Elégedetlenek a szlovákok a bérekkel

Szlovákiában a munkavállalók kétharmada számára komoly problémát jelent, hogy kijöjjön a béréből fizetéstől fizetésig, ilyen nehézségekkel a közép-szlovákiai régióban küzdenek a legnagyobb arányban a munkavállalók - derült ki az Alma Career felméréséből, amelynek eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette.

Az idén tavasszal több mint ezer résztvevő megkérdezésével készült felmérés alapján a szlovákiai munkavállalók 59 százaléka nehezen jön ki bevételéből fizetéstől fizetésig, 21 százalékuk számára pedig rendkívül komoly problémát jelent ez.

A fiatalok a legelégedetlenebbek
A fiatalok a legelégedetlenebbek
Fotó: Depositphotos

Az adatok azt mutatják, hogy Szlovákiában a munkavállalók többsége elégedetlen a munkahelyével, és csupán 37 százalékuk elégedett a munkájával. A munkahelyükkel elégedetlenek a legnagyobb arányban a 25 évesnél fiatalabbak közül kerültek ki.    

A közvélemény-kutatásban a szlovákiai munkavállalók többsége, 63 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a beosztásából és munkaleírásából adódó kötelességeit meghaladó munkát végez.

A felmérés adatai szerint az alacsonynak számító bevételeikből adódó problémák miatt a munkavállalók nagy része rendszeresen vállal túlórákat. A szlovákiai munkavállalók 45 százaléka rendszeresen túlórázik, 37 százaléka pedig időnként. A túlórákból adódó többlet a megkérdezettek több mint egyharmada számára bevételeinek jelentős részét alkotja. (MTI)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo