Az üzleti szférában és a lakosságnál elmaradt a repülőrajt

Tizenkilenchavi mélypontra süllyedt a GKI konjunktúra indexe.

Az idei év első hónapjában folytatódott az enyhén negatív trend: a GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával végzett – felmérése szerint az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is romlottak decemberhez képest, igaz, mindkét esetben csak a statisztikai hibahatáron belül. A GKI konjunktúra index így is 19 havi mélypontjára csúszott. A gazdálkodási környezete kiszámíthatósága azonban némileg javult.

A GKI üzleti bizalmi indexe januárban a statisztikai hibahatáron belül csökkent, de ezzel is 50 havi mélypontjára csúszott. Az ipari és az építőipari bizalmi index hibahatáron belül emelkedett az előző felméréshez képest. Ugyanakkor a kereskedelmi index enyhén, az üzleti szolgáltatók bizalmi mutatója jelentősen esett. Továbbra is a kereskedelem a legkevésbé és az üzleti szolgáltatások a leginkább derűlátó szektor.

A foglalkoztatási indikátor, ami a vállalkozások összesített foglalkoztatási hajlandóságát jelzi, januárban némileg csökkent decemberhez képest, s ezzel e mutató 19 havi mélypontra esett. Az iparban, az építőiparban és a szolgáltatások terén romlottak a foglalkoztatási szándékok az előző hónaphoz képest, míg a kereskedelemben javuló kilátásokkal lehetett találkozni. A következő három hónapban a vállalkozások 9 százaléka készül a létszám bővítésére, míg 14 százalékuk elbocsátásokra készül.

A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélésében – kéthavi romlás után – januárban érezhető javulás következett be decemberhez képest.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo