Gazdaság
Kard ki kard a franciák és az oroszok között
A Gazprom orosz energetikai vállalat szerződéssel kapcsolatos nézeteltérések miatt keddtől csökkenti az Engie globális energiaszolgáltatónak szánt gáz mennyiségét - közölte az Engie, amely Franciaország legnagyobb gázszolgáltatója.
Egy évre elegendő földgáztartaléka van Magyarországnak
Az európai uniós gáztárolási rendeletben előírtak szerint hazánknak november 1-jéig az ország ötéves átlagfogyasztásának 35 százalékát kell kötelezően betárolnia. A hazai gáztárolókban már augusztus 25-én 226,7 millió köbméterrel több földgáz volt, mint az uniós előírás.
Tippek, hogyan spóroljunk a benzinnel
Július 30. óta a céges autók már nem tankolhatnak kedvezményesen, ami források szerint mintegy 800 ezer autót érinthet. Ezek közé tartoznak a lízingelt vagy flottakezelt személygépjárművek is, melyekből mintegy 70 ezer–100 ezer van forgalomban. Emellett a készletek korlátozott elérhetősége miatt a legtöbb töltőállomáson maximalizálják az egyszerre vagy egy napon belül tankolható üzemanyag mennyiségét. A benzinkútüzemeltetőkkel összhangban ezért a LeasePlan szakemberei is azt javasolják, hogy az autósok lehetőségeikhez mérten igyekezzenek spórolni az üzemanyaggal. Az ehhez kapcsolódó hasznos tanácsaik az alábbiakban olvashatóak.
Nagy siker volt az idei tűzijáték a Turisztikai Ügynökség szerint
A bizonytalan időjárás miatt új időpontban, augusztus 27-én megrendezett Szent István Napi tűzijáték idén is a nyár egyik csúcspontjának számított. A látványos ünnepi show egy kisgyermek álmán keresztül mesélte el a magyar történelem nagy pillanatait, melyben 40 000 ezer pirotechnikai effekt és 600 drón kápráztatta el a közönséget. Az adatok alapján mind a négynapos programsorozatnak, mind a tűzijátéknak érezhető turisztikai hatása volt. Az augusztus 20-i hétvégén a látogatók 104 ezer vendégéjszakát töltöttek Budapesten, míg augusztus 27-én több százezren figyelték élőben az ünnepi showt.
Súlyos csapás az orosz gazdaságnak
Három technológia cég, a finn Nokia, a svéd Ericsson és a svájci Logitech is bejelentette, hogy elhagyja az orosz piacot.
Pozitív a magyar szolgáltatások külkereskedelmi forgalma az Európai Unióval
Szépen alakult a 2022. második negyedévében a szolgáltatások külkereskedelmi forgalma. Továbbra is pozitív az egyenleg.
Növekedésben uniós élmezőnyben a magyar gazdaság, de a mélyben negatív folyamatok indultak
Nőtt a késedelmesen fizető cégek aránya az elmúlt egy évben, a 2021 júliusi 64 százalékról 6 százalékponttal emelkedett - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI).
Itt a harmadik válság? Egyszerre négy kihívással számolhatnak a cégek
2008 és 2020 után az idei év újabb mérföldkő a cégek számára. Bár egyelőre nem olyan erőteljes visszaesés látható, mint két évvel ezelőtt, de tartós csökkenés látható a várakozásokat illetően. Mindezt az okozza, hogy jelenleg egyszerre négy kihívással is szembesülnek a cégek, amihez már nem elég néhány folyamatot digitalizálni, korszerűsíteni, hanem az energiafelhasználás, az ellátási láncok és a gyártási technológiák komplett újragondolására, egyszerűsítésére van szükség.
Nem szórakoznak a németek, duplázzák a szélenergiájukat
Dánia a jelenlegi duplájára, 3 gigawattra növeli balti-tengeri szélerőmű kapacitását 2030-ra a Bornholm szigetén működő energiaközpont további fejlesztésével.
A földgáz ára úgy tűnik elérte a csúcsát, ma már esett
Ha a mai tendencia tartósnak bizonyul, akkor a földgáz csúcsára az idén 300 euró körül alakul megawattóránként. Ez azért érdekes, mert eddig nyílegyenesen ment felfelé a tarifa.
Hónapok óta kevesebbet ér a németek fizetése
A tartósan magas infláció miatt az év első három hónapja után a második negyedévben is csökkentek a reálbérek Németországban.
Az ellenzék erdőpusztító vádjára, a kormány erdőtelepítési támogatásokkal válaszol
A mezővédő fásítások, a földhasználatváltás, és a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok ösztönzésére az Agrárminisztérium a 2023-tól induló új agrártámogatási időszakra több új és még hatékonyabb eszközt kínál a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók számára. A felkészülés és tervezés érdekében bemutatjuk a legfontosabb támogatási lehetőségeket.
Brutális drágulás az albérletpiacon, de már látszik a lassulás
Sorrendben harmadik hónap volt a július, amikor az országos lakbérek több mint 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Pontosan 23 százalékkal voltak magasabbak, a fővárosban pedig 25 százalékkal emelkedtek.
Jól teljesít a Mészáros Lőrinc tulajdonába tartozó MKB Bank
A piaci turbulenciák ellenére sikeres első félévről számolt be ma az MKB Csoport, amely közel 50 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el az első félévben. A bank mérlegfőösszege 12 százalékkal gyarapodott az elmúlt év során, így meghaladja a 10 ezer milliárd forintot. A kimagasló eredményekben szerepet játszott a Budapest Bankkal való sikeres tavaszi egyesülés és a hatékonyabb működést biztosító új stratégia.
Most kerülnek veszélybe a nyaralók
Nem jó megoldás, ha az alacsonyabb biztosítási díj reményében egy családtag állandó lakosnak jelentkezik be a nyaralóba.
Már több a pesszimista cég, mint az optimista - a magyarok hangulata is mélyrepülésben
Augusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása.
“Amikor kedvezők a monetáris kondíciók és növekszik a gazdaság, akkor részvényeket érdemes tartani”
Túlzás nélkül állítható, hogy Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója tarolt a Klasszis 2022 díjátadó gálán. Az Év Portfoliómenedzsere lett, az általa kezelt alapok közül pedig az OTP Klímaváltozás a Legjobb Globális Részvényalap, míg az OTP Trend Alap A sorozat az Elmúlt 10 Év Legjobb Abszolút Hozamú Alapja lett – előbbi e címet sorrendben hatodszorra gyűjtötte be.
Újra megjelentek a külföldi vevők a magyar ingatlanpiacon
A Duna House adatai szerint 2021-ben már 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba, így tavaly 2716 esetben nyújtottak be ingatlanvásárlási kérelmet az Európai Unión kívüli állampolgárok.
Nagyot buktak a leggazdagabbak
A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után.
Augusztusból szeptemberbe - mi vár ránk a következő napokban?
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé jövő héten.
Mi vár a lakossági bankszektorra?
A lakossági bankszektor jelentős változások kereszttüzében van és kritikus ponthoz érkezett. A technológia fejlődése, a szabályozói környezet összetettsége, a beágyazott pénzügyi megoldások előtérbe kerülése, a konszolidáció és a változó ügyfélelvárások együttes nyomást gyakorolnak a hagyományos üzleti modellekre. Ezek a trendek befolyásolják, kiben bíznak a fogyasztók és hogyan kívánják intézni pénzügyeiket. Az öt meghatározó tendenciára alapozva, amelyek az elkövetkező években alakítani fogják az ágazatot, a PwC kidolgozott öt hipotetikus forgatókönyvet a szektor jövőjére vonatkozóan.
Baj van az informatikai rendszerrel, többet kell várni Ferihegyen is
Országos informatikai probléma miatt nő a várakozás a határátkelőknél.
Meddig drágulnak még az élelmiszerek?
Milyen kapcsolatban vannak a termelési költségek és az élelmiszerárak? Miért van az, hogy az utóbbi időben más termékekhez képest gyorsabban drágultak az élelmiszerek? Mi várható e téren a világban és Magyarországon?
Jó hírt kaptak a feltöltőkártyás áramfogyasztók
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. automatikusan jóváírja a különbözetet minden olyan felhasználónak, aki augusztusban nem csak rezsicsökkentett áron tudta feltölteni előre fizetős árammérőjét, továbbá péntektől minden előre fizetős mérőt használó ügyfelének egységes elszámolási módot biztosít.
Kegyetlenül megdrágultak a lakáshitelek néhány hónap alatt
Az elmúlt fél évben a jegybanki kamatemelések jelentősen feltornázták a lakáshitelek árát: az új kölcsönöknél 30 százalékkal nőttek a törlesztőrészletek. A Bank360.hu kalkulációi alapján egy 20 millió forintos lakáshitel csaknem 10 millió forinttal többe kerül most, mint februárban.
Hepatitis vírus miatt visszahívtak egy terméket a boltokból
Figyelmeztett a Nébih.
Indul a szüreti razzia
Átfogó szőlőszüreti ellenőrzés indult - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A hatóságok a Nemzeti Adó- és Vámhatóság közreműködésével az idén a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit.
Nem tudják tartani az árat, újabb alapvető élelmiszer drágul
A termelők életben maradása, a folyamatosan növekvő termelési költségek fedezése és a biztonságos hazai ellátás érdekében szeptembertől a tojástermelők 10 forintos termelői áremelésre kényszerülnek, jelentette be a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
Megint drágult a villamos energia
A villamos energia másnapi (DAM) árai júliusban is nagyságrendekkel magasabbak voltak, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hónapban a legmagasabb havi átlagárat Olaszországban regisztrálták – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júliusi villamosenergia-piaci jelentéséből.
Hány magyar dolgozott a nyár közepén? Kijöttek a friss adatok
4 millió 714 ezer foglalkoztatott mellett 3,5 százalékos volt a munkanélküliség júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Rendkívüli lépés: Magyarország egész területére aszályhelyzetet hirdetett az agrárminiszter
A korábbi gyakorlattól eltérve, a már nyár végén kihirdetett aszályhelyzet megalapozza a kárenyhítési rendszerben az aszálykárok utáni kárenyhítő juttatás igénylését, továbbá megkönnyíti a termelők ügyintézését az agrártámogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentéseknél is.
A céges költségtérítést is érinti az új rezsiszabályok
A rezsicsökkentés augusztus elsejével módosuló szabályai miatt előtérbe kerülhet a munkavállalónak adómentesen adható rezsitámogatás is. A távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatást viszont a munkaszerződésben szabályozni kell – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
Hatalmas károkat okozott a német gazdaságnak az ukrajnai háború
A német gazdaságot évekig megterhelő GDP-veszteségre számít a DIW elnöke.
Mennyit keresnek a magyarok? Kijöttek a friss fizetési adatok
A KSH szerint 503 500 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban. A nettó kereset mediánértéke 280 800 forint volt, ez 17 százalékkal több, mint tavaly júniusban.
Az infláció a műszaki cikkek iránti keresletet is visszarántotta Németországban
Többek között kevesebb tévé és fényképező fogyott az elmúlt hónapokban.
A kormány ígéri: szigorú és átlátható rendszer jön létre az uniós pénzek felhasználására
Erről Gulyás Gergely miniszter beszélt a mai Kormányinfón.
Németországban tovább szigorítanak az energiafogyasztás csökkentéséért
Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az üzletek kirakatainak világítását is kikapcsoltathatják éjszakára Németországban szeptembertől a kormány új terve szerint, a kiskereskedelmi ágazat vezető érdekképviseletének ez nem tetszik.
Kevesebb pénzt utalnak a kismamáknak
Érdekes kérdésben feszülnek egymásnak a Kormányhivatalok és a bíróságok, köztük az Alkotmánybíróság a CSED összegének megállapítása során. Azoknak a kismamáknak ugyanis, akik a gyerek születését megelőzően munkahelyet váltanak és magas bejelentett fizetésük van, a Kormányhivatal a nekik járó összegnél jóval kisebb CSED-et ítél meg. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság is többször kimondta, hogy a Kormányhivatal rosszul értelmezi a jogszabályokat. -véli a Niveus Consulting Group.
Valamelyest csökkent az államháztartás hiánya
Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el.
Küzdelmes hónapok várnak a vállalati szektorra az eurózónában
Augusztusban már a második egymást követő hónapban zsugorodott az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek tanúsága szerint.
Merre tovább, ha majd nem győzzük az energiazabáló házunk fenntartási költségeit?
A lakosság többsége az energiaárak drágulásának bejelentését követően azonnal kockás papírt ragadott és számolgatni kezdett. Nagy még a bizonytalanság, ezért felkészülni is nehéz. Hogy az energiazabáló ingatlanok tulajdonosai tömegével próbálnak-e a jövőben megszabadulni korszerűtlen vagy nehezen kifűthető házaiktól, még nem tudni. Merre tovább? A Duna House szakértői összefoglalták a lehetőségeket.
Nagyot ugrik a dízel ára
A hatósági ár továbbra is marad.
A fékre léphet a német gazdaság
Egyre borúsabbak a Bundesbank szerint a német gazdaság kilátásai és az év vége felé már nagyon valószínű a gazdasági teljesítmény csökkenése is.
Jó hír a gazdáknak: enyhítenek egyes támogatások feltételein
A Vidékfejlesztési program keretében támogatott beruházásoknál, a foglalkoztatás szinten tartásához kötődő előíráshoz kapcsolódó jogkövetkezmény enyhítéséről született döntés.
Megdrágult az iskolakezdés, de nem ettől félnek leginkább a magyarok
Egy friss, országos felmérés szerint az iskolaszerek jelentős áremelkedése miatt a múlt évinél jóval többet kell szánni az iskolakezdésre, így nem is csoda, hogy szinte mindenkinek nagyobb anyagi nehézséget okozhat ez az időszak a tavalyihoz képest. Sokan az olcsóbb tanszereket választva igyekeznek kezelni a helyzetet, de ez az attitűd általánosságban is tetten érhető: a nagy többség az élelmiszerek további drágulásától és a rezsiköltségek emelkedésétől tart az idén, a kialakult helyzetre pedig költéseik visszafogásával reagálnak.
Lehet izgulni: jönnek az első emelt rezsiszámlák
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat.
Eltűntek a vevők a lakáspiacról
Az ingatlanpiacon nem ez a legfényesebb időszak, a nyári uborkaszezon, a háborús helyzet, a forint gyengülése és az alapkamat emelkedése mind egy irányba mutatott, így jelentősen csökkent a forgalom az utóbbi hónapokban.
Ezekre érdemes figyelnünk csomagrendelésnél
Jóllehet, hogy még javában zajlik a nyár, azonban érdemes lehet idén is előrelátónak lennünk, ha a karácsonyi ajándékbeszerzésekre gondolunk. Bár még hónapok vannak háta az évből, de az ősz beköszöntével a logisztikai szektor rendszerint megnövekedett áruforgalommal üzemel, amellyel az idei évben is érdemes számolnunk. Azért, hogy sikeresen és időben megérkezzenek a csomagjaink, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) olyan tippeket gyűjtött most össze, amelyek nemcsak a karácsonyt megelőzően, de az év bármely időszakában hasznosak lehetnek.