedése, még ha hozzá is járul azok reálértékének megőrzéséhez, amennyiben nem párosul a hatékonyság növelésével, úgy a vállalatok versenyképességét kockáztatja.

A vállalatok több mint fele (56 százalék) 6-10 százalékos béremelést kíván végrehajtani a tehetségek bevonzása és megtartása érdekében. A Randstad Hungary social media felméréséből azonban kiderült, hogy ez elmarad a munkavállalók várakozásaihoz képest, a 6-10 százalékos emelést nem tartják reálisnak az adott inflációs környezetben. A munkavállalók csupán 8 százaléka lenne elégedett ekkora mértékű fizetésemeléssel. A dolgozók többsége a 10-20 százalékos emelést tartja reálisnak, negyedük pedig ennél is nagyobb emelésre vágyik. A felmérésben részt vevő cégek béremelési tervei nem találkoznak ezekkel az elvárásokkal: a vállalatok közel harmada (30 százalék) tervez 11-15 százalékos emelést, csupán 4 százalékuk 16-20 százalék-emelést, és egyáltalán nem szeretnének ennél többet emelni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo