Kétszámjegyű növekedés a biztosítóknál, pénztáraknál, tőkepiaci szereplőknél

A magyarországi öngondoskodási, biztosítási és tőkepiaci szektor, valamint a közvetítők egyaránt kétszámjegyű, az inflációt jelentősen meghaladó forgalomnövekedést könyvelhettek el 2024-ben – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

A piacok többségének tőkeellátottsága, tartalékszintje és – közterhek után számított – jövedelmezősége is emelkedő pályát rajzol ki, amelyet csak kisebb kockázatok árnyalnak – derül ki a jegybank Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.

A hazai életbiztosítási és pénztári tartalékok volumene 15,1 százalékkal, a részvényállomány 19,1 százalékkal, míg a befektetési jegyek állománya majdnem 30 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. 

A jelentés szerint a magyar háztartások az EU más tagállamaihoz képest előnyben részesítik az állampapírokat, a készpénzt és a befektetési jegyeket, ugyanakkor kevésbé fektetnek részvénybe, betétbe, életbiztosításba és nyugdíjpénztárba.

A biztosítási díjbevételek 11,9 százalékkal 1843 milliárd forintra emelkedtek, ezen belül a nem-élet biztosításoké 13,2 százalékkal, az életbiztosításoké 10,9 százalékkal bővült, a szektor adózott eredménye 48 milliárd forint volt, ami csaknem kétszerese a 2023-as értéknek, de elmaradt a pótadó előtti szintektől.

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egyéni számláin jóváírt tagdíjbefizetések és adójóváírások összege 12,6 százalékkal, 165,1 milliárd forintra nőtt, a kifizetések pedig 6,6 százalékkal, 130,2 milliárd forintra csökkentek. A nettó hozamok ismét kétszámjegyű növekedést mutattak. Ennek és a pozitív pénzáramlás hatására a szektor fedezeti tartaléka 2238 milliárd forintra, új csúcsra ugrott. A pénztári szektor működési eredménye 1 milliárd forint volt, a pénztártagok száma másfél évtizedes csökkenés után ismét emelkedett és meghaladta az 1,075 milliót. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo