Megéri ellenőrizni: 100 milliós bírság

Az idén 19 országos vizsgálatot fejeztek be a fogyasztóvédők az észak-alföldi régióban, s mintegy 100 millió forint bírságot szabtak ki - közölte Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) észak-alföldi regionális igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Összehasonlításul elmondta, hogy némileg rosszabbodott a helyzet tavaly óta: 2007-ben ugyanis 40 vizsgálat után 206 millió forint bírságot szabtak ki, s az ellenőrzöttek 53 százalékánál találtak valamilyen kifogást. Az idén ez az arány már 61 százalék - tette hozzá. A részletekről szólva elmondta: az ellenőrzött egységek felében kiszolgálták a fiatalkorúakat alkohollal és dohánytermékkel.

Tapasztalataik szerint az éjszakai boltokban és az éjszaka is nyitva tartó vendéglátó helyeken minden további nélkül adnak alkoholt és cigarettát a fiatalkorúaknak. Ennek kapcsán egyébként négy üzlet ideiglenes bezárására, illetve néhány napra az említett termékeknek a forgalomból való kivonására hoztak határozatot. (A kereskedők kifogásolják, hogy a készülő új fogyasztóvédelmi törvényben a bírságkiszabás alapját a szolgáltató, kereskedő árbevételéhez igazítják.)

A multik sem kivételek

Jeney Géza kiemelte a fekete- és szürkegazdaság kifehérítésével összefüggő ellenőrzéseket is. Elmondása szerint eddig az idén 101 olyan terméket szűrtek ki, amelyeknek vagy nem volt forgalomba hozatali engedélyük, vagy hibás árunak minősültek. Példaként említette, hogy legutóbb múlt pénteken a nyíregyházi piacon 13 külföldi árulta jogosulatlanul termékeit.

Megemlítette azt is, hogy a multik ellenőrzésekor több mint 80 százalékban találtak valamilyen kifogást, hasonló arányban a folyékony mosószerek körében, míg a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények forgalmazásánál 100-ból 66 volt kifogásolható.

Érdekességként említette a regionális igazgató a nyugdíjasoknak szervezett különféle árubemutatókat, ahol egy-egy vacsora vagy borkóstoló kapcsán olyan termékek vásárlására íratnak velük alá szerződést, aminek az ára gyakorta többszöröse az egyébként kereskedelmi forgalomban kapható hasonló termékekénél. Kevesen tudják - fűzte hozzá -, különösen az érintettek nem, hogy ezek a szerződések, megrendelések is nyolc napon belül minden kötöttség nélkül felbonthatóak, visszavonhatóak.

Jeney Géza jelezte: az idegenforgalmi szezon közeledtével hamarosan három hónapos ellenőrzés-sorozatba kezdenek. A társhatóságokkal, valamint az önkormányzatokkal együtt rendszeresen ellenőrzik majd a vendéglátó egységeket, a szálláshelyeket és a  strandokat is. (Kormányhatározat készül Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a Fogyasztóvédelmi Tanácsról, miniszteri rendelet pedig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban arról, hogy az élelmiszereknél miről kell tájékoztatni a fogyasztókat.)

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo