A közel-keleti válság nem zavarta meg a Magyarországon befektetőket

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74 264,68 ponton zárta a hetet, a múlt péntekihez képest 852,93 ponttal, 1,16 százalékkal nőtt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az összforgalom 42 milliárd forintról 29,69 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények erősödtek.

A BÉT a közel-keleti helyzet miatt kedvezőtlenre fordult tőzsdei hangulat ellenére jól kezdte a hetet, a vezető részvények erősödtek, a részvényindex emelkedett. A lendület kedden sem tört meg, amit az Equilor szakértője azzal magyarázott, hogy a nemzetközi bizonytalanságok miatt átmenetileg máshová összpontosító befektetők visszatértek az elhanyagolt részvénypiacokra.

Nem fordítottak hátat a befektetők Budapestnek
Nem fordítottak hátat a befektetők Budapestnek
Fotó: MTI Fotó/Marjai János
A hét közepére kissé visszaesett a kereskedés, a BÉT emiatt gyengébben teljesített az európai átlagnál, és a hét második fele is vegyesen alakult. Csütörtökön ugyan ismét emelkedéssel zárt a BUX, pénteken viszont annak ellenére is csökkent kissé, hogy nemzetközi szinten jól alakultak a részvénypiaci körülmények.

Az amerikai befektetők bizalmát a magas banki profitok erősítették, Európában pedig a várható kamatcsökkentés lendítette föl a tőzsdei hangulatot - közölte az Equilor elemzője.

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött. Árfolyama 18 935 forinttal, összforgalma 17,19 milliárd forinttal fejezte be a hetet.

A Richter 1,01 százalékkal, 110 forinttal erősödve 11 020 forintra emelkedett, heti forgalma meghaladta a 4,76 milliárd forintot.

A Magyar Telekom részvényei 0,57 százalékkal, 6 forinttal érnek többet, mint egy hete. Árfolyama 1052 forintra emelkedett, forgalma elérte az 1,47 milliárd forintot.

A Mol-papírok ára ugyancsak 6 forinttal nőtt, ez 0,23 százalékos erősödés, a pénteki záró érték 2650 forint, az összforgalom több mint 3,82 milliárd forint volt.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo