Bod Péter Ákos: nemzeti érdek, hogy új fejezet nyíljon

Van olyan időszak, amikor a puszta racionalitás a helyzet felmérésére sem elegendő, nemhogy prognózis készítésére. Így nem a makroszámokra, még csak nem is az IMF-tárgyalásokra voltunk kíváncsiak, amikor Bod Péter Ákost, a Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát kérdeztük, hanem arra, hogy szerinte miként alakul a gazdaság és vele az életünk az egészen rövid távú jövőben. Ő úgy véli, bajok vannak a kialakult döntési eljárásrenddel, a kormányszerkezettel és a gazdaságfilozófiával. Illúziók is léteznek amelyekkel le kell számolni. Az a nemzeti érdek, hogy új fejezet nyíljon, új személyekkel és korszerű felfogással.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A köz érzete egyre rosszabb a magán- és az üzleti szférában egyaránt. Pedig még csak december van, s az igazi változások, amelyeket mindenki a saját bőrén és büdzséjén is érzékelni fog, január-februárban lesznek először érezhetők. Ráadásul azt sem tudjuk igazán - pedig már december van -, hogy pontosan mik is lesznek ezek a változások. Bod Péter Ákos közgazdász professzortól, volt gazdasági minisztertől és ex-jegybankelnöktől azt is megkérdeztük, szerinte milyen állapotban van most Magyarország.


Bod Péter Ákos
Fotó: PP/Fényes Gábor

- A köz hangja lényegében ugyanezt kérdezi: mi lesz, és hol van az alja a folyamatoknak? Azt, hogy a világ - tehát nem csak Magyarország - változékonyabb és kockázatosabb lett, s hogy lefelé megy, legalább is így élik meg az emberek, nem lehet elintézni azzal, hogy a GDP nőtt 1,4 százalékkal, mert ez semmit nem mond az embereknek. A gazdálkodás, a családi élet és mindezek kerete ingatagabbá vált. Ez általános európai életérzés is - nem hinném, hogy ebben nagy különbség lenne egy ír, görög, portugál, litván vagy magyar között -, de van speciális magyar vonatkozása is. Ez utóbbi, azt hiszem, azzal is kapcsolatos, hogy két éve nagy várakozások születtek, és azt, ami van, ehhez is hozzá kell mérni. A szűkebben vett szakmámra visszatérve: a problémák egyik része túlmutat a kormánypolitikán, a másik része azzal kapcsolatos.

■ Kezdjük az elsővel, az általánossal.
- Az a korábbi fogadkozás láthatóan nem sikerült, hogy Európa mint versenyképes és sikeres régió találjon magára 2010-re. A lisszaboni célok olyannyira nem kvadrálnak a valósággal, hogy szinte komikus, miként gondolhatták fontos emberek, hogy ezt meg lehet hirdetni. Ám ez arra is figyelmeztet, hogy kormányzati tervekre nem szabad minden további nélkül komoly döntéseket alapozni, mert azok gyakran egy életérzést tükröznek, mintsem bölcs kalkulációkat. Az erős csalódottság - a közgazdasággal, az európaisággal kapcsolatban - európai probléma. A demokrácia ázsiója is gyengült. Ugyanakkor megjelennek más modellek: Putyin, aki erőt mutat fel, Kína, amely kiváló eredményeket produkál egy messze nem parlamenti demokrácia keretei között, vagy tehetős arab országok, amelyek megsértődnének, ha valaki ledemokráciázná őket. Bizonytalanná vált a fejlett világban, hogy mi a fő irány, mi a legjobb gyakorlat. És ha nincs „best practice" - majd lesz, de most még nincsen -, akkor a legkülönbözőbb megoldásokkal lehet kísérletezni, és el is kezdenek kísérletezni. Ezzel áttérnék a másik részre.


„Sokan érzik úgy, hogy vesztesei valaminek"

■ A magyar kormány nem megszokott gazdaságpolitikájára gondol?
- Úgyis megkérdezné, hogy 2011 végén, másfél év elmúltával mi látszik a magyar kormányzásból... Az mindenképpen elmondható, hogy nem tudta elérni a saját céljait gazdasági téren. Növekedést akart és gyors elrugaszkodást attól a mocsaras, lefelé tartó spiráltól, amit a megszorítás, lassú növekedés, megszorítás, lassú növekedés fémjelez. Ám nem tudott elrugaszkodni: alig van növekedés. És mert nincs best practice, kísérletezik. Kísérletezni lehet - semmiképpen nem utasítja el az ember a nem szokványos megoldásokat -, de azt is látni kell, hogy ilyenkor a hibázás valószínűsége megnő, mert nincs kiérlelt és világos minta. Ekkor gyakran - és ez az én igazi problémám - visszanyúlnak egy korábbi időszak mintájához. Ha sorra vesszük az új gazdaságpolitikai intézkedéseket, akkor igen-igen régi technikákat fedezünk fel. Itt van például az újraiparosítás, az importhelyettesítés - ezek már az 1960-as években is ásítást váltottak ki jobb körökben.

Mindez benne van abban a bizonytalanságban, kontúrnélküliségben, ami most jellemzi az életünket, és amiben nagyon nehéz megalapozott üzleti és családi döntéseket hozni. Sokan érzik úgy, hogy vesztesei valaminek, nem tudják, mit kell csinálni, nem látnak kapaszkodót. Ez az életérzés nem túl jó kiindulópont arra a szakaszra, ami előtt állunk. Azt hiszem, új szakasz jön mindenképpen. Schäuble német szövetségi pénzügyminiszter mondta a minap itt az egyetemen, hogy Európát megerősítik a krízisek. De hozzáteszem, hogy Európában egyeztetni kell, és egyre több résztvevővel. Ez néha jobb, mint az amerikai metódus, amelyik keveset gondolkozik, és azonnal lép, és bizony néha nagyon rosszul lép. Ez az európai tötyörgés azt is jelenti, hogy ritkán hoznak elhamarkodott döntéseket, másrészt roppant nehezen születik meg a tényleges elszánás. Most végre a meghatározó erők úgy gondolják - ennek megvolt az előzménye a hatos csomagban, az európai szemeszterben -, hogy legyenek következményei nemcsak a status quónak, hanem a jövőre vonatkozó döntéseknek, például egy nemzeti költségvetésnek is.

■ Azért, mert ezek a következmények másokat is, mindenkit érintenek?
- Pontosan. Internalizálni kellene a hibákat: azt sújtsák, aki elköveti őket, és ne terítsük szét a következményeket. Ami pedig a magyar ügyeket illeti: annak az elgondolásnak, amivel 2010. május-júniusban indult a kormányzat, volt egy korrekciós része, amivel többé-kevésbé egyet is értettem - például, hogy ki akarja bővíteni a munkában állók táborát, és szét akarja húzni az adófizetői kör terjedelmét. Viszont bajok vannak a kialakult döntési eljárásrenddel, a kormányszerkezettel és a gazdaságfilozófiával. Illúziók is léteznek amelyekkel viszont le kell számolni. Azzal például, hogy nekünk nem kell sem az unió, sem a valutaalap a maga szigorával, mert majd odafordulunk a meglevő tőkepiachoz, esetleg új szereplőkhöz. E koncepció hibáját világosan megmutatta a legutóbbi kötvénykibocsátás alakulása, részben pedig az országkockázati leminősítés. A tőkepiaci finanszírozás van annyira korlátozó, mint a nemzetközi szervezetek ajánlata, ám arctalan. Ebben nagy a különbség: a valutaalapnak van címe, telefon- és faxszáma, képviselője, még alkudni is könnyebb vele, míg a tőkepiacnál hirtelenebbek és rövid távon gyakran irracionálisak is a döntések.

Illúzió az is, hogy a nemzetállam létezik, csak azért nem érvényesült korábban, mert nem ismerték föl a jelentőségét. Nemzetállam már régóta nincs, a westfáliai nemzetállam-fogalomhoz fűződő jellemzők már régóta nem igazak Európa nyitott gazdaságaira. A németekre, a franciákra sem: léteznek elemei, mint az önálló haderő, de vannak hiányzó elemei, például az önálló pénz. A puha területeken, mint a kutatás-fejlesztés, oktatás, viszont mindenki azt csinál, amit akar, és ez nem kevés. A versenyképességnek pontosan ezek az óriási meghatározói. Ezeken dől el a humán tőke, az intézményi működés hatásfoka, a bizalom szintje egy országban. A gazdaságpolitikában naivitás azt gondolni, hogy a monetáris politika, az adópolitika, a fiskális politika területén nagyon önálló, egyedi nemzeti irányvonalat lehet követni. De más területeken megmarad az állam működési autonómiája, olyanokon, amelyeket a közgazdászok inkább csak az utóbbi időben tekintenek egyenrangú versenyképességi területnek.


„A kormányzati döntéshozói szűk kör még mindig nem mérte fel valós helyzetünket"

■ Vagyis a szabadságot nem a fiskális politika önállóságával kell mérni? Hanem sokkal inkább ezeknek a puha területeknek az önállóságával, merthogy a világban a gazdaságok oly mértékben összekapcsolódtak, hogy az őket közvetlenül szabályozó rendszereket nem lehet egymástól függetlenül működtetni?
- Így van. Mert a nemzeti szuverenitás fikciójára épülő döntéshozatal nem működik, és nem is működhet; így persze a téves helyzetelemzésből rossz válaszok lesznek. A kritikát kezdhetném azzal, amit már a kormányalakítás előtt finoman szóba hoztam: egy pénzügyminisztériummal kevesebb és egy gazdasági minisztériummal több lett, mint kellene. Akkor még csak mosolyogtunk azon, hogy Nemzetgazdasági Minisztériumnak hívják ezt a csúcsminisztériumot. De már ez a szó is arra utal, hogy egy némileg ódon gazdaságfelfogást emeltek hivatalos szintre. Nem az a gond, hogy új ötletek jöttek, amelyeket a világ nem ért meg, hanem az, hogy az ötletek, gondolatok és a mögöttük álló gazdaság- és társadalomkép nagyon sok, szerintem avítt vagy harmadik utas, végiggondolatlan elemet tartalmaz. Nem csoda, hogy nem válik be.

Ha valaki a növekedést tartja a gazdaságpolitika középpontjának, és másfél év után azt kell látnia, hogy nincs növekedés, nincs dinamika - tudjuk, rossz volt az örökölt helyzet, és közben romlottak a körülmények -, akkor ismerje be, hogy ez a konstrukció nem vált be. Ebből különböző következtetéseket lehet levonni, amelyek részben átvezetnek a magas politika területére, ahol az ember közgazdász elemzőként megáll. De azt érdemes kimondani: még mindig az önáltatás szakaszában vannak a döntés-előkészítők és döntéshozók, amikor - mint a 171 oldalas növekedési tervben - olyan statisztikákat keresnek, amelyek még viszonylag előnyös képet mutatnak, vagy olyan idősort, amelyből nem látszik kétségtelen elakadásunk. A nagy kérdés az, hogy az elakadásból merre megyünk tovább. A kétségek nem egészen ok nélkül arra irányulnak, hogy Magyarország hogyan tud lendületet venni, amikor a mostani bizonytalanságok valamilyen irányba eldőlnek. A problémánk az, hogy a magyar gazdaságpolitikát illetően a kételyek nem múltak el. Csak annyi változás van, hogy abban reménykedik az ember- és ez furcsa az én számból -, hogy a valutaalappal való együttműködésből és az európai szemeszterből adódó feszes keret stabilizálni fog minket. Azt, hogy nem csak én látom így, a forint árfolyama is mutatja. Arra lehetett következtetni, hogy a nagyon hirtelen irányváltásokkal és filozófiaváltogatásokkal terhes korszak lezárul.

■ Annak ellenére így gondolja, hogy például - mint mondta - a legfrissebb Magyar Növekedési Terv sem számolt le az illúziókkal? Hogy kétharmados törvénybe akarják foglalni az egykulcsos szja-t, s azt, hogy a költségvetésben az államadósság-csökkentési előírás csak 2016-tól játsszon szerepet? Egyáltalán, keretek közé lehet-e kényszeríteni a magyar gazdaságpolitikát, amikor pont az IMF-tárgyalások megkezdése előtt tesz olyan lépéseket, amelyek épp a várható kényszerek kivédésére irányulnak?
- Én is keserűen ezt látom. „Kapuzárás" előtti gyors aktivitásokat látok: megpróbálják még gyorsan eldönteni a dolgokat. Ez arra világít rá, hogy az a kormányzati döntéshozói szűk kör, amelyik ezt a stílust kialakította, még mindig nem mérte fel valós helyzetünket, tényleges világfelfogása, világképe nem kompatibilis azzal, amit az Európában most létrejövő új szakasz képvisel és egyben fel is tételez. Ezért az a nemzeti érdek, hogy új fejezet nyíljon, új személyekkel és korszerű felfogással, olyan politikákkal, olyan intézményrendszerrel, amelyek minket ismét alkalmassá tesznek az európai együttmozgásra. Máskülönben szembehajtunk a trendekkel, erő nélkül.


„Most valóban az a nemzeti érdek, hogy számoljunk le az illúziókkal"

■ Az mondja, ez a nemzeti érdek.
- Igen, erős meggyőződésem.

■ De ahhoz, hogy ez így is legyen, ezt a nemzeti érdeket föl kellene ismerni olyan pontokon, ahol ezek a változások végrehajthatók.
- A magyar politikai és szellemi vezetőréteg feladata, hogy elvégezze ezt az önkorrekciót. Most valóban az a nemzeti érdek, hogy számoljunk le az illúziókkal, amit már egy minisztérium megnevezése, a kormányszerkezet, az olyan szóhasználat is megtestesít, mint a „gazdasági szabadságharc", amiről úgy gondolom, hogy avítt, nem segít vitális céljaink elérésében, és még a nagyközönséget is félrevezeti, mert olyan célt, ideát állít a gondolkodó emberek elé, ami elérhetetlen, sőt, az elérése nemzeti tragédia lenne. Ha valaki ezt komolyan veszi, akkor tartósan kicsúszik abból az európai megújulási szakaszból, aminek van még esélye. Európa persze továbbra is lassabban fog nőni a világátlagnál, de a kontinensnek a globális rendszerben ma még olyan tere és súlya van, amelyből lehet engedni anélkül, hogy szétesés fenyegetné. Vannak felemelkedő térségek, amelyeknek a fejlődése a statisztikai háttérbe szorulásunkat hozza, de ebből nem következik az, hogy Európa jelentéktelenségbe süllyedne. Mintaadó képessége, kezdeményezőkészsége akkor is megőrizhető, ha világgazdasági részaránya mérséklődik. Vannak tektonikus mozgások, ha a Himalája három centit nő, attól még a Pannon-dombság között érezhetjük magunkat jól.

Mit tegyenek a magyar vállalkozások?
A kérdésre, hogy vállalkozásoknak milyen esélyeik vannak a túlélésre akár a következő fél évben is, Bod Péter Ákos kijelentette: ha a gazdasági szereplők nem tudják világosan megfogalmazni, hogy ők miként kívánnak beilleszkedni az alakuló új rendbe, és mit várnak el a politikától ahhoz, hogy tudják hozni a tőlük elvárt gazdasági teljesítményt, akkor szinte provokálják a politikát, hogy az a rá gyakran jellemző rövid gondolkodási idővel és jogias eszközökkel lépjen föl egy sor olyan ügyben is , aminek hosszú átfutása van, és inkább intézményi, mint jogi kérdés. Ahol űr van, fogalmazott a professzor, oda behatol a politikai döntéshozatal, és hogy az milyen, azt látjuk. Szerinte a gazdasági szereplőknek félre kellene tenniük nyilvánvaló érdekellentéteiket, a személyi és intézményi rivalizálást, és konkrét, egyeztetett gondolatokkal kellene előállniuk. Igaz, nem könnyű megfogalmazni a „magyar gazdasági érdeket”, hiszen a multik és a kkv-k érdekei nem azonosak, de mindig találhatók átfedések. Máskülönben tette hozzá –, senkinek se legyenek illúziói: a következő pénzügyminiszter is improvizálni fog, ha teheti.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo