A magyar vállalatok úgy érzik javult tőkehelyzetük

A cégek bizakodóbbak az előttük álló évvel kapcsolatban, mint amennyire tavaly voltak. Nagyobb arányban érzik, hogy biztos anyagi helyzettel számolhatnak idén: míg 2023-ban a cégek háromnegyede nyilatkozta, hogy hasonló vagy javuló anyagi helyzetre számít az évben, addig idén év elején tízből nyolc vállalat válaszolt így. Kifejezetten romló pénzügyi mutatókkal is kevesebben számolnak: míg tavaly év elején 13 százalékuk várt visszaesést ezen a téren, idén csak minden tizedik vállalat– derül ki a Profession.hu felméréséből.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Toborzási idő alakulása

Tavalyhoz képest több cég számít arra, hogy nem fog nőni a toborzáshoz szükséges idő – ezt magyarázza, hogy a munkavállalói aktivitás jelenleg is kifejezetten magas. Míg tavaly a megkérdezett cégek közül tízből négy számított a korábbi évhez képest átlagosan hosszabb toborzási időre, addig idén tízből csak három. A munkaadók 11 százaléka pedig rövidebb toborzási idővel számol, mint tavaly. A dolgozók tapasztalatai azonban árnyalják a képet: a Profession.hu egy másik, szintén idén készített kutatásának eredménye azt mutatta, hogy a munkakeresők átlagosan egy hónappal több ideig keresték aktuális állásukat, mint tavaly ugyanekkor.

Több cég meglátta a magas munkavállalói aktivitásban rejlő toborzási lehetőségeket: megfigyelhető, hogy a munkaadók között magasabb arányban vannak azok, akik több platformra szélesítették a toborzásra használt eszköztárukat. Míg 2023 januárjában tíz cégből mindössze három nyilatkozta, hogy több fronton is igyekszik megszólítani a munkakeresőket, addig idén tízből hét vállalat jelezte, hogy így jár el.

Véleményvezér

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo