Nemhiába épít juhakolt Orbán Viktor édesapja

Bárányhúsból az európai piacon hiány van és az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz; a következő időszakban is lesz kereslete a báránynak, éppen ezért érdemes ezzel foglalkozni - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Uszódon, egy juhtelep átadóján.

Holló Mátyás, a 2013-as Év juhtenyésztője címet elnyerő uszódi gazdálkodó juhtelepe beruházásának átadásán Feldman Zsolt hozzátette, az ágazat most is az exportpiacon értékesíti a termelés 90 százalékát, ami 550-600 ezer bárányt jelent, és előnyt jelent, hogy "nem vagyunk új szereplők ezen a piacon". Beszélt a juhágazatban az elmúlt években végbement komoly ágazati összefogásról, és azt mondta, a tárca 2019 óta a belföldi piacon próbálja népszerűsíteni a bárányhúst, mert az erős belső keresletre lehet építeni az eredményes exportot.

Ez a jövő (Fotó: Depositphotos)
Ez a jövő (Fotó: Depositphotos)

Az államtitkár megemlítette, hogy az idei időjárás katasztrofális volt az aszály miatt a mezőgazdaság, kiemelten a legeltetéses állattartók számára, ezért is fontos a pozitív példák bemutatása.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy ebben az ágazatban is sokat számít a technológiai megújulás és a fejlesztés, az uszódi telep megújítását a vidékfejlesztési programból 172,5 millió forint kormányzati támogatás is segítette. Kiemelte azokat a támogatási formákat, amelyekkel segítik az ágazat fejlődését, és azt mondta, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program elindulása új dimenziókat nyitott ki az agrárium számára. A juhágazat három fő támogatási iránya között említette a technológiai fejlesztéseket; a tevékenység környezeti hozzáadott értékének elismerését és az állatjólét növelését, valamint azokat a jövedelempótló támogatási lehetőségeket, amelyek a mezőgazdaságban általában az élelmiszertermelési potenciál megőrzését segítik elő.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo