Az építőipari termelés csökkenésére számítanak a cégek

Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)

Koji László az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy mindkét szegmens elmarad a várakozásoktól. Míg előbbinél 35 ezer új lakás építését tartanák optimálisnak, utóbbinál a korábbi években az ágazat több mint 200 ezer lakás felújítását is el tudta végezni.

Ezért a szakszövetség szerint a lakásépítés területén fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programjának újraindítása, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. A lakásfelújítást pedig az ÉVOSZ által is szorgalmazott - egyebek mellett kamattámogatott hitelt is tartalmazó - Otthonfelújítási Program elindítása erősítheti fel.

Nem lesz jó ez az év sem? (Fotó: Depositphotos)
Nem lesz jó ez az év sem? (Fotó: Depositphotos)

2024-ben kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ez ugyanakkor a magánszektornak jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás. Ezáltal a korábbi évek trendjével ellentétben 2024 elejétől kínálati piac jellemzi az építésgazdasági értéklánc - tervezés, kivitelezés, projektmenedzsment, épület-üzemeltetés és -fenntartás, építőanyag-gyártás, építőanyag-kereskedelem - egészét. Mindez pedig azt jelzi, hogy a szabad kapacitások meghaladják a fizetőképes keresletet.

A szervezet szerint 2024 legnagyobb kihívása az építésgazdasági értéklánc szereplői számára a hatékonyság javítása lesz. Ennek első eleme a működésben és a projektek megvalósításában is a költségcsökkentés, a képzés, a munkaerő kiváltásának módozatai.

Véleményvezér

Újra lőnek az ukrán tüzérek

Újra lőnek az ukrán tüzérek 

Nagy hatótávolságú rakétákat is kapnak az ukránok.
Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo