Havonta több mint 10 ezer forintot költünk magánorvosokra

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra, vagy sokallják annak költségeit. Jól körülhatárolhatóan a fiatalabb és iskolázottabb rétegek választják a magánellátást, ahol elsősorban a fogorvost és a nőgyógyászt, valamint az orvosi hiányszakmákban dolgozó fehér köpenyeseket keresik fel a leggyakrabban.

A magyarok közel harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot költöttek erre, ezen felül fejenként átlagosan 74 ezer forint ment el gyógyszerekre 2022-ben. Többi között ezek derülnek ki az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatásból.

Miért az állami, miért a magán?

A felmérés készítői elsőként arra igyekeztek választ kapni, hogy mi alapján döntenek a magyarok a magán vagy az állami ellátás között. Az állami helyett magánorvost választók három leggyakrabban megjelölt válasza az volt, hogy

így gyorsabban jutnak szakemberhez, ellátáshoz,

nem kell várakozniuk, illetve

alaposabb a vizsgálat és az ellátás.

A fogorvos és a nőgyógyász a legkeresettebb (Fotó: Pixabay)
A fogorvos és a nőgyógyász a legkeresettebb (Fotó: Pixabay)

A reprezentatív kutatás résztvevői a fizetős egészségügyi szolgáltatások melletti további érvként jelölték meg azt is, hogy a magánorvosok olyan vizsgálatot, kezelést is elvégeznek, amit az állami rendszerben dolgozó kollégáik nem.

A minden esetben állami orvost preferáló válaszadók három fő érve ezzel szemben az volt, hogy

nincs pénzük a magánellátásra,

elvi okok miatt választják az állami orvost: azért fizetik a TB-t, hogy kapjanak állami ellátást,

sokallják a díjakat, árakat.

A fiatalabbak és iskolázottabbak fizetnek leginkább

Az UNION Biztosító megbízásából elvégzett kutatás arra is kitért, hogy elsősorban kik veszik igénybe a fizetős fehér köpenyesek szolgáltatásait. Elmondható, hogy minél fiatalabb valaki, annál kevésbé jellemző rá, hogy csak az állami egészségügyre támaszkodik: míg a 25-34 évesek 80 százaléka szokott magánellátást (is) választani, addig az 55-65 éves korosztálynak csak a 61 százaléka tud és hajlandó is pénzt áldozni erre. Az iskolázottabbak körében is nagyobb a hajlandóság a magánellátás választására: míg az érettségizettek 73 százaléka szokott legalább részben magánorvoshoz menni, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 86 százaléka.  

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo