Megunták a képzetlen alkalmazottakat

A minőségi munkát végző szakmunkások hiánya a vállalkozások növekedésének gátjává válik. Ezt a helyzetet elégelte meg tíz nyugat-magyarországi cég. Szakember utánpótlást segítő konzorciumot létesítettek. A jelentkező munkaerőhiány egyik oka, hogy Németország és Ausztria megnyitotta munkaerőpiacát ezeken a szakterületen.

Szakember utánpótlást segítő konzorciumot létesített tíz fémipari vállalkozás hétfőn Győrött. Az összességében ötszáz embert foglalkoztató, mintegy tízmilliárd forint árbevételű cégek Győr-Moson-Sopron megyében működnek, s közel félszáz jól felkészült vasas szakmunkást azonnal fel tudnának venni - közölték az érintettek a konzorcium aláírását követő sajtótájékoztatón.

Miklósy Lajos, a győri Ipartechnika Menedzser Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója az összefogás céljáról elmondta, hogy növelni akarják a szakma vonzerejét erőteljes marketinggel és pénzügyi támogatással.Az előbbihez pályázati forrásokat szeretnének megnyerni, az ösztöndíjakat pedig a konzorciumi tagok befizetéseiből teremtik elő.Indítanak képzéseket, mivel a szakmunkásképző intézetek lassan és nehezen reagálnak a gazdaság igényeire. (Így van ez a "kékgalléros" munkaerő esetében is.)

A vállalkozások növekedésének gátja

Lehetőséget látnak a nem keresett szakmákat végzett fiatalok átképzésében és a felsőoktatásból kikerülő, a túlképzés miatt munkanélküli diplomások foglalkoztatásában. Az ügyvezető igazgató a jelenlegi helyzetet azzal jellemezte, hogy kevés a jelentkező a szakmunkásképzőkbe, s az onnan kikerülő szakmunkások tudása, munkájuk minősége nem kielégítő. Ha ezen a helyzeten nem sikerül változtatni, akkor a minőségi munkát végző szakmunkások hiánya a vállalkozások növekedésének gátjává válik - érvelt Miklósy.

Székely Tamás, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetője úgy vélekedett, hogy a vasas szakmákban jelentkező munkaerőhiány egyik oka, hogy Németország és Ausztria megnyitotta munkaerőpiacát ezeken a szakterületeken , s ennek elszívó ereje kedvezőtlenül befolyásolja a hazai munkaerőviszonyokat. Győr-Moson-Sopron megyében a gazdaság valamennyi területén összesen jelenleg mintegy 3.700 álláshelyet kínálnak, s nem egészen ötszázan keresnek munkát.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo