Nagyon bejött a horvátoknak az idegenforgalom

Horvátországot idén négy százalékkal több turista látogatta meg, a vendégéjszakák száma pedig egy százalékkal növekedett, a tavalyi év azonos időszakához képest. A várható éves bevétel az előrejelzések szerint négy százalékkal magasabb lesz, mintegy 15,2 milliárd euró.

Tonci Glavina idegenforgalmi és sportminiszter szerint már az előszezon jó volt és kiváló utószezonra számítanak. Kifejtette, hogy az augusztus végi négy százalékos növekedés azt jelenti, hogy idén mintegy 110 ezerrel több turista érkezett, mint a tavaly. A 3,85 milliós Horvátország idén körülbelül 16,8 millió vendéget fogadott, akik 89,5 millió vendégéjszakát töltöttek az országban.

A családi szálláshelyeken 25 ezer új ágy jelent meg
A családi szálláshelyeken 25 ezer új ágy jelent meg
Fotó: Depositphotos
Glavina bemutatta a turisztikai fogyasztásra vonatkozó adatokat is, azaz a turizmus és vendéglátás eredményeit – írja a balk.hu. Az adatok azt mutatják, hogy idén 299,7 millió számla került feldolgozásra, öt százalékkal több, mint tavaly, több mint 5,4 milliárd euró forgalmat eredményezve.

Csak augusztusban 31,6 millió vendégéjszaka volt, és 4,9 millió turista, vagyis öt százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt, ennek köszönhetően 54,6 millió számlát állítottak ki, 3,9 százalékkal többet, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Ez 1,47 milliárd eurós, azaz 9,2 százalékkal nagyobb forgalmat jelent.

A közlekedési adatok szintén növekedést mutatnak. A légi forgalomban mintegy 20 százalékos volt a növekedés. Ez különösen a szezon előtti látogatások, és a távoli piacokról érkezők esetében fontos. Különösen az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából, Kínából és Dél-Koreából érkeztek többen.

A kínálat és a kereslet egyensúlya azonban több részletben megbomlott. Sokan találomra megemelték az áraikat abban bízva, hogy a külföldiek ugyanúgy kifizetik, mint eddig. A vendéglátóiparban váratlanul előtérbe került a szolgáltatások minősége. Eddig a turisták nem nagyon törődtek a slampos pincérekkel, a csigalassúságú kiszolgálással, aminek az volt a magyarázata, hogy minden sokkal olcsóbb volt, mint Nyugaton. Az árak azonban időközben kiegyenlítődtek, illetve itt-ott kicsit meg is haladták a turisták hazájában ismert tarifákat, ezért az emberek természetesen minőséget is kezdtek követelni a pénzükért. Másrészt az idén a családi szálláshelyeken 25 ezer új ágy jelent meg, ami fenntarthatatlanná teszi a rendszert, ezért a kormány egy olyan operatív terv elfogadásán dolgozik, amely hozzájárul egy fenntartható rendszer létrehozásához. Ehhez nem lesz elegendő az idegenforgalmi törvény módosítása, hanem a pénzügyi és területrendezési jogszabályokat is át kell nézni. Terveznek épületüzemeltetési törvényt és ingatlanadó bevezetését.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo