Ez az adat Magyarországra is hatással van

A német hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, míg 0,2 százalékkal csökkent éves összehasonlításban - közölte végleges adatként a német statisztikai hivatal (Destatis). 

Ruth Brand, a Destatis elnöke azt mondta, hogy miután a GDP 2023 utolsó három hónapjában 0,5 százalékkal csökkent negyedéves szinten, a német gazdaság pozitív előjellel kezdte az idei évet.

A csökkenő infláció ellenére az idei első negyedévben nem nőttek a lakossági fogyasztói kiadások, sőt 0,4 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest, a lakosság kevesebbet költött élelmiszerekre és ruházati termékekre. A kormányzati fogyasztási kiadások is 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint a tavalyi utolsó negyedévben.

Negyedéves szinten az üzleti tőkebefektetések 1,2 százalékkal nőttek az idei első negyedévben, ezen belül az építőiparban 2,7 százalékkal emelkedtek, viszont a gépiparban 0,2 százalékkal csökkentek.

A negyedévben az export 1,1 százalékkal, az import 0,6 százalékkal nőtt.

A német jegybank szerdán ismertetett előrejelzése szerint a folyó negyedévben enyhén tovább nő a gazdaság teljesítménye negyedéves szinten.

(MTI) 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo