Mi már tudjuk, melyek a legélhetőbb helyei Magyarországnak

Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben.

Az egyes országrészek élhetőségi mutatója alapvetően befolyásolja az adott területen a lakáspiaci keresletet. A legnagyobb magyar tulajdonú hazai bankként, az MBH Bank számára kiemelten fontos, hogy ismerje ügyfeleit, ismerje igényeiket és helyi szinten, gyorsan tudjon dönteni a legfontosabb üzleti kérdésekben Éppen ezért vizsgálják az MBH Jelzálogbank szakértői immár harmadik alkalommal az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek.  Az MBH Bank célja, hogy kiterjedt fiókhálózatán keresztül az ország egész területén, vidéken és városban egyformán magas színvonalú, személyre szabott szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek.

„Az idei évben minden második lakásvásárlás során igényeltek a vevők lakáshitelt. Ha az átlagos vásárlási összegeket nézzük, 2023-ban Budapesten átlagosan 50-60 millió forintért cseréltek gazdát az ingatlanok, míg vidéken 20-30 millió forint közötti vásárlások a legjellemzőbbek. Új lakások esetében átlagosan 25, míg használtlakások esetében átlagosan 18 millió forint lakáshitelt igényeltek.” – mondta el Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hozzátette: „A rendelkezésünkre álló eszközökkel igyekszünk hozzásegíteni ügyfeleinket otthonteremtési céljaik eléréséhez. Az önkéntes kamatplafon mentén készített ajánlataink is azt a törekvésünket szolgálják, hogy elérhetőbbé tegyük az emberek számára a kiválasztott ingatlan megvásárlását. Bízunk benne, hogy az ország egész területén minél többen élnek a kamatplafon nyújtotta lehetőséggel, és így hozzájárulhatunk a hitelezés fellendüléséhez, a lakóingatlanok megfizethetőségéhez, ezáltal az élhetőségi mutatók javításához.” 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo