A fűtési szezon végével számos szálláshely újra kinyithat

A márciusi megtorpanás után újra kissé élénkült a szálláshelyek forgalma, így a magánszálláshelyeket is figyelembe véve 1,2 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma áprilisban. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 6 százalékkal csökkent, azonban a külföldiek vendégéjszakáinak száma 9,2 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését és a nemzetközi idegenforgalom folytatódó helyreállását mutatja.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szálláshelyek árbevétele így áprilisban 34 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg az emelkedő vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal kevesebb működő egység osztozott, ami azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek. A kedvező forgalmi adatok és alacsonyabb energiaköltségek hatására újranyitásokra is sor kerülhet, amit tükröz, hogy mérséklődött a működő egységek számának visszaesése.

Az első négy hónapban 1,4 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 8,4 százalékkal csökkent, a külföldieké 13 százalékkal nőtt.

Forráss: KSH
Forráss: KSH

A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Áprilisban a légi utasforgalom 20,4 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 10,2 százalékkal marad el a négy évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 márciusi szinthez képest.

Kilátások

A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A korlátozások feloldása miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is visszatért. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette és élénkíti továbbra is, világszerte megfigyelhető az utazási kedv élénkülésének folytatódása. A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából, és feltehetően erős kielégítetlen igény halmozódhatott fel az elhalasztott utazások miatt, amit egyes beszámolók megerősítenek.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo