Múlik a félelem a rezsiköltségektől

Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami ugyan 4 százalékkal alatta marad a januári 67 700-as mennyiségnek, ám ha a naptárhatással korrigálunk – február a legrövidebb hónap – ez az érték mintegy 70 ezres átlagos havi példányszámnak felel meg.

„Viszonylag kedvező környezetben indította az évet a hazai használtautó-piac: a téli szezon elmúltával oldódni látszik a rezsiköltségek által keltett bizonytalanság, a vásárlók ismét nagyobb számban mernek tartós cikkekre is költeni -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Az előző év első hónapjaihoz képest jelentősnek tűnhet ugyan az elmaradás, de az akkori, jóval 70 ezer feletti havi értékek egyedi piaci hatásoknak voltak köszönhetők. Ebben az időszakban az újautópiacon a félvezetőhiány miatt mélypontra került a kínálat, hosszú várólisták alakultak ki, emiatt pedig az itteni kereslet egy része is a használtautó-piacra vándorolt át.”

Az idei év kilátásai összességében pozitívak: az év végi mélypontról fokozatosan kapaszkodik vissza a használtimport, és a chiphiány problémájának kiküszöbölésével párhuzamosan fokozatos normalizálódás várható az újautó-piacon is. Ezek hatására bővül a hazai autópark, megteremtve a lehetőségét a belföldi használtautó-piac további erősödésének is.

Problémát jelent ugyanakkor a piacon forgó járművek korösszetétele: az idei adatok szerint a gazdát cserélő használt autók több mint 75 százaléka volt legalább 10 éves. Mindez összefügg azzal, hogy a teljes hazai autópark folyamatosan öregszik: az átlagéletkor a KSH adatai szerint tavaly 15,4 évre emelkedett, ami csaknem három évvel haladja meg a tíz évvel ezelőtt mért 12,5 éves értéket. Változást ebben a tendenciában csak az újautópiac további jelentősebb élénkülése hozhat. A jelenlegi helyzetben a használt autót kereső vásárlók számára növekszik annak a kockázata, hogy nem megfelelő minőségű autóra tesznek szert. Ezért a korábbiaknál nagyobb szerep jut az ellenőrzött használtautó-piactereknek, amelyek kínálatában csak a megfelelően dokumentált előélettel rendelkező járművek jelenhetnek meg.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo