Mi már tudjuk, melyek a legélhetőbb helyei Magyarországnak

Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben.

A vizsgált szempontok alapján az ország északkeleti részei rendelkeznek a legalacsonyabb értékekkel, és kevésbé kedvező a helyzete több dél-dunántúli járásnak, köztük a Balaton déli partján lévőknek is, amelyek a magas lakásárak miatt elsősorban a megfizethetőség tekintetében állnak rosszul, de nem teljesítettek jól az oktatás, a bűnözés és a munkaerőpiaci lehetőségeket nézve sem. Bár az élhetőség szempontjából kiemelkedik Budapest és agglomerációja, valamint a vármegyeszékhelyek környékének jelentős része, vannak kivételek, mint a Kecskeméti, a Zalaegerszegi, az Egri, a Nyíregyházi és a Szolnoki járás. 

A vármegyeszékhelyek között az országosan is első Budapest vezet, amelyet tavalyhoz hasonlóan Veszprém követ a második helyen. A hetedik helyről a harmadikra lépett előre Pécs, Győr pedig visszacsúszott a negyedik helyre. Visszaesett a rangsorban a tavalyi negyedik Debrecen, amely idén a 11. helyet szerezte meg, a város szinte minden mutató esetében vesztett pontot. Szeged a korábbi 12. helyről a hatodikra jött fel 2023-ban, miután kiemelkedően javult a bűnözési pontszáma. Szintén sokat javult Eger helyezése, a 2022-es 14. helyett idén a nyolcadik lett, szintén a csökkenő bűnözésnek köszönhetően. A listát ezúttal is Kecskemét zárja, előtte azonban most Békéscsaba áll, amelyet Nyíregyháza előz meg. Budapest továbbra is jelentősen magasabb pontszámmal rendelkezik, mint a vármegyeszékhelyek, a harmadik helyezettől azonban hajszálnyit csökkent a relatív különbség, és Kecskemét is 46 pontot szerzett a tavalyi kevesebb mint 40-nel szemben.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo