Milliókat húztak ki a lakásvásárlás előtt állók zsebeiből

Az izmos béremelkedés ellenére az infláció egy év alatt 2,5 millió forintot vett el a lakásvásárlásban gondolkodó családoktól. Ennyivel kisebb piaci lakáshitelre elég ugyanis a magyar polgárok felének keresete.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a tavaly novemberi, 563 600 forintos bruttó átlagkereset 16,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A medián bruttó átlagbér ennél is jelentősebben, 17,6 százalékkal emelkedett, azaz 2022 novemberében a munkavállalók fele havonta nettó 293 797 forintnál többet vitt haza, szemben a 2021 novemberi 249 774 forinttal.

Nem csak a boltokban érezzük az inflációt

Ugyanakkor a foglalkoztatottak fele ennél kisebb jövedelemből kénytelen tervezni a jövőjét. Ebbe a jövőbe pedig ma már aligha fér bele az, hogy a hitel segítségével oldják meg lakhatási gondjaikat – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője.

2021 novemberében a medián nettó átlagkereset a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelfék szabályait figyelembe véve még 19,5 millió forintnyi 20 éves futamidejű, 10 évre fix törlesztést biztosító lakáskölcsön felvételére volt elegendő. A tavaly novemberi bérstatisztikákban szereplő jövedelemből ugyanakkor már 2,5 millió forinttal kisebb, maximum 17 milliós piaci kamatozású kölcsön törlesztésére futja. Ezt is csak akkor, ha az adós elmegy a falig, azaz vállalja, hogy havi keresetének 50 százalékát a kölcsön törlesztésére fordítja. A jelenlegi inflációs időkben erre egyszerűen nincs lehetőség, ez a magyarázata annak, hogy miért produkál mélyrepülést a lakossági hitelpiac – mondja a BiztosDöntés.hu szakértője.

Milliókkal kevesebb (Fotó: Depositphotos)
Milliókkal kevesebb (Fotó: Depositphotos)

Gergely Péter szerint a helyzeten láthatóan az sem segít, hogy a bankok messze nem érvényesítik teljes mértékben kamataikban az infláció miatt megugró pénzpiaci kamatváltozást. 2021 novemberében a 10 évre fix törlesztéssel bíró lakáshitelek átlagosan 4,14 százalékos kamatszinten (4,61 százalékos teljes hiteldíj mutató – THM – mellett) voltak elérhetőek, ami a 10 éves, 4,1 százalékos pénzpiaci kamatszint (10 éves BIRS) szintje feletti kölcsönkamatot jelentett. Tavaly novemberben ugyanakkor a 7,11 százalékos átlagos hitelkamat (THM: 8,38 százalék) közel 1 százalékponttal kisebb volt annál a 8,04 százaléknál, amely kamatszinten a bankok egymásnak adtak kölcsönt.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo